Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-12-01 / 10. szám

4 REFORMÁTUSOK LAPJA a próbát. Befejezés helyett magában tovább megy. Otthagyja az együttest: ne játszón, szinte rákiált a kisérőre, aki vele akar to­vább menni. Most már kérés nélkül is ráadást ad ... az Istennek köszönetként. A közönség nem tudja, mi történt. Csak áhítattal hallgat. Látja, hogy a művész át­szellemült, az ihletés szárnyain repül. Már nem a közönségnek, embereknek játszik. Az Isten előtt egyedül áll. A nagy kereszt alatt hajlong árnyéka. A szive hegedül, komponál úgy, ahogy azt csak ő tudja: “Csendes éj, szentséges éj . . .” Háromszor is eljátssza. Alig tudja abba hagyni. Úgy hat, mintha Nyirő hőse játszana az oltár előtt. Talán érzi, hogy ez a földön az utolsó alkalma ... A festő lelkében festi a jelenetet. Megfordul és mély alázattal meghajlik a kereszt előtt. Még Ady is megcsodálná ezt a vonást. A művész tiszteleg az Isten előtt. Megköszöni neki a karácsonyt, az élet ajándékát, a művészet gaz­dagságát, a sok sikert, a sok szeretetet. Mert ő mindig jó viszonyban volt az Atyával. Mikor valami zökkenő volt, szobájába ment s a maga módján megbeszélte vele a dolgokat. Ő mindig eligazitotta az ügyét. Csak mi ketten tudtuk ezt róla. Azt is csak mi hárman tudtuk, hogy most is magánügyét rendezi az Isten előtt. Ilyen volt ő a pódiumon is. Otthon is. Átadta magát érzéseinek. így sohse a száraz fa játszott, hanem az ő szive. Jobb is volt igy. Ez tette naggyá. Mindent átszűrt magán, lelkesedett, lelkesített, adta bájos önmagát. Mert nem csak rendkívüli szép, de bájos ember is volt. Alázatosan szép jelenség volt minden kon­certjén. Őt látni is kellett, nem csak hallani. Benne testet öltött a muzsika. Ujjászült min­den darabot: Beethoven, Bach, Handel, Mozart, Mendelssohn, Brahms, Csajkovszky, Wieniowski, Hacsaturján, Vitali, Pugnani, Chrisler, Bartók, Hubay . . . mind újra meg újra életre keltek benne. Technikájában a másik nagy magyar muzsikus, Vécsey Feri mellett állt. De Duci­nak nagyobb volt a szive. Duci muzsikált, mert muszáj volt neki: kiömlött belőle az összhang, a lelkesedés tüze, a szeretet öröme. Mikor vendégei voltunk, akkor is hamar elő­került a száraz fa. Többet ért, mint a feje­delmi vacsora, ami nélkül nem lehetett ott­hagyni kastélyát. Lakása dús élete emlékkincseinek kis mú­zeuma: tele van nagyságok képeivel, komoly teljesítmények bizonyítványaival. A harctéren is nagy dolgot cselekedett: kétezer ember éle­tét mentette meg leleményességével. Pedig ott is csak a hegedűjével harcolt: vigasztalt, buzdított, lelkesített s csak feles jócselekedet volt, hogy életet mentett. Különös, hogy a zenében nincs ellenség. Nem csak a mi fiaink­nak, de az ellenség gyermekeinek is hegedült és pedig saját Ízlésük szerint. Sőt, mi több, nótát szerzett nekik s azt is ép oly érzéssel játszotta, mint a magyar nótát. Korea és Japán is megemlegetheti mint saját szerzőjét. Gyer­mekkora óta az egész világot bejárta, de leg­jobban Japánban érezte magát. Talán rokonok közt volt. A japán lélek megérdemli a test- vérséget. Duci őket is szerette, őket is meg­ajándékozta. Mindenek felett pedig a magyar nóta sze­relmese volt, azért lett nekünk kedvesebb, mint sok más művészünk. Csaknem minden koncertjén szerepelt ilyen a műsorán. És mi­lyen tapsvihart kapott mindig érte. Saját szer­zeményei is letagadhatatlanul magyarok. — Állandóan irt, állandóan gyakorolt, állandóan dolgozott. Ezt jelölte meg nekem a többre jutás titkául. Az alázatos nagyság szolgálatának a leg- atyjafiaival, nagy magyar és amerikai hall­gatósága mellett szükebb családjával is. A sírjánál mondotta egyik nővére a másiknak, amint vigaszt keresve egymás nyakába borul­tak: “Ugy-e, hogy mindig hegedűjével vigasz­talt bennünket!” — Lehet-e ennél nagyobb jó­cselekedet és lehet-e ennél nagyobb jutalom? EGYHÁZI HÍREK WASHINGTON, D. C. Jóllehet a fővárosban megszervezett ma­gyar református egyházközség nincs még, az Amerikai Magyar Református Egyesület köz­pontja már harmadik évtizede gondoskodik az ottani magyar reformátusok egyházi kiszolgá­lásáról. Ezt a szolgálatot, már több mint egy évtizede, az azelőtti szórványos alkalmak he­lyett két hetenként rendszeresített istentisz­teletek által látta el. A Kossuth Ház eladása óta ezeket az istentiszteleteket a National Cathedral of St. Joseph kápolnájában tartot­ták s kívánják tartani amig az uj Kossuth Ház, előreláthatólag a jövő év folyamán, fel nem épül. Az őszi első istentisztelet novem­ber 4-én volt Ft. Borshy Kerekes György szol­gálatával. Ez alkalommal kegyeletes megemlé­kezés történt a magyar történelem októberi eseményeiről, s igy első sorban az 1956. októ­beri szabadságharc mártírjairól valamint a Reformáció évfordulójáról. A további isten­tiszteletek idejét az Egyesület központja külön meghívókon szokta közölni a főváros magyar reformátusságával. Megemlíthetjük itt, hogy Washingtonban ezidő szerint különböző beosztásokban hat olyan magyar református lelkész van, akik az egy­házi szolgálatban készséggel részt vesznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom