Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)

1960-01-15 / 2. szám

14

REFORMÁTUSOK LAPJA

íordúlnunk. Most érezzük meg, hogy mekkora veszteség volt számunkra magyar lelkésznevelésünknek az abbanmaradása!

Uj állomásaikon mindegyik lelkészünkre és ott végzendő munkájára jó Istenünk kegyelmét és gazdag áldását kérjük! Tiszta hitük segítse őket, hogy mindenkor ott érezzék maguk mellett a mi Urunknak megígért jelenlétét — ahogy régi magyar otthonaink falfelíratai mondták: “Hol áldás — ott Isten; hol Isten — ott szükség nincsen!” Legyen személyes életükön akkor az Úr áldása, hogy ők is áldás lehessenek gyülekezeteiken!

NYUGTÁZÁS

(Folytatás a 2.-ik oldalról)

lingford, Conn.: Filep Lőrinc, Haniska Sámuel, Kocsis Sándor, Rumi Amália, Urbán András; — Pompano Beach, Fla.: Murvay Ferenc; — Chicago, 111.: Ádám István, Conner Ambrus, Csontos Béláné, Dunai István, Héaer Barbara Mrs., Kish Sándor, Kovács Etel, Máthe E., Nagy Frigyes, Németh Irén, Szilágyi Erzsébet, Szilágyi J. Olivér Mrs., Szilágyi Erzsébet, Takách Leslie;

— Evanston, 111.: Harczos Anna; — Harvey, 111.: David S., Geiser I. Mrs.; — Villa Pai'k, 111.: Ötvös Emma Mrs.; — East Chicago, Ind.: Haller Mrs., Hegedűs S.-né, Józsi Andrásné; — Flint, Mich.: Peter Paul. (Nagy sajnálatunkra e nyugtázást — hely szűke miatt

— csak következő számunkban tudjuk befejezni.)

A SZERKESZTŐ KÖSZÖNETÉ

amit még Európába elutazása előtt írt meg azokhoz, akik ezt az útját adományaikkal lehetővé tették. Akkoriéiban oly sok hivatalos közölnivaló volt lapunknak, hogy az adományok nyugtázását kénytelen volt elhalasztani; lent írt köszönetét pedig e nyugtázással kapcsolatban kívánta közölni. Ezért halasztotta el azok közlését erre az utolsó számra, amiben ezt még megleheti.

AMIKOR szívemet csak elönti a hálaadás a mindenható Isten jótéteményeiért, akkor nincsen semmi félelmem, hogy vájjon ki tudom-e fejezni az én nagy örömömet és köszönetemet Őneki — mert tudom, hogy amikor belekezd a lelkem az Ö jóságának magasz- lalásába: Ő megérti ajkam rebegésát, mert látja, hogy a szívemből fakad az ének. “Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményéről!” És amit a szám nem tud kimondani, azt Ő kiolvassa az “egész bensőmből”.

DE HOGYAN mondják köszönetét hozzám hasonló embereknek, akik csak a szót tudják hallani — pedig a szó olyan gyönge és olyan erőtlen kifejezési eszköz a szív érzelmei számára! Amikor úgy tele van a szív az élet legédesebb érzésével, a háládatossággal, akkor olyan tehetetlenül üres formának tűnik fel a szó. A mi nagy költőnk is “egész úton hazafelé” azon töprengett és sopánkodott, hogyan mondja majd el az Édesanyjának, hogy mennyire szereti — de mikor odaért hozzá, csak csüggött ajkán szótlanul, “mint a gyümölcs a fán’. Nem volt elég a szó, aminthogy a hitvese vagy jegyese szeretetéért hálás szívnek sem elég, azért vágyik amannak csókjára, hogy az összeérő ajkakon átömöljék az érzés az egyik szívből a másikba és kiérezzék belőle a háládatosság.

MINDEZEKBEN azonban nincsen módja az én háládatosságtól kicsorduló szívemnek. Távol is vagyunk egymástól és hogyan tudnám egyszerre ezer testvéremnek átadni a köszönetemet? Pedig én is olyan egyszerre szeretném ezt mindnyájukhoz eljuttatni, mint amilyen egyszerre jöttek ők össze az ország minden részéből, azzal az egy közös jóindúlat- tal, hogy nekem nagy örömet szerezzenek. Meg is szerezték talán a legnagyobbat, amit még a földi élet adhatott azon az állandó örömömön túl, amit jó Istenünktől és boldogult Hitvesemtől kaptam az én drága Gyermekeimben és azoknak a gyermekeiben. Ha már szülőföldemre nem mehetek és nem látogathatom meg Szüleimnek a sírját, most elmehetek annak a szülőföldjére meg a temetőjébe, akinek minden földi ember közül a legtöbbet: az Úr Krisztusban való tiszta hitemet és az örökélet felől való bizonyos reménységemet köszönhetem.

ÉS KIK tették ezt lehetővé? Ennek a kis lapnak drága Olvasói — azok a velem együtt érző szívek és az én lelkemmel együtt hívő lelkek, akik nem átallották elfogadni az Úr kegyelmének ezt a gyönge, de engedelmes esőcsatornáját, hogy rajta keresztül és vele együtt üdüljön fel az ő hitük és lelkűk is, mint ahogy most odakint a várvavárt tavaszi esőtől üdülnek és élednek a kert virágai.

DE HA ŐK tudnak velem együtt érezni, az én lelkemmel együtt szállani a magasságok felé — akkor hát még sincsen mit félnem attól, hogy nem érzik meg az én háládatosságomat?! Akkor mégis elég kifejezési eszköz lesz a szó — mert mögötte megérzik a boldoggá tett szív köszönetét.

KÖSZÖNÖM hát, nagyon szépen köszönöm, szívem mélyéből köszönöm, kedves Testvéreim, amit értem tettetek. Soha el nem fogom felejteni jóságotokat, és imádkozva kérem a mindenható Istent, a mi édes mennyei Atyánkat, hogy áldjon meg titeket gazdagon és jutalmazza meg bőségesen azt a szeretetet, amivel Ti az Ö szegény szolgájának ezt a nagy örömöt megszereztétek! Amiben még e felejthetetlen útazásnál is nagyobb boldogság lesz annak a kölcsönös szeretettel teljes viszonynak az emléke, amiben a REFORMÁTUSOK LAPJA olvasói meg szerkesztője éltek.

HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM a Magyar Egyházkerület Tanácsának ezt a sikeres kezdeményzését, Elnökének pedig, hogy megindította ezt az engem érdememen felül kitüntető mozgalmat, amiben — Istennek legyen érte hála — bebizonyosúlt, hogy a tisztesség nem annyira engem illet, mint lapunknak az olvasó- és előfizető-táborát. A távozó szerkesztőnek ez a legédesebb elégtétel: ahol olvasói már ennyire megszerették a lapot: ott nem is fogják cserbenhagyni. -— Úgy legyen!

DE HA TI nem hagyjátok el lapunkat: én sem hagylak el titeket, Testvéreim! Ha megszűnik is szerkesztői munkásságom: nem szűnik meg értetek és közietek való szolgálatom. Mert én erre a szolgálatra ajánlottam fel életemet Istennek; amíg hát Ő életemet tartja: addig nekem is ki kell tartanom a Ti szolgálatotokban. Hogyan és mi módon — azt én nem tudhatom; nem is az én dolgom, hogy keressem. Ha Ö ebben a szolgálatban használni akar: majd megmondja, hogy mikor és mi módon. Az én életem az Övé, csak Ő rendelkezhetik vele. De Ő tudja, hogy a szívem Ti értetek dobog, amíg Ő meg nem állítja.

Szerető testvéretek az Úr Jézus Krisztusban:

TÓTH SÁNDOR szerkesztő