Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-10-01 / 8. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 PAGODÁK ÁRNYÉKÁBAN Babos Sándor lelkipásztor misszionárius levelei Mandzsúriából VII. Gyermek temetése pogány módon Épp a templomból jöttem haza három diákunkkal, amikor mellettünk elhaladt egy ember, a hóna alatt egy szalmába csavart csomaggal. A csomagból egy gyermek feje lógott ki. A három kinai diákot elfogta a kacagás, én meg azt sem tudtam, hogy iszonyatomban hová legyek. A diákok azt nevették, hogy a gyermek feje lelógott. Az apa a nevetésre figyelmes lett, észrevette, hogy a halott gyermek feje kint van a csutakból. Erre a csomagot ledobta a földre, az utca közepére és próbálta uira csomagolni a halott gyermeket. A gyermek körülbelül egy éves lehetett — a feje tele elképzelhetetlen csúnya sebekkel, testén csak kiálló csontok és bőr volt. A kinai szokás szerint a gyermeket nem temették el, hanem szalmacsutakban kiviszik a sirokhoz és egy sir oldalának nekitámasztják, ahonnan aztán a kutyák szétmarcangolják. A diákjaimat pirongattam, hogy miért nevetnek, hiszen ez borzasztó dolog, de ők kioktattak: — De tiszteletes ur, ez kinai szokás, hogy a gyermeket a kutyák kell megegyék, meg aztán az embereknek nem volna pénzük, hogy sírhelyet és temetést fedezzenek. Ebben igazuk van. De én telve voltam szörnyülködéssel és undorral, úgyhogy az ebédem az asztalon maradt, érintetlen. Borzasztó és rémes pogányság. Szóval igy megy itt az élet napról-napra és ebben a szörnyű kavargásban és pogányságban sokszor úgy érzem magam, mint egy tehetetlen, erőtlen féreg. Ha az Ur nem volna velünk, rég-rég összeroppannánk. Sokszor azt hiszem, hogy minden erőm elhagy. És az Ur ügyét mégis képviselni kell és a Krisztus zászlaját tartani kell, ha haldokolva is. És milyen borzasztó ilyen állapotban hallani, hogy otthon egyesek azt mondják: nincs szükség pogányok közti misszióra! Husvét egy missziói telepen Sok örvendezéssel ébredtünk fel husvét szent napjára. A liaocungi kis gyülekezetnek nagy napja volt, mert megtapasztalta, hogy az Ur pedig szaporítja vala a benne hívők számát. Az utcára nyíló kis szobácskábán gyűlt össze a hívők serege. Eső idején beesik az eső, mivel pedig utcára nyílik a szoba, ottlétünk alatt is megtörtént, hogy a prédikáció alatt egy olaj árus, aki még nem tudta, hogy miféle gyülekezés van a szobában, nyugodt lélekkel megállt az ajtóban és bekiáltott: “Nem vesznek egy kis olajat?” Persze ilyenkor nem lehet nevetés nélkül megállni, de ez semmit sem zavar minket abban, hogy meg ne halljuk az Isten hozzánk szóló üzenetét. A kis gyülekezet minden szegénysége és gyengesége ellenére erős az Urban és ez bennünket sok örömmel töltött el. A keresztelésre a szomszéd tanyákról is eljöttek a keresztyének. Igen örvendtek, hogy találkoztak velünk. Keresztelés Mikor a keresztvíz lehull a pogány kínaiak fejére, akik már többé nem pogányok, mert elhagyták a bálványaikat és megtapasztalták az Ur kegyelmét, az ember torkát a sir ás szorongatja az öröm és meghatódás miatt és aggódó, testvéri szerető ima kél az ember lelkében értük: Uram, tartsd meg őket a te kegyelmedben. A keresztelés után sokáig elbeszélgettem három tanítójelölttel, akik szintén felvették ez alkalommal a keresztséget és buzdítottam, intettem őket, hogy az ifjúságra gondjuk legyen, mint idősebb testvérnek a kisebbekre és igyekezzenek igazi, ió, keresztyén tanítók lenni a pogányok között, hogy rajtuk keresztül még sokan megismerhessék az Urat. KÖZÉPNYUGATI Református Nőegyletek 26-ik konferenciáján a következő tisztikart választották meg az 1963. évre: Ijj gyártó Pálné elnök (Chicago, West Side), Wlaich Jánosné alelnök (Indiana Harbor), Fenyves Józsefné levelező titkár (Indiana Harbor), Köteles Józsefné pénztárnok (Chicago, South Side), Kiss Sándorné jegyző (Chicago, West Side).