Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)

1963-05-01 / 5. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 7 de mikor a banditák megtudták, hogy ma­gyarok (bizonyára a rokonság révén), szabadon- engedték, illetve nem bántalmazták őket, sőt biztonsági levelet adtak a kezükbe, melyben intenek más rablóbandát, hogy ezeket a ma­gyarokat ne bántsák. Én csak azt kérdem, hogy: mi ez? Magya­roknak érdemes e felett és a misszió felett gondolkozni. PAGODÁK ÁRNYÉKÁBAN Babos Sándor lelkipásztor misszionárius levelei Mandzsúriából XII. A KÍNAI KÖSZÖNÉS: ETTÉL? Ebéd után lebandukoltam a folyóhoz. Egy kis fiúcska csatlakozott hozzám. Nem tudom kié volt. Bátor, kedves gyermek volt. — Az uraság evett? —■ kérdezte. — Ettem. Hát te ettél? — kérdeztem a gyermeket, viszonozva a szokásos mondatokat, melyeket találkozáskor a leggyakrabban kiejt az ember Kinában. Itt nincs alászolgája, kezit- csókolom, jónapot. Ha két ember az utcán találkozik, a legelső kérdés: ettél? Sok, nagyon sok értelme van ennek a “köszöntésnek”’, melyeken az emberi tragédiá­kon túl a kinai nép tragédiája is benne van. — Hova megy — kérdezte a fiúcska. — A folyóig. — Mehetek az úrral? — kérdezte a gyer­mek. — Jöhetsz. Mig a folyóig értünk, sok mindenről be­szélgettünk. Majd sokáig bámultuk a lomha, piszkosvizü folyót. — Menjünk a hajókig, nincs messze, én tudom az utat — javasolta a gyermek. — Most nem lehet fiam, vissza kell men­nem a faluba, mert nemsokára indulnunk kell a másik faluba. Visszafelé mentünk. Kéz a kézben. Úgy szerettem a társaságát ennek a kinai cseme­tének. Istenem, ha mind oda tudnám vezetni őket az Úrhoz, hogy Jézus legyen az ő barát­juk, de boldog volnék! A magyar páterek és a kinai banditák A “Hajnal” c. missziói lap egyik multévi számában olvastunk egy igen érdekes jelentést a Kinában dolgozó magyar római katolikusok munkájáról. Többek között arról számolnak be a páterek, hogy a rablók megtámadták őket, A kinai természet A kinai sokszor használ közvetett módszert udvariasságában, mire mások azt szokták mon­dani, hogy nem őszinte és hazug természet. Én nem irom alá, bár nagyon nehéz meg­tanulni azt, hogy ha a kinaiak feketét mon­danak, fehéret kell érteni, már annál is in­kább, mert sokszor jó helyt szimatol az ember, sokszor meg téved. A misszionárius feladata volna, hogy igyekezzen megismerni a nép lel­két, ha ugyan képes reá, mert minduntalan rádöbben az ember arra, hogy nem lehet euró­pai lélektani kategóriákkal mérni a kinai lelket. Tények mutatják, hogy a kinai ember nem mindig az, aminek a mi kategóriánk szerint való Ítéletek mutatják. Ez a kiismerhetetlen- ség sok hamis véleményre vezeti az idegeneket, mig másfelől nagyon sok nehézséget okoz a lelkipásztori munkában, jobban mondva a misz- sziói munkában. Én sokszor úgy érzem, hogy a kinai lélek­nek uj törvényei vannak, előttünk ismeretlen törvényei. Mi persze nehezen tudunk rátalálni ezekre a törvényekre, mert lélektani gondolko­zásunk kategóriáitól nem tudunk szabadulni, uj kategóriáink nincsenek, uj kategóriákat pe­dig ki fog adni, vagy ki fog felfedezni? Aki egyszer majd hozzá akar fogni a kinai lélek kivizsgálásához, uj utakon és uj módszerekkel kell elindulnia, ha nem akar téves eredmé­nyekre jutni. Niles, O. Lelkész jul. 1-től: Szüle Miklós. — Annak ellenére, hogy a szószéken vasárnapról vasárnapra meghívott vendéglelkészek szolgál­nak, a gyülekezeti munka a lelkes egyházi vezetők és vasárnapi iskolai tanítók révén szépen folyik. 1962-ben kifizették a hátra­maradt banki adósságot, úgyhogy a gyülekezet teljesen adósságmentes lett. Bevétel volt a múlt évben $7,616.78, áthozat az előző évről $3,574.29, kiadás $6,032.99, maradvány 1962 vé­gén $5.158.08. A tagság közül 10-en adakoz­tak 100 dolláron felül, az átlagos adomány egyénenként $50.77 volt. Lélekszám: 150. A vasárnapi iskola 25 tagjától az évi adomány összege $266.61 volt. Gondnok: ifj. Sohajda István, pénztáros: ifj. Nagy Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom