Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-02-01 / 2. szám
20 REFORMÁTUSOK LAPJA gálát, a nemzet jelenének és jövendőjének szolgálata. Ahogy a tanítók és professzorok szolgálnak a nemzet jövendőjének dolgozva. Ahogy a papok, tudósok, festő- és faragó- és zenélő- és színjátszó-művészek szolgálnak lelkűk nemes erőivel mind-mind a nemzet művelődésén a nemzet jövendőjének. Művesek, müvek és müvelkedések külön-külön való névvel vannak jegyezve egy-egy emberéletre egynéhány nemzedék emlékezésére. De valójában a nemzet egységes lelkének munkálkodása minden munkálkodás és müve minden mű, mind a jelenvaló maga erősítésére, mind a jövendőjére való készülődésére, hogy a versenyt- fejlődő más népfajok között mindenkoron megállhasson. ★ ★ ★ Mindenki magával hozza születésében a földi életre szóló feladatot. Akár paraszt, akár ur, akár mesterember, akár művész, akár pap, akár kereskedő, már gyermekkorában arra készül elő, arra szívja fel az életéből a kellékeket; azt játssza, azt keresi, arra neveli erejét, ami lesz. Vékony abban a lélek, aki nem érzi, hogy lélek. Aki azt gondolja, hogy az emberi élet nem egyéb, mint céltalan mászkálás, és hogyha a bugyellárisa, a gyomra, meg a szive tele van, elérte azt, amiért születnie kellett. Majd, ha a teste elgyöngyül, akár vénségében, akár szenvedésben, akár betegségben, meg fogja érezni, hogy a keze nem ő, a lába nem ő, a tüdeje nem ő, az egész hustömeg nem ő. Ő valami más, valami finomabb, valami feljebbvaló. A földön jár, de nem egészen a földdé. A földre roskad, de az égre néz. Az emberi lélek a legnagyobb érték a földön. Testi életet élő ember is öntudatlanul ez iránt érdeklődik, amidőn beszélget, amidőn újságot olvas, színházban ül, történeteket hallgat, vagy dalol s főképpen mikor a gyermekével foglalkozik. Minden élet lelki élet, még az istentagadó emberi állaté is. ★ ★ ★ A testben szálló lélek nem jön üres táskával Isten országából. A sok minden utravaló között magával hoz egy mágnestűt is, amelynek egyik vége az elhagyott lelkivilág felé mutat. Ez a mágnestű a mi ítélőképességünk. Egyik vége arra mutat, ami szép. Másik vége arra, ami nem szép. A szép érzése kellemes nekünk. Tisztábbnak, jobbnak, nemesebbnek érezzük tőle magunkat. Megfeledkezünk a testünkről s mintha csak lélek volnánk, könnyűnek, szabadnak, boldognak érezzük magunkat. A nem-szép érzése kellemetlen, néha bosszantó, néha utálatos, undorító. Testünk rabjának érezzük magunkat. Menekülni szeretnénk. A nem-szép érzése állati. Isten azért adta belénk ezt a két érzést, ezt a mágnestűt, hogy gondolkodás nélkül is tájékozódhassunk: merre haladjunk? A szép érzése vonz az igazság, jóság, tökéletesedés felé. A nem-szép érzése elfordít, elhajt a rossztői, az ártalmastól. TCmyvesp RÉGI KÖNYV UJ ÉLVEZETÜL Kosztolányi Dezső: Néró, a véres költő. (Szépirodalmi Könyvkiadó.) A római történelem egyik legvére- sebbkezü császárja, a gyújtogatások, keresztrefeszitések parancsoló ura “szabad idejében” költő is volt, afféle fűzfapoéta. Mi tesz egy embert költővé? A tehetség. De, ha nincs tehetség, akkor az érvényesülés egyéb eszközeit veszi elő a költő, azokat, amelyeket alkalmazni módjában van: a hizelkedést, erőszakot, a mindeneken átgázolás könyörtelenségét. Nérónak mindez módjában állott. Kosztolányi császárhősének ez a vágya: nagy költőnek lenni, különbnek Vergilius- nál, bölcsebbnek Senecánál, mélyebbnek Horatiusnál, kiharcolni az elismerést, a hódolatot. S amikor úgy veszi észre, hogy költői vénája befagy: tovább hajhássza a sikert, szekérversenyeken, izgalmas cirkuszi mutatványokon csikarja ki a tapsot, a tömeg hódolatát. Kosztolányi pompásan sikerült lélekrajzzal ábrázolja elénk a dilettáns költőnek (Folytatása a 23-ik oldalon) Könyvdiszités, könyvművészet régen Az, amit mi a könyv mai fogalmán értünk, közel kétezer esztendővel ezelőtt alakult ki, részint Kínában a papírkészítés feltalálásával, részint az ókori Pergamon kisázsiai városban a pergamen előállítási módjának felfedezésével. Ekkor lépett fokozatosan a kódex a könyv ókori formája, a tekercs helyébe. A kódex már hajtogatott és táblakötéssel ellátott ivekből áll, lapozva olvasható, tehát sokkal praktikusabb a tekercs-formánál. Az Írásművek megörökítésének és terjesztésének ez a módja lehetővé tette az ivekre másolt szöveg díszítését s ezzel indult el fejlődése utján, mint uj művészeti ág, a bibliofilia — azaz könyvművészet. Amikor Johann Gutenberg céhbeli aranyműves és drágakőcsiszoló 1440-ben feltalálta a betüöntést és ezzel a kőnyomtatást, a kódexek festészeti és ötvösművészeti díszítése már igen magas fokon állt. A kolostorokban és a világi műhelyekben a szöveg másolóin kívül miniátorok, illuminátorok és könyvkötők dolgoztak. Kézzel kifestették a díszítés céljára üresen hagyott helyeket. A miniátorok a fejezetkezdő betűket, vagyis iniciálékat, az illuminátorok pedig a margókat. Ezek a pompás kiállítású kódexek persze megrendelésre készültek fejedelmek, főpapok és főurak részére. A könyvnyomtató műhelyeknek először nehéz volt felven- niök a versenyt a kézművességnek ezekkel a remekeivel. A megrendelők hosszú ideig idegenkedtek az újtól. Gutenberg ezért az első kiadványában, az úgynevezett 42 soros Bibliában mimeli a kódexjelleget: kifesteti a kezdőbetűket és a margókat s könyve végén sem tünteti fel a nyomtató nevét, sem a nyomtatás helyét és idejét. (Folytatása a 23-ik oldalon)
