Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 MEGÚJULÓ EGYHÁZ Vitéz Ferenc perth amboyi lelkipásztor előadása a Presbiter Szövetség ligonieri konferenciáján 1961 szeptember 4-én IV. SÁFÁRSÁG Amennyiben földi, amennyiben a földön is él az egyház, földi életéhez anyagi alapra van szükség. Itt és igy beszélünk keresztyén sáfárságról. a) Első kérdésünk, hogyan tartsuk fenn az egyházat? Az egyházfenntartásnak négy módja ismeretes: egyházi adó, tagsági dij, kivetés és adakozás tetszés szerint. Amerikai magyar református berkekben a tagsági dij volt szokásos, melyről azt tartjuk ma, hogy idejét múlta. Helyét az egyházfenntartási minimum vette át, vagy a megajánlás. Otthon az egyházi adó volt törvényben. Szabad egyházaknál a tetszés szerinti adakozás és évi megajánlás van szokásban. Újabban a “tized”-et is próbálj á bevezetni, melynek szintén megvan a maga előnye és hátránya is. Az amerikai egyházak a költségvetés alapján állanak. Hozzávetőlegesen megállapítják, mire mennyi lesz a kiadás, s arra kérik az egyház tagjait, ajánlják meg a költséget. Több, kevesebb sikerrel a mi egyházaink is foglalnak ezzel, jóllehet sok helyen még az elavultnak mondott tagsági dij rendszer van életben, esetleg vasárnapi borítékkal együtt. A variáció számtalan, szinte egyházanként változik. Rendszerint nehezen szakadunk el a régitől és még nehezebben szokj uk meg az újat. Az amerikai egyházak mögött mélyebb a háttér. Amin mi megyünk át, ők már túl vannak rajta. Nézetem szerint előnyösebb lenne tehát átvenni az az ő kipróbált rendszerüket, mintsem magunknak ismét felfedezni ezt, s lehet, hogy mire mi ezt elfogadjuk, akkorra esetleg valami praktikusabb rendszer lesz már életben náluk. Pénz kérdés is ez, de hit kérdése is. Jó lenne, ha erre pénz és gazdasági szakértőink adnák meg a választ. Mi azt mondjuk, amit a Szentirás: “Aki szűkén vet, szűkén is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Kiki amint eltökélte szivében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (II. Kor. 9:6-7.) Tudjuk, hogy mindent Tőle kaptunk, s mi sem vagyunk a magunkéi, hanem az övéi, akik “nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg” . . . “hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (I. Pét. 1:18-19.) Tudjuk, hogy az egyház nem tudja teljesíteni szolgálatát, ha csak a minimumot adjuk. Krisztus a maximumot adta. Úgy adakozzunk, hogy az egyház éljen, virágozzék, s teljesíteni tudja anyagi fedezet birtokában szolgálatát. b) Az egyház gondoskodjék megfelelő templomról, iskoláról, gyülekezeti házról, s jelen követelményeinek megfelelően parkoló helyről, autóbuszról s ezek karban tartásáról. c) Az egyház kiadásai között sokszor vitatott pont a lelkipásztor javadalmazása. — Amikor egyháztagjaink a munkás szervezetek segitségével megkapják a leehtő legmagasabb fizetést, ugyanakkor a lelkipásztor javadalmazása rendszerint kisebb, mint az átlag egyháztagé, s össze sem hasonlítható a vele egyenlő, vagy alacsonyabb képesítésű iskolázott emberekével. Sok lelkipásztor inkább más gyülekezetbe megy, ahol többet fizetnek, hogy sem fizetésemelést kérjen. A “Christian Herald” egyik számában azt mutatja ki, hogy a lelki- pásztor a “cost of living”-nek kb. 70%-át kapja csak. Hivő, élő, megújuló egyház nem nézheti, hogy pásztora tengődjék, adósággal küzdjön, s ne adhassa meg családjának azt az életnívót, melyen az egyháztagok élnek. (Tim. 2:6; I. Kor. 9:14; Luk. 10:7; Máté 10:10; Gál. 6:6.) Szükség van tehát a lelkipásztori javadalmazás uj átértékelésére képesítés, tapasztalat és munkakör szerint. Itt említem meg, hogy ha valakit munkájából tanulni küldenek, a gyár fizeti a tanítás költségét, s utána fizetésemelést ad az uj munkakörben. A lelkipásztor a maga költségén tanul tovább, jóllehet tudását az egyház építésére fordítja. Amerikai magyar református lelkipásztoraink képesítése általában nemcsak az itteni, hanem a hazai lelkipásztorokét is felül haladja, valljuk meg alázatosan és igazán. A gyárban a munkások számára megvan a kórházi és az életbiztosítás. A lelkipásztor számára a gyülekezet azonban a legtöbb helyen csak a nyugdíj fizetés kötelezettségét vállalja. Szükség van itt is revideálásra. Amit az egyháztagok megkövetelnek és elérnek a maguk számára, adják meg ők is a lelkipásztornak. Hogy foglalkozhat az ember csupán az egyház dolgaival, ha anyagi kérdések zaklatják, jóllehet ezek elkerülése végett van a lelkipásztori javadalmazás.
