Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
22 REFORMÁTUSOK LAPJA Tetszik lentről a vergődő, merész örökké hajszolt felemelkedés, az egyre magasabb, az örökös, az egyre feljebb feszitett körök, a fel! csak fel! az elkápráztató, szivet robbantó vad kapaszkodó. Tetszik a fojtogató szívverés. — Ki tudja: — e meredek mily nehéz! Mit kell legyűrni, milyen terheket, mily súlyos a szív a világ felett, mikor lehúzza minden oda, hol igazán boldog volt valamikor. Körözni csak fenn, mindig afelett amit bevallhatatlanul szeret, és távolodni mindattól, ami szárnyra bocsátotta: — a hajdani mezők, a föld meleg lehelete, az ismerős táj áldó tenyere; a fészek lenn a porban, fű között már rég nem látszik, de csak afölött száll, csak az a föld pólusa neki, — szivét bénítják hű mágnesei. De lentről egyre űzik hangosan; csak feljebb szállhat — mérik pontosan! Madárnak addig tartják csak, amig az égre Írja haldoklásait. Addig pacsirta csak a nyomorult, amig sikolt, vergődik, s lángragyult röpte veszélyes szép csóváival önhullásán nyert ujult diadal, amig könyörgése spiráljain parittyaként csavarja fel a kin, s mi átszegezi: a lelkesedés dárdája magasra tartja szivét oda, ahol, ha szól, kiált, dalol, a szív vére a torkon át kiforr. És ő csak száll, lobogva egyre fel. Már nem hallani — sir vagy énekel? Már nem is látni — hol van, merre tart? Csak magasabbról hallani a dalt. A láthatárra, égre száll, s tovább; — csillagok közt zengi a föld dalát. Haranginé Juhász Antónia ezt a verset olvasta fel utoljára clevelandi szereplésén márciusban s könnyezve olvasta fel férjének a tragikus autószerencsétlenség előtt pár héttel. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ MÁRIÁNAK 1963 máj. 31-én irt és jun. 6-án érkezett levele a közben elköltözött Haranginé Juhász Antóniához: "Édes kis Antókám! Május 7-i leveledet megkaptam. Hogy értetek mindig imádkozom, az természetes, de nem egészen értem, miért kell most fokozottabban imádkoznom, milyen munkában vagy? Hiszen mindig nagy munkában élsz. Kedves, és ég az egész lelked ebben a munkában, s ez bizonyosan Isten dicsőségét és a szeretetet szolgálja. Most különösen sokat voltam Veled gondolatban . . . Drága kis Antókám, köszönöm a jó Istennek, hogy tavaly megengedte a találkozást. Testvérem most ment haza s ilyenformán lehettél Te is, mint én most, mikor el kellett válnod Szeretteidtől . . . Hálásan köszönöm minden jóságotokat s ha majd lesz időd, irj a gyerekekről is bővebben. Szeretettel ölel Mindnyájatokat — MÁRIA NÉNITEK." PACSIRTA VÁCI MIHÁLY VERSE
