Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-04-01 / 4. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA adott tudtára Jánosnak a Pathmos szigetén: “Ne félj!” “Ne féljetek!” “Békesség néktek!” Persze hogy félünk! Olyan világ vesz körül bennünket, amelyik megölte Jézust! — Isten-ellenes erők tombolnak nemcsak a pogány világban, de Izráelben is! Démonok aratnak sikereket nemcsak az “alvilágban”, de az “egyházban” is! A bűn elárasztotta az élet minden területét, megfertőzte az egyént, s beszennyezte még a választottak társaságát is. Bizony nekünk van okunk félni, mert benne van a kezünk Jézus halálában. Vagy talán nem olyan elfogult vagyok-e, mint a farizeus? Állásomat nem úgy védem-e, mint Pilátus? Ingatagabb volt-e meggyőződésében a jeruzsá- lemi tömeg, mint én vagyok? Félek: tudóstól és paptól, emberektől és Istentől, élettől és haláltól, üdvösségtől és kárhozattól, félek önmagámtól . . . A husvét keveset mond azoknak, akik másként éreznek. Akit azonban ez a belső bizonytalanság, ez az égő békétlenség, ez az existenciális megrendültség ül meg, az jól figyeljen! Az Első és az Utolsó és az Élő, aki halott volt és ime él örökkön örökké, akinél vannak a pokolnak és halálnak kulcsai, vagvis a diadalmas Isten, azt parancsolja, hogy ne féljünk. — Mert Istennek az az elhatározott akarata, hogv Jézus Krisztus legyen Ur égen és földön. És O ezt meg is tette már! Akié az első szó volt, övé lesz az utolsó is. Aki halott volt, él örökkön örökké. Úgy van! A halál halála Ő és a pokol kulcsai a kezében vannak, hogy kihozzon onnét bárkit, akit akar! Ebben a mi világunkban egy eldöntött csatának az utóharcai folynak már csak, de a győzelem vitán felüli és nyilvánvaló lesz egv- szer mindenek előtt. “Mert addig kell Néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.” (I. Kor. 15:25.) Szabad hát megfordulnunk! 180 fokot! Úgy hogy mögénk kerül bűn, halál, sir, száműzetés, kárhozott én, csalódás, pokol, világ . . . Krisztusban feltámadni azt jelenti, hogy a régiek elmúltak, imé ujiá lett minden! Már most. és nemcsak a halál után. Krisztus feltámadásában az ember uj helyzetbe, uj feltételek közé, uj állapotba került: egyszers- mindenkorra megszűnt rab állapota, s még ha Pathmos szigetén lenne is, szabad; nincs a bűn átka alatt, s ha hét ördög áskálódnék is Mária ellen, mind belehullanak a Krisztus sírjába: nincs immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, és Simon Péternek nincs lehetősége önmagát kárhoztatni husvét után! (Róm. 8:1, 34.) Jmé, ez a mi félelmünk kiűzése, ez a mi bizodalmunk alapia! Nemcsak Krisztus életét osztja ketté a husvét, de a miénket is: felmagasztaltatott nemcsak az Isten, de az ember is: uj világ, uj idő, uj élet érkezett el hozzánk! Husvét! Lehet-e ezt az üzenetet magunkba fojtani? Képtelenség! Ha személyes találkozásban győződtünk meg arról, hogy “átölelt az Isten”, akkor “halott ifjúságunk” a bizonyítéka, hogy “Őt, a fényest, nagyszerű, mindörökre” látjuk. Nem, az igazi husvétnak nincsenek elvetélt gyermekei, hanem csak tanúi. Ezért mondja az apostol olyan kategorikusan: “Ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén.” (Kol. 3:1.) “Egy keresztyén sohasem tudja megmagyarázni a Feltámadást” — mondotta egy mai püspök — “mert a Feltámadás az, amelyik megmagyarázza a keresztyént.” Hadd foglaljuk azért össze husvét üzenetét 400 éves Heidelbergi Káténk szavaival: “Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?” “Először: Feltámadásával a halált meggyőzte, hogy minket részeseivé tehessen annak az igazságnak, melyet halálával szerzett. Másodszor: Az Ő ereje minket is uj életre támaszt. Harmadszor: Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunk bizonyos záloga.” Örvendezzünk hát! — Krisztus él, mi is élünk! A HÚSVÉTI ÜNNEPNEK sok külső öröme is van; de legnagyobb az a lelki áldása, hogy kibékit mindazzal, ami fáj, ami nyugtalanít, ami terhel és csüggeszt, midőn földi sorsunk egész Golgota járását jövendő, örök boldogságunk előfeltételévé, iskolájává, hitünk, a bennünk levő isteni elem diadalának s szükséges eszközévé teszi. Az lenne a mi igaz ünnepi szolgálatunk, a húsvéti áldásért, örömért nyújtott viszonzásunk, ha oda tudnánk menni ma és mindenkor a legálzoltakhoz, kifosztottakhoz, kitagadottakhoz, keresztek alatt roskadozókhoz és elmondhatnánk nekik mindazt, amit a húsvéti nyitott sírnál láttunk és hallottunk, a szivünkbe véstünk. Elmondanánk nekik: jöjjetek, vigasztalódjatok, ujjongjatok, mert ez a megnyilt sir nemcsak a Názáreti Jézusnak, hanem általában az igazságnak, szeretetnek, a világosságnak, a léleknek, szellemnek, az Istennek s minden Istenbe fogódzó embernek a diadalát, feltámadását jelenti, hirdeti. DR. ENYEDY ANDOR püspök
