Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-06-01 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 PAGODÁK ÁRNYÉKÁBAN Babos Sándor lelkipásztor misszionárius levelei Mandzsúriából V. HAILUNG FELÉ Egy kínai szállt fel a vonatra s velem szemben foglalt helyet. — Megkérdeztem, hová megy. Ő is visszakérdezett. Mifajta ember vagyok, mi a nevem, stb. Azt is megkérdezte, mi dolgom. Mondtam, hogy “mo sö” (lelki- pásztor). — Nem értem — felelte. — Jézus embere — használtam a Kínában szokásos jelzőt a keresztyének számára. — Nem értem. — Isten, Jézus! . . . Hallott valamit róluk? — kérdeztem. — Nem hallottam — volt a válasz. (Áthozat az előző oldalról) c) Egyház és iskola látogatás. — Ugyancsak a hazai rend szerint szükséges az egyház és iskola látogatás bevezetése és komoly végrehajtása. Az egyházlátogatók lelkiismeretesen megvizsgálnak minden egyházat évről évre, s ahol segíteni kell, segítenek. Ez nem egy egyházi rendőr csoport, hanem orvos, “first aid”, hogy a külső és belső bajokat gyógyítsa. — Mennyi bajt kerülhettünk volna el, ha egyházunk eme szerve nem korcsosdik el, hanem tökéletesen működik. Szükséges az iskola látogatás bevezetése is, az előbb említett szellemben. Különben az iskoláról a következő fejezetben szólok. Ha az említett törvényt bevezetjük, s a törvény végrehajtásáról a lelkipásztor, presbitérium, esperes, püspök, egyház és iskola látogatók gondoskodnak, akkor már megvan a keret, amelyben keresztyéni életet lehet élni. Váz és szabály ez, melyet élővé tesz a Lélek. (Folytatás a következő számban) A homlokom kigyöngyözött. Aztán neki bátorodtam és beszéltem Istenről, Jézusról, arról, hogy mi az Istenéi vagyunk, arról, hogy Jézus által tudjuk meg, hogy mi az Isten akarata, arról, hogy nekünk hallgatni kell az Isten szavára és az Ur szavát be kell fogadni a szivünkbe, arról, hogy Jézus meghalt érettünk, hogy a bűntől megszabadítson, arról, hogy ha Jézust követjük, Ő megváltoztatja életünket. A harmadik állomásnál udvariasan elköszönt és leszállt. BANDITAVILÁG Úgy vagyunk, mint valami börtönben. A misszióállomás falán még húsz méterre se engednek ki sétálni, kivéve, ha az utcára megyek. A város körül van véve banditákkal. Ma este újból hoztak a kórházunkba három katonát lövéssel és szúrással. Tizenkét km-nyire csaptak össze a banditákkal. A kórház, az orvosi és misszionárius lakás udvarán egész éjszaka négy rendőr cirkált és ordibálással adtak jelt egymásnak. A missziói körzet egyik lelkipásztorát, Liu tiszteletes urat már régebben elrabolták a banditák. 12,000 yent követelnek érette. Ha nem, megölik. Nehéz helyzet. Ha a gyülekezet kifizeti a váltságdíjat, máskor is eljönnek a banditák. Ha nem teljesitik a banditák követelését, hogy ezzel véget szakítsanak a zsarolásnak, ki felelős Liu pásztor életéért? Félek, hogy ezalatt a hat hónap alatt, amig itt leszek, mind csak ilyen “banditás” leveleket irhatok. Ma jött a hir, hogy egyik 40 km-nyire levő, missziói körzetbe tartozó hailungi falut, ahol keresztyének is laknak és templomuk is van, a banditák felgyújtották. A templom leégett. Sokan bizonyára azt hiszik, hogy itt Hai- lungban igy élni napról-napra valami nagy bátorságra van szükség. Ami a bátorságot illeti, csak azt mondhatom, hogy igazán nem kívánjuk a banditákkal való találkozást. Emberi bátorságra igazán nincs szükségünk. Szükségünk van Jézus Krisztusra. Ő nem bátrakká tesz, hanem megerősít. Elveszi a szivünkből a félelmet. Szinte reggeltől estig gondolunk az eshetőségekre és szivünkben a legkisebb félelemérzés sincs. Ez nem a mi emberi erőfeszítésünk. Ez egy drága ajándék, drága tapasztalat, amiért nem tudunk eléggé hálát adni Istennek. E nélkül képtelenség volna itt ülni. MISSZIÓI UTÓN 1934 november vége felé indultam el a hailungi misszionáriussal először missziói körútra. Mivel ez az első alkalommal történt, nagy előkészületet jelentett számomra. Ugyan-
