Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-04-01 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 19 IIEgŐ CsiPKEBOKOR ORTH GYŐZŐ ROVATA EMELJÉTEK MAGASRA ŐKET! Alberta, Saskatchewan, Manitoba — e három tartomány terül el a Sziklás Hegységtől Ontárióig. Ez a terület a kanadai “prairie”, átlag 1,000 láb magasságú hatalmas fensik. Kanada kenyeres tarisznyája. Itt terem az acélos alföldi magyar buzta után a világ legjobb búzája. Általában nagyon száraz éghajlatú vidék. 1953-ban azonban megfordult minden. A téli csapadékot még be se itta a föld, esni kezdett az eső. A farmerek képtelenek voltak kimenni a földekre. Traktorjaik elsüllyedtek. Az utak kilencven százaléka földút, még ma is. Esős időben csak traktorral lehet közlekedni. Az árokba fordult jármüveket csak lovakkal lehet kihúzni. Sok helyen a viz a kaviccsal beszórt, feltöltött országutak kellős közepén tör fel. Végighajtani ilyen országutakon 5-10 mérföldes sebességgel hajmeresztő élmény. És sokszor lehetetlenség. Mindezek ismerete szükséges ahhoz, hogy a történetbe, amit az albertai lapok a napi hírek rovatában hoztak — beleélhessük magunkat. 'k ~k ~k Fiatal házasok voltak. Szegények, de boldogok. Szerény kis házacska a két föld közepén (egy föld: 160 hold), egy öreg traktor, néhány állat, ezt kapták a szülőktől, ezzel kezdték. Meg egy fél tonnás “truck”, amit ugyan otthon tehergépkocsinak mondtunk. Ezzel közlekedtek s mentek a kilenc mérföldre lévő kis városkába. Már régen jártak ott. Az eső feláztatta az utakat, a traktor felmondta a szolgálatot. De most menni kellett. Mindenből kifogytak, elhatározták, hogy neki vágnak az útnak. Útnak? Merészség volt annak nevezni. Hat hónapos kisfiúkat nem hagyhatták egyedül otthon. A legközelebbi szomszéd vagy egy mérföldre volt tőlük, de oda csakugyan lehetetlen volt eljutni. — Isten nevében elindultak. A fiatal apa úgy vezette a hánykolódó kocsit, hogy a nagyvárosi vizsgáztatók, akik a haitási engedélvek kiadása felett döntenek, a szájukat tátották volna. Hiába volt hátul a tehergépkocsi megrakva szénnel, a kerekek nem találtak maguk alatt semmit, amibe belekapaszkodhattak volna. így állandóan félre csúszott a jármű, néha keresztbefordult, vagy egészen megfordult, mint a szóbeszédbeli Mád-i kereskedő. A kis asszonyka gondosan magához szorította a gyermeket. Nem mintha félt volna, hiszen itt született, itt nőtt fel, amikor elolvadt a hó, ez minden tavasszal igy volt. De ez mégis csak rosszabb volt minden eddigi tapasztalatánál. Követte a kis baba példáját, aki nyilván élvezte ezt a hatalmas, erőteljes, de meg nem szűnő ringatást. Lehunyta a szemét. Aztán fohászkodott. Istenem, csak bajunk ne essék. Az ut emelkedni kezdett és kanyarodott. Régi vizmosás fölé építettek egy rozoga hidat. Most tenger volt a vizmosás helyén. A férfinek is nagyot dobbant a szive. Mit csináljon? Visszafordulni szinte lehetetlenség, dombnak fölfelé hajtani sárban, kockázat. De menni kell. Cukorból, sóból, petróleumból, mindenből kifogytak. Neki hajtott. A többi pillanatok alatt következett be. A nagy lendülettől a ’’truck” valósággal beleugrott a vízbe és süllyedni kezdett. A férfi ki akarta nyitni az ajtót. Nem sikerült. Mind a ketten az ablakot csavarták le, de addigra a kis fülke a viz alá merült. A fiatalasszony két kezével megragadta a kisfiút, kidugta az ablakon és maga is megpróbált kijutni rajta, de a nehéz kabát nem engedte. Ezért minden erejével, kihajolva az ablalknyiláson magasra emelte a csecsemőt. Nem tudta, hogy sikerült e a viz színe fölött tartani, csak tartotta, tartotta fölfelé, eszébe se jutott, hogy neki most meg kell halni, nem magára gondolt, hanem a gyermekére és egyre csak azt hajtogatta magában: Uram, könyörülj rajta! Uram, mentsd meg a kicsi fiamat! Ez volt az utolsó gondolata, amire emlékezett . . . ★ ★ ★ Isten könyörült a gyermeken és könvörült az édesanyján és édesapján is. Valaki lóháton igyekezett a városba. Neki is a hídon kellett átmennie. Mikor a hid közelébe ért, gyermek- sirás ütötte meg a fülét. Amennyire a sárban lehetett, gyorsabb ügetésre sarkallta lovát s ahogy a vízhez ért, egy siró gyermekfejet látott a sáros vizen . . . A gyermeket a lovas mentette meg, az elalélt félig füllt asszonyt a férje húzta ki, akinek addig sikerült kijutni az ablakon. Ott az ócska hídon hozták vissza mesterséges légzéssel a fiatal anyát az életnek és kicsi gyermekének . . . Édesanyák ez a ti sorsotok, de ez a ti hivatásotok: TARTSÁTOK MAGASRA GYERMEKETEKET, MAGASRA AZ ÉLET MEGÁRADT VIZEI, A SÁTÁN BÜNÖZÖNE FÖLÉ — AZ ÉLET, AZ ÖRÖKÉLET, ISTEN SZÁMÁRA.
