Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)

1961-12-01 / 11. szám

1

14 REFORMÁTUSOK LAPJA

nevezni ezt. Azok szeretik használni, akik nem büszkélkedhetnek múltúkkal, de jelenük is sivár. Kárpótlást keresnek tehát az eljövendőben. Különösen jellemző ez azokra a túlbuzgó vallásos személyekre, akikről az apostol úgy szól, hogy megvan náluk a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét. Itt vannak például azok, akik epedve várják halálukat, nem azért mert kívánnak Krisztussal lenni, hanem mert unják és szégyelik gyümölcstelen életüket a földön. Vigyázzunk azonban! Pál apostol, aki sóhajtozva vágyakozott elköltözni és Krisztussal lenni, nem azért kivánta ezt mert itt a földön nem volt már mit tennie, vagy mert kívánt megszabadulni a hálátlan emberektől, hanem így szólt: “Nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség. De ha testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal inkább jobb. De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek. És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre.” (Filippi 1: 21-25.)

Az apostol tehát nem a világtól való menekülésnek látta a Krisztushoz való elköltözést, sőt inkább szerette volna elhalasztani ezt a várva várt találkozást, hogy szolgálhasson még e világban Ura dicsőségére és testvérei üdvösségére . . . így van ez mivelünk is, ha gyümölcsöző keresztyén életet élünk. Örömmel fogadjuk, ha haza hiv magához a mi Urunk, de inkább maradni szeretnénk még, mert tennivalók tömege, szolgálatok boldog öröme tartóztat. Mindig gyanús az, ha akkor vágyunk a mennybe, amikor nem bírjuk az embereket, vagy azért kívánunk meghalni, mert nincs munkánk már e földön. A menny nem a haszontalan, gyümölcstelen, szolgálattól menekülő emberek eldorádója, hanem az önfeláldozó szeretetben elégett munkások megdicsőülése Krisztus kegyelme által!

Vigyázz azért, Testvérem, minden olyan biztatásra, bármilyen kegyes legyen is az, a- melyik elszakaszt a jelentől és olyan délibábos reménységek várába ringat, amelynek nem érzed erejét a mában! Az igazi jövendőnek a ma méhében kell megszületnie. Aki mindig holnap akar elkezdeni valamit, holnap akar megoldani valamit, holnap akar elrendezni valamit, az csalja magát, mert az ilyen holnap sohasem érkezik meg. A keresztyén ember itt és ma él minden nap! De hogyan?

3) Ez visz el bennünket a harmadik élet- magatartáshoz. Úgy él a keresztyén ember a mában, mint a sziklasziget a folyóban? Körülötte zuhog az ár, hozzá azonban nem ér fel, őt nem befolyásolja? Távol legyen! De vannak sokan, akik igy élnek a jelenben. Elszigetelten és magukba zártan. “Múltadban nincs öröm, j övödben nincs remény” — mondják a költővel, de a jelennel is állandó harcban állanak. Olyanok mint a gyermek, aki nem tud játszani, s mindenkit vádol, csak önmagát nem, a kellemetlen tapasztalatokért. Az ilyen emberek rendszerint tele vannak alaptalan illúziókkal önmagukat illetően, és igaztalan kritikákkal másokat illetően. Ha szóba állasz velük, alig fogynak ki a panaszból: hogy milyen hálátlan ez a világ . . . senki sem érti meg őket . . . most összeveszett ezzel, mert nem kapta meg a kellő elismerést, most haragban van azzal, mert valamit hibáztatott nála. “Csak hódolat illet meg, nem bírálat”, mondják Madács soraival együtt ezek a boldogtalan emberek s elfelejtik, hogy szomorú elégedetlenségük egyenes következménye élettől elszakadt, önistenitő magatartásuknak.

Amikor mi másokat becsmérlőnk, vádolunk, rágunk állandóan, magunkat próbáljuk menteni és igazolni alázat nélküli és engedetlen életünkben! Gondolj csak Jónásra! Hogy milyen hűséggel szolgálta ő népét és Istenét hosszú éveken át, és még az Ur sem értékeli az ő szolgálatát: most olyan terhet rak reá, amit egy hü izraelita nem bírhat el — hogy menjen Ninivébe és hirdesse a gonosz városnak az Ur üzenetét. Egy izraelita próféta keresse a jólétét egy pogány népnek, amelyik előbb-utóbb ellenségévé válik a választott népnek!? Még ha megtartaná az Ur a szavát, hogy valóban elpusztítja 40 nap múlva a gonoszt, de a titkos célzat az, hogy Ninive megtérjen és éljen. Egy népéhez hü próféta ilyet nem tehet, ez nemzeti öngyilkosság, és hőn szeretett, imádott nemzetéért kész utóbb elkár- hozni, mintsem Izráel ellenségének az üdvösségén munkálkodni. Milyen nemes elhatározásnak látszott és mégsem sikerült. A hajóbért (Folytatás a 24-ik oldalon)

BARTÓK

(RÉSZLET)

Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;

ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj

s be különös, beh üdvös irt adsz azzal, hogy a jaj siralmát, ami fakadna bennünk, de nem fakadhat, mi helyettünk — kik sziv-némaságra születtünk — kizenged ideged húrjaival!

ILLYÉS GYULA