Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1952-11-28 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

November 28, 1952

I 8

BETTY SMITH:

FELHŐKARCOLÓK

ÁRNYÉKÁBAN

(Regény egy amerikai család életéről)

Copyright 1952 Harper Bros.

E regény eredeti címe: A Tree Grows In Brooklyn. Fordította Kilényi Mária Harper Bros. engedélyével közöljük.

(6)

— Tizenkétéves voltam, amikor az apám meghalt. Kocsmákban énekeltem a részeg vendégeknek. Néhány pennyt löktek nekem. Kellett otthon a pénz. Később dolgozni kezdtem. Kocsmákban. vendéglőkben... kiszolgáltam a vendégeket ... — Gondolatokba merülve hallgatott megint egy ideig.

— Igazi énekes szerettem volna lenni. Ez volt a vágyam. Szerettem volna igazi színpadon föllépni, kosztümben énekelni a színpadon. De én nem tanultam semmit. Azt sem tudtam, hogyan fogjak hozzá, mit csináljak, hogy énekes legyen belőlem. Dolgozz, mondta mindig az anyám. Örülj, hogy munkát kapsz, azt mondta, így lett belőlem énekes-pincér. Ebben a szakmában nincs állandó munka. Jobb lett volna közönséges pincérnek menni. Hát iszom. Ezért. — Fejezte be kissé zavarosan.

A kislány ránézett, mintha kérdezni szeretne valamit. De hallgatott.

— Iszom, mert semmire sem vagyok jó. Tudom. Dehát mihez fogjak? Én nem tudok teherkocsit hajtani, mint más férfi, engem ezzel a termettel nem vesznek föl rendőrnek. Öntöm magamba a sört és énekelek, amikor éppen kedvem tartja. Iszom, mert családom van és én nem tudok megbirkózni ezzel a felelősséggel. — Ismét, hosszú szünet következett. Majd az ember suttogva folytatta: — Boldogtalan ember vagyok. Feleségem van, gyerekek vannak de én nem vagyok olyan ember, aki keményen tud dolgozni. Én nem akartam családot.

Francienek megint megsajdult a szive. A papa nem akarta őt? Nem akarta Neelyt?

— Minek az ilyen embernek család? Dehát belészerettem Katiebe. 0. dehogy is teszek én az anyádnak szemrehányást! — tette hozzá gyorsan. — Ha nem találkozom vele, Hildy O’Dairt vettem volna el. Tudod, fiam, azt hiszem, anyád még most is féltékeny rá. Megismerkedtem anyáddal és akkor azt mondtam Hildynek: “Te mégy a magad utján, én meg megyek a magámén”. így hát elvettem az anyádat. Gyerekeink születtek. Jó asszony az anyád, Francié. Ezt soha el ne felejtsd.

Francié tudta, hogy a mama jó asszony. Igen, tudta. A*papa is mondja. Miért szereti még is jobban apját, mint az édesanyját? Miért? A papa haszontalan ember, ő maga mondja. . És mégis, ő a papát jobban szereti.

— Hát igen, anyád nagyon sokat dolgozik. Szeretem a feleségemet, szeretem a gyermekeimet. — Francié megint boldog. — Dehát élet ez, ahogy én élek? A szakszervezet talán idővel kivívja, hogy az ember dolgozzon is, meg szabad ideje is maradjon, a maga számára. Én azt már nem érem' meg. Most, az ember regeltől-estig csak dolgozzon, dolgozzon, vagy azt mondják rá, hogy lopja a napot... nincs középút. Meghalok, s engem hamar elfelejtenek. Énrám senki se fogja mondani a halálom után: “Ez az ember szerette a családját. Hü volt a szakszervezethez.” Azt mondják majd: “Szegény feje. Iszákos volt, akárhogy forgatjuk a dolgot.” Igen, azt mondják majd rólam az emberek.

A szobában nagy csönd lett. Johnny elkeseredetten dobta ki félig elszitt szivarját a csupasz aulákon. Erezte, hogy túl gyors iramban tékozol- ja el az életet. Nézta a kislányt, amint a deszka í Jé görnyedve lehajolt fejjel nyugodtan vasal. A sovány, szelid szomorú kis gyermekarc megdöbbentette.

— Idehallgass! — Odament hozzá, egyik karjával átölelte a gyermek vékonyka vállát. — Este kapok egy rakás borravalót. Ráteszem a pénzt egy remek lóra. Hétfőn fut. Ráteszek két dollárt, nyerek vele tizet, Tudok egy másik lovat is, arra ráteszem a tiz dollárt és nyerek százat, i 'sak egy kis ravaszság kell meg egy kis szerencse, ötszázra is fölvihetem.

Szappanbuborék, gondolta magában az em- ber, miközben a gyermeknek a holdbéli nyereségről beszélt. Csodálatosan szép volna, ha minden valóra válna, amit mond. így folytatta:

— És tudod, mit csinálok akkor, kis primadonna? — Francié boldogan mosolygott. Örült, hogy az apja azon a becenevén hívja, amit kisbaba korában adott neki. A papa esküszik rá, hogy olyan változatos és dallamos volt a sírása, hogy valami operaénekesnő műsorának is beillett volna.

— Nem tudom papa. Mit csinálsz?

— Utazni viszlek. Igen, utazni megyünk, de csak mi ketten' te meg én, kis primadonna. El,

amesszi vidékekre, oda, ahol a gyapot virágzik.

— Johnnynak tetszett ez a mondat. Megismételte. — El, messze, délre, ahol a gyapot virágzik.

— Majd eszébejutott, hogy ez a mondat valami slágerben fordul elő. Zzsebrevágta a kezét, fütyült és dzsiggelni kezdett, ahogyan Pat Rovney- fól látta.

.. . hófehér mező, fehér virágok,

Én oda vágyok, valaki vár ott...

Délen, ahol a gyapot virágzik S dalolnak lágyan a feketék. ..

Francié szelíden megcsókolta az arcát. — ó, papa, olyan nagyon szeretlek! — súgta.

Az ember forrón magához ölelte a gyereket. Megint úgy fájt belül, mintha szivén szúrták volna. — ó, Istenem! •— mondta magában, szinte elviselhetetlen gyötrelmében. — Micsoda komisz apa vagyok én. — De azután nyugodtan mondta a gyereknek:

— No, igy sose vasalod ki azt a kötényt.

— Kész vagyok, papa — mondta a gyerek, gondosan négyszögletesre hajtogatva a kötényt.

— Van itthon valami pénz, Babus?

A kislány belenézett a repedt bögrébe. — Öt cent meg egy pár penny.

— Végy ki, drágám, hét centet, menj le, hozz nekem egy ingmellet meg egy papirgallért.

Francia futott a rőfőshöz és megvette apjának szombat estére a fehérneműt. Az ingmell erősen kikeményitett, fátyolvékonyságu anyagból készült. Ing nem tartozott hozzá. Inggombbal kell a nyakra erősíteni, a mellény leszorítja. A pincérek ing helyett használják. Egyszer fölveszi az ember, azután eldobja. A papirgallér voltaképpen nem is papírból készült, de igy mondtaK, megkülönböztetésül a celluloidgallértól, amit csak csak a szegényemberek hordanak: olcsó, mert egy nedves roggyal egyszerien le lehet tisztítani. A papirgallér vékony vászonból készül s erősen ki van keményitva. Azt is csak egyszer lehet fölvenni.

Francié hamarosan visszajött. A papa már meg volt borotválva. Benedvesitette a haját, kifényesítette a cipőjét, tiszta inget vett. Az ing nem volt kivasalva. Nagy lyuk éktelenkedett a hátán, de tiszta, finom szaga volt. A papa fölállt a székre s a konyhakredenc legfelső polcáról levett egy kis dobozt Inggombjait tartotta benne. A gombokat Katiétól kapta nászajándékba. Katiénak egy havi keresete ment rá az ajándékra. Johnny nagyon büszke volt ezekre az inggombokra. Nolanék bizony sokszor keservesen meg- s/.orultak, de az inggombokat még egyszer sem tették zálogba.

Francié segített berakni az inggombokat. Papa egy aranygombbal erősítette meg az inggallérját Ezzel az aranygombbal Hildy O’Dair lepte meg Johnnyt, még a Katiéval való eljegyzése előtt. Johnny megtartotta, mert ettől a gai- éírgombtól sem akart megválni' Nyakkendője nehéz selyemből készült. Tökéletes csokorba kötötte. A többi pincér gummiszalagra erősített, készenvett csokrot viselt. Nem ám Johnny. A többi pincér mocskos fehér inget vagy esetleg rosszul vasalt, tiszta inget és celluloidgallért hordott. Ám Johnny soha. ö rövidéletü, de makulátlan fehérneműben járt.

Végre' befejezte az öltözködést. Hullámos szőke haja fénylett, mosakodás, borotválkozás után tiszta volt, friss, jó szagu. Fölvette kabátját, .vidáman begombolta. A Szmoking selyemkihajtója kopott volt, de ki nézi azt, mikor az öltöny olyan remekül áll rajta s nadrágján a vasalás tökéletes? Francié nézte a papa kifényesített, fekete cipőjét; a nadrágon nem volt felhajtás, hátul, a bokánál, a cipő sarkáig ért, elől, a lábfejen szépen betörik. Más gyerek apjának nem áll igy a nadrágja. Francié büszke volt az apjára. Gondosan becsomagolta a kivasalt kötényt egy, darab tiszta papírba, amit erre a célra félrerakott.

Bekísérte a papát a villamoshoz. Az‘asszonyok rámosolyogtak a csinos fiatalemberre, észre se vették, hogy kézenfogva vezet egy kislányt.

Veszettül csinos fiú. Biztos, semmi gondja! Ki gondolta volna, hogy a felesége sikálni jár és a gyermekei mindig éhesek...

Az ember s a gyerek Gabriel vaskereskedést elé ért. Megálltak, nézték a korcsolyákat a kirakatban. Mamának'erre soha sincs ideje. Papa úgy beszélt, mintha legközelebb megvenné Franciénak a korcsolyát. Az utcasarokra értek. Jött a Graham Avenue-i villamos. A papa nakiiramo- dott, lépteit a kocsi lassuló menetéhez igazította s felugrott. Amikor a villamos megindult, ő még mindig kint állt a hátsó perronon, a rácsba kapaszkodott, kihajolt és félkezével búcsút intett Franciénak. Nincs még egy ilyen udvarias ember a világon, gondolta a kislány.

IV.

A papa elrobogott s Francié most elment Flossie Gaddishoz. Kiváncsi volt, milyen ruhát vesz fel a szombatesti tánchoz.

Flossie családfenntartó volt. Az anyjára meg a bátyjára keresett. Fordító volt egy glacékesz- tyügyárban. A kesztyűket baloldalon varrják. A fordítónak kell minden darabot kifordítani a színére. Igen, Flossi gyárba járt, mert minden cent kellett otthon Flossie bátyja ugyanis nem dolgozott. Tüdőbajos volt.

Francié hallotta, hogy Henny Gaddis meg fog halni. Nem hitte el, nem látszott meg a fiun. Voltaképpen remek színben volt. Szép, rózsás pír égett fehér arcán. Nagy sötét szeme izzott, mint a viharlámpa. Henny azorban tudta, hányadán áll. Tizenkilencedik évét töltötte, szomjazta az életet. Nem értette, miért kell neki meghalni. Mrs. Gaddis szívesen fogadta a kislányt. Örült a vendégnek, legalább elterelik a fiú gondolatait a betegségéről.

— Itt a Francié! — kiáltotta Mrs. Gaddis vidáman.

— Szervusz, Francié.

Szervusz, Henny.’

— Ugye milyen jó színben van a gyerek? Mondd neki, Francié, hogy jó színben van.

— Jó színben vagy, Henny.

Henny egy láthatatlan vendéghez fordult. — Azt mondja ez a kislány a haldoklónak, hogy jó színben van.

— Komolyan mondom.

— Nem igaz. Csak úgy beszélsz.

— Miket mondasz! — Nézz rám Henny, csont és bőr vagyok, mégsem fogok meghalni.

— Nem halsz meg f rancié. Te arra születtél, hogy végigéld ezt a rohadt életet.

— Beszélhetsz, én bizony szeretném, ha nekem is ilyen szép piros volna az arcom.

— Nem igaz. Azért mondod, mert nem tudod, mitől piros az arcom.

— Többet kellene kint ülnöd a háztetőn, Henny, — mondta az anyja.

— Anyám azt mondja a haldoklónak, hogy üljön ki a háztetőre — fordult ismét Henny láthatatlan társához.

— Friss levegőre van szükséged. És napsütésre.

— Hagyj békén, anya.

— A javadat akarom.

— Anva, anya. hagyj békén! Hagyj békén!

A fin hirtelen karjára hajtotta fejét. Gyötrelmei, köhögős zokogás szakadt ki a testéből. Flossie s az anyja egymásra néztek. Némán intettek, hogy most békén kell hagynia a fiút. A konyhában hagyták, hadd köhögjön, hadd zokogjon. Az utcai szobába mentek, s megmutatták franciénak a ruhákat.

Flossienak hármas elfoglaltsága volt hétköz; ben.JJolgozott a keztyügvárban, a jelmezeit varrta és főzte Fánkot. Szombaton este pedig jelmezbálba ment. Minden alkalommal más és más kosztümöt viselt. Különleges ruhákat tervezett magának; a jobbkarja ugyanis el volt csúfítva s el kellett takarni ezt a hibát. Kiskorában beleesett egy forróvizes dézsába, melyet gondatlanul a konyhapadlón hagytak. Jobbkarja rettenetesen összeégett, az égési sebek felnőtt korában is meg maradtak. A seb helyén a bőr összehuzódott és biborpiros volt. Ezért hordott Flossie mindig hosszujju ruhát.

A jelmez persze mindig kivágott: Flossie nem hagyhatta csupaszon a karját, tehát hátnélküli ruhát tervezett, elől mély dekoltázzsal. Ez még jobban kiemelte amugyis túl erős mellét. Jelmezeinek csak egy ujjat varrt, mégpedig hosz- s/.ut, jobboldalt, hogy eltakarja a sebhelyet. A zsűri természetesen azt hitte, hogy a lebegő ujj- szárnak valami mélyebb jelentése van s mindig Flossienak ítélte az első dijat.- — Folytatjuk —