Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-08-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 S IIEgő Csipkebokor ORTH GYŐZŐ ROVATA EGY BIBLIAÁRUS, ÖT CSENDŐR “Az egész világ rendőrsége nem tett annyit az ifjúkori bűnözés megelőzésére, mint az istenfélelem.” — Egy Columbus, Ohio-i rendőrtiszt előadásából. Amikor kirakta az asztalra a sajátkészit- ményü kések, bunkók, buzogányok, boxerek, zúzó és szúró szerszámok arzenálját a Szülői Értekezlet (P. T. A.) előtt, az önkéntelen rémület kifejezése tört elő a hallgatóság leikéből. Ezeket a gyilkos szerszámokat 12-18 éves fiuktól kobozták el. Azok gyártották és azok használták. Amikor az a kérdés merült fel, hogy ilyen eltévelyedéstől, hogyan lehetne megmenteni az ifjúságot, a fenti idézetet mondotta szóról szóra. Nekem pedig eszembe jutott egy kis részlet Kanada történetéből. ★ ★ ★ Ha nem olyan drámai mértékben, mint az Amerikai Nyugat megnyitásának történetében, Észak-Nyugat Kanada évkönyveiben is szerepelnek esetek, amelyekben az erőszak, törvénytelenség rémitette és tizedelte a békés települőket. Ez a történet azon a területen játszódott le, ahol ma talán Alberta és Saskatchewan tartományok határvidéke húzódik el. ★ ★ ★ Az azóta hiressé vált lovasrendőrség — Mounted Police — őrszobájában, kopott meglehetősen elnyűtt farkasbőr bundában ült egy sovány kis emberke. Szinte ki se látszott a bundából. Mellette egy termetéhez sehogysem- illő, öreg postás tarisznya hevert, ugyancsak duzzadtan a benne dagadó holmiktól. Az őrparancsnokot várta. Nem sokáig kellett várnia. Magas, szép szál embernyi ember lépett a szobába. Termetét feszes egyenruhája még magasabbá tette. Udvariasan fordult az idegenhez. — Isten hozta itt a magas északon. Mi járatban van itt, ahol még a madár is óvatosan repdes? — Bibliaárus vagyok Parancsnok ur és be akarom jelenteni, hogy szeretnék a környéken bibliát árulni — felelt, tisztességtudóan felállva a kérdezett s ezzel nyilván elárulta duzzadó táskája titkát. — Csak üljön le Barátom — tette jó- akaratulag a kolportőr vállára kezét az őrparancsnok és kezének súlya szinte visszanyomta a székre a kisembert. Majd leülve Íróasztala mögé szelíden folytatta: — Hát, az igazat megvallva, attól félek, sok értelme nem lesz itteni működésének. Az elmúlt héten három betörés, két gyilkosság történt és jómagam öt legényemmel, noha állandóan utón vagyunk, alig tudunk megbirkózni a hatalmas területen könnyen búvóhelyet lelő bűnözéssel. Másrészt kénytelen vagyok kijelenteni, hogy biztonságáért nem merek garanciát vállalni. Különben is van fegyvere? — Az én fegyverem az Isten Igéje — mutatott táskájára az elszánt ember és érzett szavaiban, hogy égő hit lobog a lelkében. — Hát akkor az Isten vezérelje — bo- csájtotta el a csendőr, kezet nyújtva a bátor bibliaárusnak. ★ ★ ★ Öt esztendő telt el. A bibliaárus megint csak ott ült az őrszobában. Külseje nem sokat változott. Ő azonban mintha megnőtt volna. Megerősödött, megizmosodott ... a tiszta, száraz levegő a szabadban folytatott élet egészen átalakította. Belenőtt a bundába. Mikor az őrparancsnok belépett, mint régi jó ismerősök köszöntötték egymást. — Hallom, itt hagy bennünket — kezdte a törvény embere. — Úgy érzem munkámat befejeztem. Nem igen tudok családról, ahová az Igét el ne vittem volna. — És erről én is tanúskodhatok — tette hozzá a csendőr majd folytatta — de még ennél sokkal többről tehetek tanúbizonyságot. Emlékszik, hogy amikor idejött, öt legényem volt? Nos, ma már egyedül végzem el a munkát. A bibliák, amiket eladott, az ön bibliaórái, imádságai csodát tettek. Átformálták az emberek egész egyéniségét. Ma már, ha egyszer egy évben esik valami komolyabb baj. Egyszerűen nem volt szükség legényeimre s a kormány örömmel küldte más vidékekre
