Reformátusok Lapja, 1968 (68. évfolyam, 8-12. szám)

1968-10-01 / 10. szám

4 REFORMÁTUSOK LAPJA Őhozzá minden Benne hívő és Hozzá hittel könyörgő ember, minden hívő lélek egyenesen az által, akit egyedüli közbenjárónkul küldött, a Krisztus által, és az ő nevében mondott imádságainkon keresztül. Mindez az isteni kegyelem és áldás összefoglalva azt jelenti, hogy a reformáció amellett, hogy megmutatta az egyház egyedüli fejét a Krisztus­ban, s így összeköttetést létesített Isten és közöttünk, emberek között; bepillantanunk engedett az Ő örök tanácsába, és részt adott abból a méltó­ságból, amely az Ő választottait illeti. Ez által Isten magához emelt, mint gyermekeit. Ez a felemeltetés pedig az a magaslat, a keresztyén életnek az a hegycsúcsa, amelynél magasabbra az Istenhez való viszonyában ember nem juthat. A reformációnak ezekért az áldásaiért, mint Istennek kegyelmi ajándé­kaiért, az idén is méltó hálaadással kell leborulnunk házainkban és temp­lomainkban egyaránt. Az áldott reformáció a mai súlyos történelmi időket élő, testi és lelki sötétségben botorkáló világunk és emberiségünk számára is világítótorony lehet. A bűn, a szeretetlenség és békétlenség éjszakáját áttörő, útmutató fénysugár, Isten ujja lehet minden egyén, család, nép és nemzet számára. Fogadjuk hát el és éljük naponkét tanításait! Éljünk áldá­saival és zengjük buzgó hálaadással és örvendezéssel a wittenbergi vártemp­lomról, ahonnan a reformáció elindult, és a reformációban megújult hitünk­ről a költők alábbi szép énekeit: “Köszöntelek, ti vén, mohos falak! Messziről jöttem, hogy lássalak ... Köszöntelek te vén mohos tető, Egész világnak új tant hirdető...” Űj tant, amelynek élte itt fakadt, S aztán felöltve villám szárnyakat, Végig csapott a nagy világon át... Megrendítő a hét halom honát.” (Jánossy Zoltán) Csodás hit! Égi kéz lövellte Magvát a szívbe. Szent alázat! A szenvedésből, gyötrelemből, Halálból új reménység támad. S akik bíznak az Ür Istenben, El nem veszhetnek semmiképpen: Megállnak, mint Sionhegy orma Ég-földindulás közepében. (Baja Mihály) Tallózás RODOSTÓ. Július 27-én ünnepség volt Tekirdagban, magyarul Rodostó­ban, Törökországban. II. Rákóczi Ferenc bujdosó fejedelem hajlékát tatarozták, s nagy ünnepség kereté­ben a két nép hivatalosai múzeum­nak nyilvánították az épületet. Örü­lünk, hogy mind a két nemzet meg­becsüli ezt a házat. Rákóczi közel húsz esztendőt töl­tött Rodostóban, 171 évig feküdt hol­tan Törökországban. Nemzete 1906- ban hozta haza hamvait. Ő élő Rákócziként lépett Magyarországba, s a nemzet csak holtan tudta vissza­hozni szabad honi földbe - Kassára! ...Ez történt Kossuthtal is! Ferenc József Budán • Kossuth Torinóban. Be más lett volna az élet, ha a török, 150 évi vendégeskedése tör­lesztéseképpen, nem Rodostóban adott volna házat számára, hanem vissza segítette volna Kolozsvárra, vagy jó Budára! Rákóczi vállalta az emigráció ke­serű kenyerét, hogy szegény hazáján valamit segítsen. Óriási erkölcsi és nemzeti lelki hatalmának lépésre készen, de veszteg kellett maradnia, mert nem illett be a porta akkori politikai játszmájába. Emléke őrzésére kicsi Rodostó, Kassa, az egész ország és világ, — megillető helye Isten panteonjában van! Őmaga pedig, és amiért harcolt, a magyar szabadság, nem múzeális emlék, hanem ma is éltető lélek és diadalra vezérlő hatalom .. ! ★ HOLLÓHÁZÁN kerámia készül, fehér tányér népünk asztalára. Gyár­rá lett a gyáracska. Növekedésében csak a “régi templom akadályoz­ta ...” A templomnak mennie kellett, máshová. Fel is épült az új, modern templom a régi falurész dombján. Az “állam” lett a “templomépítő.” Csodálatos! “Azt gondoltuk juh- hodály épül itt, de most már nekünk is tetszik” — mondják. Szép lehet! Sokan járnak csodájára és imádkozni is benne, akkor is, ha a “templom­építő” “állam” kisbetűvel írja Isten nevét.. ! A Reformáció Emlékünnepére - 1968. otkóber 31. ­Amikor hálás szívvel emlékezünk a magyar reformátorokra, akik a meg­újult és megerősödött hitet Luthertől, Kálvintól, Zwinglitől és Buliingertől átvették és izzó, széttörhetetlen érccé formálták és meggyökereztették Magyar- országon, akkor elmondhatjuk azt, hogy ők nem keresték a maguk hasznát, ha­nem odaszentelték életüket Istennek, hogy áldásul legyenek a későbbi nem­zedékek számára. Még a legnehezebb üldöztetésekben is terjesztették az egy­ház megújhodását szolgáló mozgalmat. Istenbe vetett hittel és bizodalommal szenvedtek hithőseink, közöttük: Mé- liusz Juhász Péter, Szegedi Kiss István, Sztárai Mihály, Szegedi Gergely, Szenczi Molnár Albert, Kopácsi István, Kál- máncsehi Sánta Márton, az istenes vén­ember: Károli Gáspár és még sokan, akiknek a nevét helyszűke miatt nem lehet felsorolni. Nem távoli nagyságok ők, hanem lelki rokonok, akiknek áldott emlékét őrizzük meg szívünkben, mi, a szétszórtságban élő magyar reformátu­sok. Amikor ünnepet szentelünk a nagy magyar reformátorok áldott emlékére, hálával emlékezünk meg a holland nép nagy fiáról de Ruyter Mihály admirális­ról is, aki 1676. február 11-én kiszaba­dította a gályarabokat, akik inkább vál­lalták a gályát, sőt még a halált is, de megújított, megerősödött hitüket, re­formátus vallásukat nem adták fel, ami­ért Isten megáldotta őket szívük utolsó dobbanásáig. Ezért kell megtartanunk, megőriznünk drága, magyar, református hitbeli örökségünket a föld kerekségen mindenütt, ahol magyar nyelvű refor­mátusok hiszik és dicsőítik Istent. Istennek adjunk hálát a magyar re­formátorokért, akik örömmel hordozták egymás terhét. Az Ür, csodálatos szere- tetéből, emberek által végzi el munká­jának nagy részét. Az egyház megújítá­sát is emberek által végezte el. Hogy a magyar reformátorok mennyire bíztak Istenben még a börtön sötét fogságában is, megmutatja a következő egyháztör­téneti példa: Amikor Fáber r.k. püspök meglátogatott az ellenreformáció idején egy reformátort a börtönben és ezt mon­dotta: “Megáldanálak, ha visszatérnél hozzánk”, a reformátor válasza ez volt: “Nincs szükségem, hogy te áldjál meg engem. Van Isten, aki megáld engem, s egykor majd könyörülni fog rajtam.” Ilyen választ csak mélyen hívő, égő szívű ember tud adni. Amerikai magyar református test­vérek! Olvassuk a magyar reformátorok írásait, Igét hirdető, irodalmat formáló hagyományaikat! Vajha mi is áldásul tudnánk lenni a második, harmadik és a negyedik nemzedék javára! Szívükbe tudnánk oltani amerikai nyelven is, a mi drága, magyar, református hitbeli örökségünket. György István

Next

/
Oldalképek
Tartalom