Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 A TOVÁBBTANULÓ LELKIPÁSZTOR I. RÉSZ Novemberi számunkban örömmel számoltunk be arról a tényről, hogy két magyar lelkipásztorral növekedett azoknak a lelkészeknek csoportja, akik a legmagasabb tudományos fokot, a doktori címet megkapták. Nemrégiben egy újabb lelkipásztor doktort mutattunk be. Sokan vannak, akik ha nem is egy tudományos fok eléréséért, de önmagukat továbbképezik szorgalommal, mert érzik, hogy a lelkipásztornak továbbra is meg kell maradnia teológusnak. Négy év óta vagyok mindössze e lap szerkesztője, ez idő alatt több mint 40 parókián fordultam meg. Mindenütt ott láttam lelkésztársaim dolgozószobájában a legújabb teológiai szakkönyveket, amelyek nem csak dísznek állanak a könyvespolcon, hanem belőlük továbbképezik magukat. A “jó pap holtig tanul” elvét amerikai magyar lelkipásztori karunk komolyan veszi. A magyarországi református egyház hivatalos lapjában, a “Református Egyház”-ban figyelemreméltó cikk jelent meg egy fiatal lelkipásztor, Szabó László tollából a továbbtanuló lelkipásztorról. Mondanivalója többé- kevésbbé a mi körülményeinkre is alkalmazható, úgyhogy a továbbiakban az ő cikkének egy részletét közöljük. A gyülekezeti életben Minél lelkiismeretesebben fogja fel a lelkipásztori szolgálatát, annál jobban érzi a folytonos továbbképzés nagy fontosságát. Tapasztalja, hogy a tegnap még friss tudásának falán komoly repedések mutatkoznak és egykor fényes teológiai fegyverzete ugyancsak megkopott. Rájön arra, hogy a rohanó időben ő sem állhat meg, mert múzeumi alakká merevül, neki is haladnia, újulnia kell. A lelkipásztorrá lett teológus végezze maximális hűséggel szolgálatát, de vigyáznia kell arra, hogy el ne vesszék a prakticizmusban! A rest szolga torz alakjának ellenképe a mindig jövő-menő, örökké sürgő-forgó lelkipásztor, akinek nincs ideje a csendre, az elmélyedésre. Ha az előbbi tipust azért nem tudja használni a Szentlélek, mert hiányzik belőle a buzgóság, az átadás, az utóbbit azért nem, mert nélkülözhetetlennek tartja magát és nem fordit időt a feltöltődésre. Éppen a városi lelkész tudja legjobban, milyen nehéz biztosítani a napi csendességet és a heti szabad időt, de mennyire életfontosságú! Csak igy termékenyítheti egymást a gyakorlati szolgálat és a teológiai eszmélődés. így mélyülhet el gyakorlati tennivalónk, viszont igy válik gyakorlativá teológiai gondolkozásunk. A lelkipásztorrá lett teológus egyik legnagyobb gondja e kettő egyensúlyának megtalálása és biztosítása. Az igehirdetésben Csak a teológus-lelkipásztor hirdetheti hitelesen az igét. Nem feladatom részletesen szólni az igehirdetésről, de annyit el kell mondanom, hogy megbízható teológiai alapok és állandó önképzés nélkül igehirdetésünk ellaposodik, sablonossá válik, “lemezek” ismételgetése lesz. A lemezgyüjtés jó dolog, de az igehirdetés szempontjából végzetes lehet. Aki nem tudja újként adni Istennek régi, megbízható evangéliumát, az nem csodálkozhat rajta, ha kiürül a templom és szétszéled a nyáj. Aki nem akar tanulni és fejlődni, az “rutinos hasbeszélő vagy palástba bujt szektaprédikátor” lesz előbb-utóbb (Káldy Zoltán). Természetesen tudjuk, hogy egyedül a Szentlélek elevenítheti meg az igét és ezért az igehirdetőnek alázatosan, naponként esedeznie kell, de a Szentlélek nem ment fel bennünket a kitartó fáradozás alól, ami a mi dolgunk. A gyülekezetek mindig is megkívánták a teológusként szolgáló lelkipásztor szép tipusát. Erre mutat az ősi, gyülekezetből eredő közmondás: “A jó pap holtig tanul.” De napjainkban különösen is megemelkedtek az igények. Már falun sem lehet babért aratni olyan prédikációval, amely elszáll a fejek felett és végleg elmúlt az az idő, amikor igy dicsérték az igehirdetést: “Olyan szép volt, hogy nem is értettük.” A ma gyülekezete szakszerű, modern, nívós és életközeli prédikációkat vár és ha ezt nem kapja meg, elhagyja a templomot. A Szentirás eredeti nyelvének további tanulmányozása Hadd szóljak röviden arról is, hogy az ige a lelkipásztornak csak eredetiben ige. Jól kellene tehát ismernünk a héber és görög bibliánkat. Igehirdetésünk irányát döntő módon befolyásolhatja egy-egy helyesen megértett szó. Szükségtelen ugyan, sőt káros nyelvismeretünknek a szószéken való fitogtatása, de az eredeti szöveg többletének ki nem mondottan is benne kell lennie az igehirdetésben. Ha nagy igehirdetők prédikációit olvassuk, elcsodálkozunk rajta, milyen gazdag tudás, átfogó ige- és életismeret, tájékozottság és olvasottság, mennyi teológiai fáradozás és imádság rejlik igehirdetésük mögött. Ajánlom is mindenkinek, hogy olvasson sok nívós igehirdetést. Nem azért,
