Reformátusok Lapja, 1970 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1970-12-01 / 12. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA KARÁCSONYI ÜZENET 1970-BEN Újból ünnepeljük hát Krisztusnak e világba való megérkeztét! Ha azonban ez csak emlék-ünnepély, melyet nem táplál a személyes tapasztalat ereje, akkor “minden embernél nyomorultabbak vagyunk” (I. Kor. 15:19). Mint ahogy a költő kifejezte: “Bár ezerszer születnék meg A Krisztus Bethlehembe’ Ha nem születik meg szívedben Lelked mégis elveszne.” Ennek az igei igazságnak a fényében meg kell vallanunk, hogy nemcsak a világgal van ma baj, hanem az egyházzal is. Mi haszna a világ romlottságán siránkoznunk, amikor mi-magunkból is hiányzik az igazi keresztyénség ragyogása? Az egyházban igen sokan hozzászoktunk már egy olyan élettelen, félszívű, másod-kézből vett vallásossághoz, amely többet törődik az ember dolgaival, mint az Istenével. Karácsonyi várakozásaink is emberi reménységen és nem Isten ígéretein alapulnak, s ezért Krisztus 1970- ben éppannyira nem várt vendég, mint volt Heródes király idejében. Bizony az alázatos, józanul látó egyházi emberek így imádkoznak e karácsony ünnepében: “Óh Isten, vess véget közöttünk a hit unalmas, fárasztó, megtévesztő gyakorlásának, és tégy bennünket lobogó szívű tanítványaivá a Krisztusnak!” Hogyan válhat a történelem Krisztusa a tapasztalat Krisztusává? Nincs erre formula! Mindig a szuverén Isten kegyelmes tette ez. De Ő képes megtenni, ami embereknél lehetetlen. Mindazonáltal nekünk készen kell lennünk arra, hogy Krisztus nem várt módon érkezik el hozzánk: lehet, hogy nem szabadít fel a külső tekintélyek nyomása alól, de minden bizonnyal megszabadít a gonosztól; lehet, hogy nem hoz döntő változást körülményeinkben, de minden bizonnyal döntő változást hoz létre bennünk, mert hit által szívünk lakójává válik; lehet, hogy nem vezet bennünket tüneményes sikerek útján, de minden bizonnyal megosztja velünk a kereszt királyi útjának kiváltságát, míg meg nem valljuk mi is: “Krisztussal együtt megfeszíttettem; élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gál. 2:20). Ez a bizonyosság, ez az öröm, ez a belső átformálódási folyamat fémjelezi azokat, akik a nem-várt Krisztus érkeztét életesen megtapasztalják. Ne próbáljuk hát Krisztust a múlt börtönébe zárni; Ő nem marad ott! Kilép a történelem homályából, odahagyja Betlehemet és a mi utcáinkon jár! Nem csupán a történelem Jézusa Ő, hanem a tapasztalat Krisztusa is, aki igéje és Lelke által bennünk akar lakozást venni. Hogyan tudjuk ezt valóra váltani önmagunkban családjainkban, egyházainkban, nemzetünkben és az egész világon: ez 1970 karácsonyának igazi kérdése! Egyházkerületi Tanácsunk nevében így kívánok áldott karácsonyt gyülekezeteinknek! Dr. Bűt ősi János egyházkerületi elnök <3(arácson\ji népi éneit Nagykarácsony éjszakáján, Jézus születése napján: Megszületett, megszületett, Megszületett kis Jézuska! A kis Jézus aranybárány, Boldogságot hozott hozzánk, Két kezében áldozattal, Szívében jóakarattal. A kis Jézus arany alma, Boldogságos szűz az anyja, Lábaival ringatgatja, Két kezével ápolgatja. Alaudj, aludj, Üdvösségem, Csillag jön a széles égen, Fényes útját bölcsek járják, Áldásodat várva várják. Nagykarácsony éjszakáján, Jézus születése napján, Örüljetek, örvendjetek: Az Úr Jézus megszületett!--------------------------------------KARÁCSONYI KALÁCS (Jolánka néni emlékére) Eddig nagyon kevés embernek mondtam el ezt a történetet, de most el kell mondjam, mert nem bírnám tovább tartani a szívemben. Karácsony szombatja volt. A hazelwoodi dombra nagy, nehéz, ólmos felhők nehezedtek rá. A szürke, sötét házak szinte csepegtek a nedvességtől, s a havas eső meg a szél mindenkit a házában tartott. Karácsony előtt álltunk, de semmi különös melegség nem vett körül minket. Hiszen újonnan jöttek voltunk Pittsburghban, gyermekeinken kívül senkink ebben a nagy országban. Idegenek és rokontalanok voltunk, az előttünk lévő karácsony pedig első karácsonyunk lett volna abban a városban. Kora délután a telefon csengett. Jolánka néni telefonált. “Tiszteletes úr. Tessék idehallgatni. Egy nagy kalácsot sütöttem a tiszteletes úréknak. Tudom, hogy ilyenkor mindkettőjüknek sok a dolguk, hát gondoltam, régi magyar szokás szerint legyen kalács a tiszteletes úrék asztalán is karácsonykor. A gyermekek is örülni fognak neki.”
