Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)

1963-02-01 / 2. szám

13 REFORMÁTUSOK LAPJA C^olo^cLou^' oíenzelí PAGODÁK Árnyékában Babos Sándor lelkipásztor misszionárius levelei Mandzsúriából X. Evangelizáció Éneket tanítottunk, szöveget ismételgettünk, prédikáltunk, gyermekekkel foglalkoztunk, sőt még játszódtunk is velük. Szabad időnkben az atyafiakkal beszélgettünk, tulajdonképpen folytattuk az igehirdetést — egyenként, szemé­lyenként. Egyike a legszebb és legáldottabb pillanatoknak. Itt nyílik alkalom megismerni őket, közelebb férkőzni hozzájuk, megnyitni a szivüket és személyesen segítségükre lenni. — Sokan elnevetnék magukat vagy csodálkozná­nak, hogy még igy is lehet, ha látnának ének­tanítás közben, amikor ezekkel a lelki életben kiskorú atyafiakkal úgy bánok, mint iskolás gyermekekkel. A szöveget szépen elmagyará­zom, majd soronként gyakoroljuk, padonként, csoportonként ismételgetjük s ha valaki csendes nézője a dolgoknak, sok-sok szeretettel meg­magyarázzuk neki, hogy ne féljen megtanulni ezt, vagy azt az éneket, mert kárát nem vallja és tiszta boldogság látni, hogy olyanok, akik azelőtt soha életükben éneklő szóra nem nyitották ki szájukat, most Istent dicsérő ének megtanulására adják magukat. A szívből jövő jó szót megfogadják. Ez alkalommal a központi igénk ez volt: “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egy­szülött Fiát adta érette, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Bizonyságtevésünk is innen indult ki és ide tért vissza. Hallgatóságunk vegyes volt. Délelőtt 10—1-ig, délután 4—7-ig összejövete­lünk. A szomszédos tanyákról is jöttek ke- resztyénk, este pedig a helybeli rendőrség is ellátogatott. A kínai-magyar rokonság Mielőtt a délutáni összejövetel elkezdődött volna, a falon keresztül hallottam, amint az egyik atyánkfia a jöttéknek leckét adott rólam, a magyarokról és mindazt, amit a kínai tan­könyvből tudott rólunk. így pl. hogy a ma­gyarok Ázsiából valók, hogy a mongol fajtá­hoz tartozók, hogy tulajdonképpen a magyarok ugyanabból az eredetből valók, mint a kínaiak. Később ezzel az atyánkfiával volt alkalmam beszélgetni. Alig győztem felelgetni kérdéseire és látszólag büszke boldogság töltötte be, hogy mi magyarok is erről a kontinensről szárma­zunk. Az őstestvér szeretete sugárzott ki sze­méből. S ez nekem nagyon jól esett. Mikor a magyarok felől tájékozottabb testvérünk egyet-mást elmagyarázott nekik, hát csak száj- tátva és fejcsóválva szólaltak meg: Természetesen, amire ez az egész dolog körüljárta a falut, az aznap este ebben a nagy körforgásban, mint a pletyka rendes ki- sérőjeként, változást is szenvedett, mert a következő nap reggelén egy mondat ütötte meg a fülemet a falon keresztül, amit egy férfi adott tud túl a többieknek, mondván: — Itt van egy kínai ember Európából. Nevettem magamban. Bár igaz is, hogy még el se indultam Mandzsúriába, máris akadt odahaza valaki, aki azt mondta: Úgy nézel ki, mint egy mandzsu, még a szemed se áll jól a fejedben . . . Szóval igy vagyunk. Politikai kérdések Egyik atyánkfia azt kérdezte tőlem, hogy ha magyar vagyok, hogy kerültem Romániába? Ez már fogas kérdés. Igen nehéz volt a dolgot megmagyarázni és különben is Ádámnál és Évánál kellene kezdenem a történeteket. Egy­szerűbb módszerhez folyamodtam és azt felel­tem, hát úgy, ahogy a kínaiak kerültek Mand­zsúriába. Ezt a hasonlatot nagyszerűen meg­értették s nem is tettek fel hasonló természetű kérdést, csak sóhajtottak: — Háj . . . Ájjá . . . Az olasz-abesszin háború is felzavarta őket. Megbotránkoztak, hogy keresztyén államok há­borúznak. Én szégyeltem magamat, hogy fehér ember vagyok. Szégyeltem minden civilizá­ciónkat és u. n. keresztyén kultúránkat, mert utóvégre az őserdő törvényéből még nem vet­kőztünk ki. Az erősebb vadállat legyűri a gyengébbet, legyen annak a neve önvédelem vagy szankció, vagy béke utáni vágy. Modern formába öntött hatalmi vágy. Természetes, hogy véleményemet magunk felett nem hallgathattam el semmi szin alatt. Ennyit megkövetel a misszionáriusságom és keresztyénségem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom