Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-08-01 / 8. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 3. Közösségi élet. A lelkipásztor legeltesse az ő nyáját nem kényszerítésből, hanem örömest, sem nem rut nyerészkedésből, hanem jóindulattal (5:2). A hívők legyenek józanok, alázatosak, hitben erősek. Vannak emberek, akik azl gondolják magukról, hogy dinamikus egyéniségek — meri sűrűn 'felrobbannak". A történelmi kálvinizmus nyomdokain: református gyülekezeti építés szolgálatában “TISZTELD ATYÁDAT ÁS ANYÁDAT, HOGY HOSSZÚ IDEIG ÉLJ AZON A FÖLDÖN, AMELYET AZ UR A TE ISTENED ÁD TENÉKED” (II. Mózes 20:12) III. RÉSZ S aztán évek teltek ... s én egyszer talán túl messzi iskolába kerültem . . . Princetonba . . . meg a bethlehemi gyülekezetbe . . . s nem találtam “haza”. S aztán beteg lett az apám ... s én nem állhattam beteg ágya mellett. 1944 telén Pécsen nem volt elég fütő anyag, amikor a vissza vonuló német seregek, megszálló orosz csapatok és talán jugoszláv partizánok váltogatták egymást ott Délen a szép kies Baranyában. Közeledett a halál Paál Zoltán nyugalmazott tanító ur kórházi ágyához. Talán a pap-fiu magához tért: egy szép imádságot irt betegsége alatt s el is küldte nekem s édesanyám még azt is megírta, hogy apám “távoli fiával” s ez én vagyok nagyon szeretett volna beszélni. De jó lett volna beszélni vele akkor, amikor az élet-halál tusában olyan sokat, és olyan fontosat mondhatott volna . . . Hiszen igazán sohasem beszélgettünk. Először tanítóm volt elemi iskolában négy évig. Aztán én elkerültem gimnáziumokba . . . hol ide, hol oda, theológiára, Amerikába. S apám szép keze írásával (ebből sejtem igazán, hogy igazi valójában jó ember, férfi ember volt). Levelekben felkeresett, de szemtől szemben nem beszélhetett hozzám mint apa a fiához. Ugyan mit mondott volna?! Sok mindent, amit nekem szenvedéssel, próbálgatásokkal magamnak kellett megtanulni. Óh, ha időben beszélhetett volna hozzám komolyan szép családfánkról, több mint 200 esztendős református egyházi szolgálatról, életének küzdelmeiről, szép és jó anyámról, de sokat tanulhattam volna tőle!! Amikor otthon voltam apám még nem volt kész erre s amikor kész volt akkor meg már én nem voltam ott mellette. Hát van-e okom vádaskodásra, keserűségre, panaszkodásra?! Hiszen apámnak, rövid, keserű élet jutott . . . Olyan emberek kerültek elébe, akik tehetségben, igazi emberségben meg sem közelítették, akik egy pár rossz szokását kihasználták ellene. Az én gyermek koromban már beteg ember volt az édesapám, 47 éves korában nyugdíjba kellett mennie s 56 éves korában meghalt. Mit köszönhetek neki? — és édesanyámnak? Először azt, hogy fiatal férfi korának legszebb éveiben nősült s vette el szép egészséges jó anyámat. Gyermekeik a legszebb korukban születtek. Nem az ő hibájuk volt, hogy mind a hárman háborús gyermekek vagyunk. Szegény falusi tanító volt az édesapám, de tőlünk soha nem sajnált semmit. Kopott ruhája volt, szegényes szórakozásai, de két fia leánya előtt, áldott emlékű öregapámmal együtt szívesen, szülői szeretettel és bőkezűséggel nyitották meg az élet kapuját. Köszönöm apámnak, meg anyámnak, másodszor, hogy amikor a “nemszeretem napok” eljöttek — apám nagyon szerette a Példabeszédek és Prédikátor könyvét — nem kényszeri- tette gyermekeire nehéz, keserű életének tehertételét. Köszönöm apámnak, hogy gyengeségeivel, szomorú halálba rohanó életével nem rakott akadályozó köveket, legalább is tudatosan nem, gyermekei elé. (Folytatjuk) Jelen számunk összevonva jelent meg )k \ augusztus - szeptember hóra. Legközelebbi ijí számunk októberben jelenik meg. (,! pl
