Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 25 A TÖRTÉNELMI KÁLVINIZMUS NYOMDOKAIN: REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI ÉPÍTÉS SZOLGÁLATÁBAN REFORMÁTUS HANGSÚLLYAL Paál Gyula III. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJÁRA (Máté 7:9-11) Az Egyháztagok jól teszik, ha megfontolják, hogy Jézus mit tanitott a tanitványság feltételeiről: 1) dolgozni kell, 2) amikor arra szükség van bátran, okosan cselekedni ... A harmadik feltétel: kitartó bizalommal élni. Ha földi édseapák tudnak jót cselekedni gyermekeikkel, jó táplálékot adni nekik: kenyeret és halat, és nem követ és kigyót, “mennyivel inkább” Isten, akit “Mennyei Atyának” tanitott szólitani, mennyivel inkább bizalommal kell várni, hogy Isten gondviselése és kegyelme az élet rendje jót akar, jóra tör. “Ember bizva bizzál ...” A kitartó bizalom az élet mellé áll s azt nagy ajándékként elfogadja. Az igaz ember hitből él, a hit által igaz ember él. Habakuk könyve igy tanitotta. Pál apostol leveleiben ismételten ezt olvassuk. A hit pedig nemcsak értelmi igenlése a Szent- irás tanításának, hanem életünk kockáztatása egy-egy általunk élet-vezérlő Igének megélésében. (Luther.) De Kálvin szerint a hit mindez és ezen túl bizalom: jó az Isten, jó az élet, érdemes élni, küzdeni. Az az örök-üzenet: a hit által igaz embernek helye van a teremtett világban. Nekünk helyünk van, lábainkat megvethetjük. Panaszkodhatunk Istennek, amikor más úgysem hallgat meg, de dicsérjük is szent nevét szabadulásunkért: életünk boldog óráiért, munkánk megsegitéséért. Nem kell többé fogcsikorgatva dicsérni az Urat. Nem kell neki égő áldozat, nem kell neki aggodalmas, érdemeket szerző üdvösség keresésünk . . . csak az, hogy igazságot cselekedjünk, szeressük az irgalmasságot (kedvességet) és járjunk alázatosan. S bizonyára eljön majd annak is az ideje, hogy a Lélek által szóljunk, hogy Atyánk. S addig is egyesülünk protestáns hittestvéreink nagy hitvallásában: “Jézus Krisztus Ur” — az Atya Isten dicsőségére. ★ ★ ★ Mindenható Isten, mivel arra méltattál, hogy Egyszülött Fiadban jobban Magadhoz kapcsolj bennünket, engedd meg minékünk, hogy engedelmességünk, tiszta és makulátlan legyen örömüzenetedhez és hogy soha ne térjünk azokhoz a romlottságokhoz, melyek megtörnék a szent kapcsolatot, melyet a Te Fiad vére erősitett meg. Hadd tartsunk ki szolgálatodban, hogy életünk és cselekedeteink elhivatottságunk bizonyságai legyenek, melyek által az örök élet reménysége van éltévé a mi számunkra is. Engedd meg, hogy végre mi is birtokolhassuk azt az országot, mely nagy áron vétetett meg a mi számunkra s hogy ott (és itt) hitünk és becsületességünk, kitartásunk gyümölcseiben örvendezzünk a Krisztus által. Ámen. (Kálvin.) ★ ★ ★ CAN WE TRUST OUR IDEAS ABOUT GOD? What does it mean to know God in the biblical sense? Some people claim “existential encounter” is necessary. John Calvin taught cautiously about the need to gain knowledge of God as revealed in the Bible, supremely through Jesus, the Christ. Our ideas, thoughts and teaching about God will always be anthropomorphic, conditioned by our human minds. Did Jesus of Nazareth imply in the parable of the Asking Son and the Lord’s Prayer that we may think of God as Heavenly Father? Does the teaching of the parable imply that we gain human dignity with proper humility when we take the finest man’s soul can think and read it back to God, and then the parable adds “how much more”? This how much more will guard us against the temptations of idolatry, worshipping our own ideas. “God is not larger than man: there could be no comparison — GOD IS GOD!” (G. A. Buttrick.) ★ ★ ★ Almighty God: we make our humble confession with our brethren; we believe in one God: the Father, the Son and the Holy Spirit. Let our minds be encompassed with awe and worship as we repeat this confession. But may we always remember, guarding ourselves from idolatry, that Thou, oh God, art beyond our comprehension and for us it is enough to trust Thee, and accept Thy order and Thy grace. We only offer our best thoughts, rooted in Bible about Thee, remembering Jesus, the Christ, and His teaching to worship Thee in spirit and in truth. Amen. Paál Gyula DR. BILLY GRAHAM evangelizátor Hawaiiban töltött kéthónapi kórházi kezelés után visszatért Amerikába, majd elindult Franciaországba, hol Párisban tartott egyhetes evangelizációt. Közben résztvett legidősebb lányának svájci esküvőjén.