Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-08-01 / 7. szám
!6 REFORMÁTUSOK LAPJA Költészete vulkánra épitett gloriette, finom, csipkés, könnyű, mégis óriás erők, végzetek, bánatok és fenyegetések fölött áll a karcsú, formás palota. Ő pedig odabenn halálos nyugodtsággal és halálos biztossággal jár-kél, álmodik és vár. Költészetében nincs sehol harag, gyűlölet, mohóság: nincs nyögés, lihe- gés, káromkodás, duhaj kodás, klasszikus, mert minden nyugodt, tiszta, leülepedett, a forma és a tökély uralmának hódoló, de romantikus, mert minden sorában mérhetetlen mélységek leigázott szenvedélyei nyújtózkodnak, mint a szikla alá temetett titánok. Áprily különösen távlat-művész. A költeményei hátterében ott terjeszkednek valami távoli, komor nagyság elhalványított kontúrjai s hozzájuk mérten, az arány nőtető erejében jelennek meg érzéseinek filigránjai. A távolságban megkisebbedett nagyság s a közelségben megnőtt kicsinység felelgetése adja ki verseinek különös dinamikáját: a völgy apró jeleneteibe mindenütt belenéz a Montblanc távoli, óriás, szinte alvó szeme. A distanciának ez a dissimulált pathosa teszi a verseit olyanokká, hogy nem lehet szabadulni tőlük. Azért, ha hasonlatot keresnék az ő jellemzésére, azt mondanám, hogy lényének és költészetének legtisztább szimbóluma: hómezőkön a geyzir. A hideg, tiszta világban, a jég kristályos költészetében, a némaság és sugárzás halálos földjén alulról valahogy kicsap a régóta bujdosó áthevült áradat. Sustorogva szökken magasra, mint a föld rejtelmes szenvedélyének forró üzenete. A verselése virtuóz. Hajmeresztő nehézségeken zökken át s mi szinte elharapjuk a nyelvünket. De a következő pillanatban hálásan mosolygunk rá, mint a gyermek a vágtató lovasra a repülő nyeregből. Ravasz László ★ ★ ★ Dr. Ravasz László szeptember 29-én tölti be életének 80-ik esztendejét. Hosszú évtizedes, harmonikus barátság fűzi a nála csak 5 évvel fiatalabb Áprily Lajoshoz. Itt közölt irodalmi kritikája meggyőző erővel rögzíti szivünkbe az erdélyi hegyek szerelmese költészetének értékelését és csodálatát. A versekbe öntött lehellet-finom érzések szakavatott boncolásával, a szó- és képszimbólumokat mozgató hátsó lélek- rugók feltárásával és az esztétikai szempontok alapos ismertetésével maradandó formában vetíti elénk Áprily- nak, a lírikus mögötti embernek lelki-szellemi arculatát is. Ugyanakkor magáról a kritikusról is beszél a cikk — akaratlanul. Benne van Ravasz László a filozófus; a magyar betűvetés mesteri művelője; a néma szavaknak rejtett, sajátos jelentőségét is kihámozni és megérteni tudó pszichológusa és a ritka tolmácsoló képességű tanító. Végül, Írásainak kritikai szemléletében felismerjük Ravasz Lászlót, mint a szépért, nemesért és tisztáért rajongó lelkipásztort is. Áprily (Jékely) Lajos 1887 november 14-én született Brassóban. Iskoláit Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Párizsban végezte. Tanított Kolozsváron, Enyeden és szerkesztette az Erdélyi Helikont. 1929- ben költözött Magyarországra; a Baár Madas református gimnázium igazgatója és a Protestáns Szemle szerkesztője volt. Tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak. Nyugalomba- vonulása óta szentgyörgypusztai otthonában él visszavonultan. — Verskötetei: Falusi Elégia, 1921; Esti Párbeszéd, 1923; Rasmussen Hajóján, 1924; Vers Vagy Te Is, 1926; Az Aranymosó Balladája, 1934; A Láthatatlan írás, 1939. Lefordította Ibsen Peer Gyntjét, Shakespeare Julius Caesarját, Puskin Anyéginjét és Lermantov Álarcosbálját. — (P. E.) Ft. Dr. Ravasz László püspök urnák Leányfalu Az Anyaszentegyház szolgái régtől fogva jól tudják, hogy távolság, nyelvi különbözőség, időbeli eltolódás, bőrszín, avagy arcizom szerkezet mind afféle humánus kategorizálás, amitől Pál óta minden tanító óvta Istennek népét. Az Egyház csodája, létének feltétel nélküli feltétele annak supra-mundán mivoltában van, ami az Ő gondviselésének, szabad jótetszésének felénk fordított arculata, amin atyai kegyelmének vonásai ülnek. A Léleknek nincsen akadálya az emberi szivén kívül ebben a világban. A teremtés hajnalán már ott lebegett a vizek felett. A visszatért tanítványok lelkendezve mondották, hogy mindenek engedelmeskedtek: Urunk mégsem gratulált nékiek. Mert jaj a küzdőnek, ha nem szabályszerűen küzd; a prófétának, ha nem küldetett; a szószólónak, ha nincs mondanivalója . . . A holnap egyházának puszta léte fordul meg azon, hogy érdeklődésének határai, üzenetének horizontja, küldetésének mikéntje felelet lesz-e legvégsőbb kérdéseinkre. Bár azt is tudjuk, hogy ebben a meglódult tempójú életben a tudományától megszédült szuverén ember pseudo-liberálizmusa mögött félelem, kripto-krisztiánizmusa mögött aggodalom tanyáz. Püspök Ur, mint vitéz bajvivás előtt kereszt- markolatu szablyáját — úgy emelte magasra egy hulló és egy elkövetkezendő világ tragikus mesgyé- jén tántorgó magyar kálvinista papi generációnk szeme- láttára az Anyaszentegyház képét. Nyolcvan esztendő hegyormáról messze látni a múltba és a jövendőbe. Onnan immáron paránnyá válnak a viszonylagos ítéleteink görbetükrein át látott torz képei a valóságnak. Köszönjük, hogy megtanított bennünket értékekben bízni, hogy felvezetett bennünket a szellemi és lelki élet fennsíkjaira, ahol nem fojt többé a föld pora és annyival közelebb az ég! . . . Egy sajka vízben benne van az óceán, egy araszban a végtelenség s a múló percben az örökkévalóság. Voltunk hősök és bölcsek, győztesek és vesztesek, állottunk szirtfokon és térdepeltünk zsámolyon. Ravasz László Püspök Urunk, néha biztonságosabban, néha félénkebben lépkedünk világjárta utakon és széntekjárt ösvényeken. Előttünk jár Püspök Ur s mi nem félünk követni, mert tudjuk, hogy Ön előtt is jár valaki, Aki itt hagyta lábanyomát a föld porában. Fogadja szivbőljövő, őszinte jókívánságainkat nyolcvanadik születésnapja alkalmával. Kérve-kérjük az élet szabados Urát, tartsa meg Önt még sokáig mind testben, mind lélekben, szeretteinek körében, mind- annyiónk örömére, Urunknak dicsőségére. őszinte tisztelője: ELEK ÁRON Fairport Harbor-i (Ohio, U. S. A.) lelkész
