Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-02-15 / 4. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA alakjára képes visszavezetni jelenlegi nevemet. A Zoltán egy kicsit “funny”, mondták — s nem jó angol hangzású igy lett belőle először “Zoltön”, de újra keresztelték s “Zol” formát vett fel. Mivel még mindig nem volt eléggé angol hangzású (szinem hajdúsági, nevem meg amúgy is Z-vel kezdődik), miért ne lehetne “Zoro”, gondolták s igy kaptam végül ezt az amerikaiak előtt annyira ismert “impozáns” nevet. A vezeték-nevemmel, hála Istennek, nincsen semmi baj, mert mindenki igen jól ismeri Ernie Kovács-ot a televizióból, vagy moziból s igy jól ejtik ki. Örömmel tapasztaltam, hogy népünkről, szokásainkról, templomainkról nagy előszeretettel érdeklődnek s valósággal ellágyul a szivem, amikor kicsiny de szívós népünk hősies harcáról beszélnek. Büszkék, hogy van közöttük egy e hős nép gyermekeiből. Ez biztatást ad és állandóan ösztökél a több és több tudás megszerzésére, kitartásra. A szeptember ködös előítélettel, félelemmel kezdődött, de ma már látom — ha halványan is — azt az utat, amelyet Isten mutatott s érzem, hogy ügyének szolgálása mellett az oldott-kéveként széthullott népemért kell harcolnom utolsó lehelletemig. Jöhet vihar és veszedelem, de akkor is ezen az utón megyek, amely kijelöltetett számomra. Hiszek a soha meg nem dönthető örök igazságban: “Si Deus pro nobis, quis contra nos — ha Isten velünk, kicsoda ellenünk.” Egy kézre vágyom IRTA: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Jó olvasó, ki ülsz a lámpa melleit Akárcsak én itt, most rád gondolok S akárki vagy, versekkel ünnepellek. Látom fejed, figyelmes homlokod. Testvértelen és bánatos a költő Az életek, a szivek alkuján. És néha ő. a magányos ődöngő Kétségbeesve nyúl egy kéz után. Most a kezed kell — nincs kéz a világon Mit igy szoritanék, egy kézre vágyom. Az éjen át nyújtsd, légy akárki bár. Gondolj reám és messze útjainkra S mondd, ki lehet, aki e verset irta. Ki ez a testvér és neki mi fáj? ) $ f f • L r $ | I T i } Ravasz László: GONDOLATOK “Nem hit az, amelyik nem keresi a gyülekezetei, mint ahogy nem jókedv az, amelyik nem keres társakat.” ★ ★ ★ “Mindnyájunkban ezer ügyvéd szólal meg, mihelyt hibáinkat mentegetnünk kell. A fukar azt mondja, hogy ő takarékos, a tékozló, hogy ő generosus, a hazug, hogy neki élénk fantáziája, az irigy, hogy ő igazságos, a rossz nyelvű, hogy ő szellemes, a tolvaj, hogy ő spekulál, a gyilkos, hogy ő csak szigorú s a modern rabló, hogy ő hadsereg-szállító. Isten nem veszi tudomásul ezeket a mentő címkéket, ezt az átvig- nettázást, mint ahogy a természet sem veszi tudomásul a vénülő arcra kent festéket.” Alkalmas és alkalmatlan időben . . . “Erős torony az Urnák neve, ahhoz folyamodik az igaz és bátorságos lészen.” (Péld. 18:10.) Még a polgárháború idején történt, hogy az amerikaszerte ismert nagynevű Henry Ward Beecher lelkipásztor ajtaján bekopogott valaki a késő éjjeli órákban. Az éppen gyöngélkedő lelkész helyett feleségének kellett ajtót nyitni, aki a háborús idők félelmeitől átitatva remegve vette szemügyre a lépcsőnél álló férfiút. “Reverend Beecherrel kívánnék pár percre találkozni, asszonyom”, szólt a jövevény. De a nehéz napok hatása alatt álló asz- szony nem merte éjnek idején behívni a vendéget s kérte, hogy jöjjön vissza másnap. “Ki volt az?” kérdezte ura, ahogy visszatért a szobába. “Nem tudom. Nem tudtam kivenni vonásait a homályban. Fővege is egészen szemére volt huzva.” Reverend Beecher az ablakhoz lépett, hogy egy tekintetet vessen a távozóra. “Add a házikabátom, hadd hívjam vissza hamar!” intett feleségének izgalommal, mert járásáról felismerte a látogatót. Ábrahám Lincoln volt. Sorsdöntő rendelkezéseket kellett hoznia a következő reggelen. Dilemmái közepette hivő lélek segítségére, társaságára vágyott, akivel — ha csak pár percre is — imádságban az Úristenhez fordulhat, kérvén Tőle megfontolt szivet, bölcsességet és bátorságot a nagy feladatok mellé.
