Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-12-01 / 10. szám
ARCKÉPEK: Arany János Dalai Arany Jánost, a költőt minden magyar ismeri. Müvei el nem évülő értékei a magyar szóköltészetnek. A nép fia, a nép költője. Művészete hü tükre a magyar nép érzelmeinek, gondolatainak. Költészete nyelvezetében, formájában elegyitetlenül magyar. Nemcsak alapos ismerője volt a magyar népzenének, hanem szorgalmas kutatója is, amiről az általa összegyűjtött másfélszáz népdal tanúskodik. Ismeretes, hogy nagy zenebarát volt s a zene iránti vonzalma végigkísérte életét. Verstani fejtegetéseiből kitűnik az is, hogy a zenével elméletileg is foglalkozott. Tudjuk róla, hogy zongorázgatott és mindig szívesen dalolgatott gitárján pengetve hozzá a kíséretet. Azt azonban, hogy zeneszerzéssel is foglalkozott volna, életében senki sem gyanította, s ma sem sokan tudják. Ő maga hallgatott róla, mások előtt titkolgatta, takargatta. Egyedül felesége tudott arról, hogy a költő Petőfi, Amadé és saját verseire szerzett dallamokat. Élete végén pattant ki a titok, amikor ezeket a dallamokat megőrzés és esetleges kidolgozás céljából átadta zenész barátjának, Bartalus Istvánnak. így kerültek bemutatásra 1883 januárjában — a költő halálát követő három hónap múlva — a Kisfaludy Társaság egyik ülésén. “Halálának kellett leleplezni a titkot’’ — mondotta Bartalus bevezető beszédében — “hogy Arany, a nagy szóköltő zenedarabok Írásával is foglalkozott.” Arany szerzeményei nem nagyobbszabásu zenemüvek, hanem közvetlen, egyszerű izig-vérig magyar dallamok. Kíséretet sem irt hozzájuk. Az elcsende- sedés meghitt percei nyomán keltek életre a költő lelkében, hogy ajkára tódulva megszólaljanak. A mindenkor oly szerény költő dehogy is kívánkozott velük a nyivánosság elé. A gondosan titkolt zeneszerzést önmagával kedves évődéssel leplezi el egyik költeményében, ahol a “Tramburás öreg úrról” versel ekképen: Az öreg urnák van egy tramburája, S mikor az ihlet s unalom megszállja, Veszi a rozzant, kopogó eszközt, S mulatja magát vele négy fala közt. Nem figyel arra deli hallgatóság, Nem olyan szerszám, divatja is óság: Az öreg ur (fél süket és fél vak) Maga számára és lopva zenél csak. Majd igy folytatja: Néha egy uj dalt terem önként húrja S felejti legott, már ő le nem írja; Később, ha megint eszébe ütődik: Álmodta-e, vagy hallotta? — tűnődik. Sokra bizony már alig viszi dolgát, Ő is “minden nap feled egy-egy nótát.” Nem is a művész babérja hevíti, Csak gémberedő ujját melegíti. Gyakorold is, amit valaha tudtál. Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál, Ha kiülsz öregem, vele útfélre, Hull tán kalapodba egy-egy fillérke. A költő eredeti dallamaiból tizet Bartalus adott ki zongorakisérettel. E tizen kívül még hat Aranydallamról tudunk. Ezeket Bartalus hétkötetes gyűjteményében közölte. A fenti cikkel a “tamburás öreg ur” halálának 80-ik évfordulójáról kívántunk megemlékezni. Arany János dalait Ádám Jenő helyezte nagyobb zenei keretbe. Feldolgozta őket zenekarra és szólóénekre, (két esetben) kórussal. Maguk a dallamok részben a múlt század müdalköltésztében fogantak. Ezeknek megfelelően, hozzájuk illő, koruk hangulatát idéző művészi stiluskeretbe illesztette őket Ádám Jenő. Hogy ennek ellenére a feldolgozások mégis az újabb magyar muzsika szellemében fogantak, az már az ő ismert zeneszerzői művészetének köszönhető. Ádám Jenő Arany-dalaiból Amerikában is van egy példány hangszalagon. Tanulságos és lélekemelő programszámul jelentkezik bármelyik magyar kultur-kör műsorára. A hangszalagot külön felolvasható, vagy elmondható kisérő-szöveggel is ellátta a szerző. Ebben a bevezető-szövegben a muzsikában előforduló Aranydalok (Bu kél velem, A toronyban delet harangoznak, Esteledik, A hegedű száraz fája, Toborzó) tartalmát és azoknak jelentőségét ismerteti tömör, rövid formában. Ádám Jenő “Arany-dalok” szerzeménye friss anyagot jelent Magyar-Amerikában. Összejöveteleinken, műsorainkon valódi művészi élményt nyújthat régi- és ujamerikásoknak egyaránt. A hozzánk forduló érdeklődőknek szívesen adunk felvilágosítást a megszerzésével kapcsolatos tudnivalókról. (P. E.) HENRY DE RÉGNIER: TENGERPARTON "'s SZEGSZÁRDY-CSENGERY JÓZSEF FORDÍTÁSA Nyúlj ill a parion el és vedd a kél kezed közé, hogy elszifáld, e sok homokszemei, mely szőke és a nap lüzén arannyal ég: s hunyó szemekkel, igy nézd el merengve még a liszla vizlükörl s az állelsző egei, s ha majd szelíden és tűnődve érezed, hogy ujjad könnyű már s nem huzza semmi súlya, csukotl pillád amig lassan kinyílna újra, gondold meg, életünk igy küldi, visszatérve, tűnő homokszeméi az örök partfövényre.
