Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)

1960-12-01 / 18. szám

10 REFORMÁTUSOK LAPJA MIRŐL IRT A REFORMÁTUSOK LAPJA 60 ÉVVEL EZELŐTT? Szószerinti idézetek az 1900. decemberi számból "MA SZÜLETETT NEKTEK A MEGVÁLTÓ Ez a szózat az üdvnek 1900-ik évében ép oly frissen és erőteljesen zeng, mint zengett amaz első karácsony éjjelén a mennyei sereg ajkairól. Sokat változott már a világ ama csodateljes éjszaka óta. Sok nagy és szép elévült és eltűnt már azóta a világon, de amaz Idvezitője még ma is megvan, arra az Idvezitöre még ma is szüksége van a világnak. Mi magunk is mennyit változtunk kívülről és belülről azóta, mióta, mint gyermekek legelőször ör­vendeztünk a karácsonynak — és mégis, hol az a keresztyén közöttünk, legyen bár az a legöregebb közölünk, akinek szive ne örvendene, egészen más — szentebb és boldogitóbb — örömben, mint gyermek­korában, az angyali izenet kihirdetésekor. Ma szüle­tett nektek a Megváltó!” adott segélyt. — Tizennyolc magyar lakás épilésére. mely a templomtól kb. 150 méterre van a következő segélyszervek adományoztak nagyobb összegeket: USA Ev. és Ref. Egyház (Dr. Hellferich, 82,500 S-t), UNO, Hollandi Ref. Egyház és az Admiraal de Ruyter- Fonds Hollandiában. — A Gyermekovoda és Menhely (Leonding-Doppl, Sanggasse 30) a következő segélyek alapján épült: H. E. K. S., Amerikai Ev. Ref. Egyház, Anglikán Egyház, Holland Ref. Egyház, Protestáns Egyházak palotája, az Osztrák Gusztáv Adolf alapít­vány és amerikai gyűjtési akció. Most a református magyarokról adok egy kis be­számolót. Egyesek, hogy nincsenek letelepedve, ide- oda költöznek az országban, ezekből hiányzik a munka­kedv és csak az adományokból szeretnének megélni, ami kevés és igy örökké elégedetlenek. Igen csekély azok száma, akik a német nyelvet el akarják sajá­títani és az itteni munkaviszonyokba beilleszkednének. Legtöbbje tengerentúlra szeretne kivándorolni és azt gondolja, hogy kevés munkával jól kereshet és ha­marosan gazdag lesz ... Az itteni munkahivatalok igen sok akadályt gördítenek az egyes szakmunkák elvállalásánál. A menekült ref. testvéreink állapota, helyzete igen nehéz, keserves, mert nincs állandó munkahelyük és a férfiak segédmunkás fizetéséből asszonyaik nem igen jönnek ki, mert igényesebbek, mint az osztrák nők. (Folytatása a 22-ik oldalon) Magyar református menekültek AUSZTRIÁBAN Részletek Bolz Heinrich ausztriai lelkipásztornak a Reformátusok Lapja számára küldött leveléből, mely­ben az ausztriai magyar menekültek életéről és prob­lémáiról számol be. Bolz Heinrich tiszteletes a Linz 2, Hart, Haidfeld- strasse-i református egyház lelkésze. A gyülekezet alakításakor az egyháztagok 98 százalékát a közvetlen a második világháború után nyugatra menekült német­ajkú jugoszlávok képezték. Nagyrészük tovább ván­dorolt. A megmaradt kb. ezer lélek Bolz Heinrich lelkész és Beiz Heinrich hitoktató vezetése mellett, St. Martin-ba tömörülve hivatalos egyházközséggé ala­kult. Telket vásároltak és azt felparcellázva, 1951-ben megkezdték a menekültek számára készülő lakások építési munkálatait. 1952-ben sikerült a paplakást is felépiteniök, 1953 október 17-én pedig felszentelték uj templomukat. Sok munka és áldozatok árán 120 családot he­lyeztek el a felépitett iker-házakban 1956-ig, amikor az uj menekült tömegek elhelyezési problémáival is szembe kellett nézniök. Kb. 180 ezer magyar kapott átmenetileg menedékjogot Ausztriától. Jelenleg 17 ezer él az országban, köztük kb. 5 ezer református. Lelki szükségletük ellátása nagyon nehéz már szétszórtságuk miatt is. A továbbiakban szószerint idézünk részeket Nt. Bolz leveléből: "A St. Martin-i telep 37 ikerházában kb. 70 család lakik. A házhelyeket a Norvég Európasegély adomá­nyozta. Házépítésre adományoztak: Svájci Európasegély, H. E. K. S., Ford segély a W. C. C.-n keresztül és az Osztrák Újjáépítési Alap. — A Leonding-i település 24 házában kb. 50 család lakik. A H. E. K. S (Hell­stem) támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. A házépítésre a UNREF és az Osztrák Házépítési Alap “Akié a Fiú, Azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (I. János 5:12.) BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS ÁLDOTT UJESZTENDŐT kiván olvasóinak a REFORMÁTUSOK LAPJA Dr. Harangi László és felesége

Next

/
Oldalképek
Tartalom