Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA Karácsony Rodostóban Hát kedves néném, tegnap este ritka ajándékban volt részem: örömben, amiből bizony keveset kaptam idáig még, mióta itt eszem kenyerét a török császárnak. Az örömöt pedig, hogy vélem közölje, egyszerű szolga-emberre bízta volt az Úr. — Úgy volt, kedves néném, hogy tegnap este bekövetkezik hozzám a nagyságos fejedelem urunk egyik öreg huszárja, Hatujjú Lukács s hoz egy butélia bort. Hogy a nagyságos úr küldi a holnapi nap örömére. Bizony megdobbant a szívem, kedves néném: örömnap?! Tán csak nem . . . De int Hatujjú, hogy nem olyan örömről van szó, amire én gondolok, hanem bát holnap szent karácsony napja lészen . . . Mondom neki: Te Lukács, vidd el innen ezt a boritalt és igyad meg az egészségemre, mert nekem másféle ital kellene az örömhöz. — Tokaji ez, kamarás uram, én mondom, hogy ennél igazabb örömital nincsen. — Dehogy nincs, Lukács, dehogy nincs! Azt mondja: — No már azt szeretném óhajtva megtudni, kamarás uram! Mondom neki: — Nekem víz kellene Lukács. Csak egy korty. Víz a Léthéből. Kerekre nyílt a szeme: — Az hol vagyon, s milyen víz az kamarás uram?! — Az Lukács?! Kár, hogy nem itt folyik a rodos- tói határban, hanem csak a mesében. Az olyan víz te Lukács, hogy aki abból iszik, elfelejti a múltat. Az kéne nekem, akkor volna holnap boldog karácsonyom. Mert nem ez a bor az örömital Lukács. Ha ebből iszom s rágondolok, hogy holnap karácsony virrad rám itt az irdatlan idegenben, akkor eszembe jut tüstént a zágoni havas, meg a fenyvesek amelyek alján olyan boldogító karácsonyokat töltöttem én. És eszembe jutnak a régi kedves arcok, akik vagy eltemetődtek azóta, vagy ha élnek is, én temetkeztem el előlük ide Rodostóba. Velük voltak az én boldog karácsonyaim. És magyar énekek jutnak eszembe a kicsi Jézusról és harangszók és tájak és egyebek Lukács és én ezektől nagyon szomorú leszek. Mert ezek mind elvétettek tőlem Lukács: a föld, az emberek, a régi karácsonyok minden hangulata. S akkor, édes néném, azon paraszti származású szolgaember, az a vén, együgyű huszár, rám nézett és azt mondta volt nékem: — De kamarás uram instállom! Az Krisztus nem vétetett el! És mégis csak ő az igazi öröm karácsony szent napján. Én így gondolom. Akkoron kedves néném, igen megszégyenültem vala, mert megértettem, hogy a Lélek szólt hozzám s az ő ágense volt ez egyszerű paraszti huszár. És mondám neki: Köszönöm Lukács, hogy ezt mondatta véled a Lélek. Megértem immár Lukács, hogy a karácsony nem tájtól, nem az emberektől, nem a hangulattól függ vala, ne ezek légyenek a fontosak benne, hanem aki adatott e napon nekünk bűnösöknek: a Krisztus Jézus. És bizony, bizony úgy van Lukács, hogy őt nem vehette el tőlünk az idő, a távolság, a bujdosás, a császár — Heródes Bécsben. Rá fogok nézni lélekben Lukács és tudom, hogy akkor holnap örömöm lészen. S akkor kedves néném, megőlelém a vén paraszti embert, aki, mint csodapásztorok régen Beth- lehemben, követségbe küldetett, hogy Krisztus születésének örömét jelentse nékem itt a pogány tenger partján. És mondék néki: — Lukács! És ő monda: — Ihol vagyok instállom, kamarás uram! S én felelék: — Lukács, vagyon-é emlékezetedben ének, mely dicséri és udvarolja a megszületett Jézust?! — Van, kamarás uram! S akkor, kedves néném, itt a török tenger partján, mi két bujdosók énekelni kezdettünk, karácsonyi éneket — Krisztus Urunknak áldott születését dicsérve. És bizony, kedves néném, akkor békességes, nagy öröm volt az én szívemben. Dr. Szabó Lajos --------------------------------------o észtén Jő utolsó napján Óh kezdet, vég nélkül lévő valóság! Kinek éltedben nincs változandóság, Rajtad kívül minden változást szenved; Most virágzik, majd elhull, elsenyved, Mindent múlandóság alá szorítál, Ezzel mindnyájunkat megszomorítál. Sorba elhordja elrontja a halál, Valamit ez árnyék világban talál, Engem is lever rajtam erőt vesz, Az élők társaságából kivesz, Kiűzi fáradt testemből lelkemet, A holtak sorába írja nevemet. Testem majd osztán vitetik a porba, Behelyheztettetik mint gyászos sátorba, De felkelek a Jézus szavára, Amaz angyal trombitálására, Hogy szent hitemnek jutalmát elvegyem, Kívánt koronámat fejemre tegyem. Áldott Isten! hív pásztora fejemnek! Légy addig is hív őrzője éltemnek; Könnyítsd vállamon a sok terheket, S adj minden jót, elégségeseket. Majd végre szent színednek látására Juttas a menny örökös bírására. Egy régi imakönyvből
