Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-04-01 / 4. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA A hálaének, mit véred fakasztott, soha ne haljon el ajkamon. A húsvéti csoda teljessé teszi örömünket. Ez az öröm Karácsonykor kezdődött, akkor, amikor az angyalok mondották: Ne féljetek, mert hirdetek néktek nagy örömet . . . Akkor kezdődött ez az öröm, amikor Isten beváltotta régi ígéretét . . . ám ez az öröm lett teljessé Husvétkor. A karácsonyi öröm csak olyan fél öröm, mint amikor a madár egyik szárnyát tudja csak használni, mert a másik eltörött. Hiába csapkod egyik szárnyával, mert ha egy- egy kicsit felemelkedik is, visszazuhan a földre, a porba. A karácsonyi öröm Husvétkor lett teljessé, amikor az Isten feltámasztotta Jézust a halálból, amiképen megígérte. Hitünk mindkét örömszárnyát használva, emelkedhetünk a kegyelem magasságaiba és szemlélhetjük szemtől szembe Istennek végtelen kegyelmét. A jászolbölcsőtől el kell jutni minden keresztyénnek az üres sírig, ahol felhangzott a kiáltás: “nincsen itt, mert feltámadott”, mert különben soha nem lehet teljessé az öröme . . . hiszen a bölcső mögött mindig ott vigyorog kaján arcával a halál. Ám Husvét, a halálfölötti győzelemnek áldott ünnepe teljessé teszi örömünket, mert ekkor győzetett le a halál. Krisztus feltámadott kit halál elragadott . . . örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk . . . így lesz, igy válik a húsvéti csoda a hi- vők öröme csodájává. Teljes öröm van te- nálad, a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. Valamikor régen legátus voltam egy so- mogymegyei kis faluban. Mint első éves teológus mentem oda a Husvét szent ünnepére. Már harangoztak, amikor még mindig a templom hátamögött sétáltam, mondogattam a prédikációmat ... és sírtam. Kétségeskedve álltam Isten előtt: Uram, hogy bizonyítsam én be ezeknek az embereknek azt, hogy Jézus feltámadott? . . . Elhagyták a harangot . . . és nekem menni kellett. Ekkor történt velem a húsvéti csoda, mikor az Ur azt mondta az én szivem mélyén: Nem kell neked semmit sem bizonyítanod ... te csak azt mondd meg, hogy hiszel abban a Jézus Krisztusban, akit Isten feltámasztott a halálból . . . Felmentem a templomi szószékre és nem bizonyítottam be semmit, hanem elmondtam, hogy ki az. akiben hiszek . . . hogyan lett teljessé az én örömöm Jézus Krisztus feltámadása által. Isten megáldotta ezt az én együgyü, gyarló bizonyságtételemet. Azóta sok Husvét jött és ment el . . . sokszor hirdettem a húsvéti üzenetet ... de azóta sem tudok többet és nem tudok mást tenni, mint elmondani azt, hogy tudom, kinek hittem. A húsvéti csoda mécseslángját Isten ama Husvéton gyújtotta meg szivemben és azóta sem kellett mást tennem, mint ezt a lángot táplálni ... a mécsest felönteni, csordultig tölteni újra meg újra a hit olajával. Óh drága testvérem, ne csodákat várj . . . Higyj Jézusnak. Hidd el, hogy amit előre megmondott, az teljesedett be a te vigasztalásodra és örömödre. Vigye végbe, valósítsa meg benned, szivedben Isten a hálaadás csodáját a mai, a mostani Husvét ünnepen is. Jézus feltámadott és itt van, velünk van a világ végezetéig. ★ ★ ★ Dr. Ecsedy Aladár ny. lelkipásztor, esperes (Tahi- tótfalu, Pest vm.) látogatóban van Kanadában. Református templom, Tahitótfalu, Pest vm. AZ EGYHÁZI ÉLET középpontjában az istentisztelet áll. Nincsen annál felemelőbb látvány, mint amikor a gyülekezet tagjai együttesen, rendszeresen és állhatatosan látogatják az istentiszteleti alkalmakat. Csak ott van igazi keresztyéni élet, ahol a hívők az Isten közelségét megérezve napról- napra és vasárnapról-vasárnapra megbékülnek önmagukkal és egymással. Dr. Havadtőy Sándor