Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-05-01 / 9. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 GONDOLATOK ANYÁK NAPJÁN Sivataglakó népek képzeletvilágát semmi sem foglalkoztatja úgy, mint a viz. Dalaik a vizről, a vizhez szólnak. Táncaikban, meséikben forrást keresnek, vizet fakasztanak. Istenük vizet ad, viz mellett lakik. Ünnepeik a vizzel kapcsolatosak, az esőnek, a forrásnak, a folyó- nak ünnepe van. Kalendáriumjok a viz körül forog. Amerikából indult el világhódító útra a legszebb emberi ünnep — az anyák ünnepe, anyák napja. Ami a sivataglakónak a viz, a hiányzó, a ritka, a drága, a távoli, de el nem érhető — az volt az amerikaiak legnagyobb részének, nemzedékeken át az édesanya. Columbus és Cortez hajói, a pilgrimek Mayf lower je, John Smith merész jármüvei sok mindent hoztak az uj világot, uj életet, kalandot és aranyat, vagy nyugalmat és békességet kereső utasokkal, csak édesanyákat nem. A reszketőkezü, fehérhaju anyák ottmaradtak az ódon angol városokban, kasztiliai falvakban, holland csatornák mellett, olasz olajfák, magyar gémeskutak alatt, imádkozni a messzehajózó gyermekek után. A pénzkeresőknek pénzt adott az uj világ, vallásszabadságot a békességre vágyóknak, nyugalmat a méghajszoltaknak és izgalmat a kalandvágyóknak, de messze, de visszamaradtak az édesanyák, a zsupfedelek alatt, a zsalu- gáteres ablakok mögött, a régi utcában, az óhazában. És, ha a bányász köhögött a pennr ----------------------------------------------------------■n Egyházkerületi Gyűlés Egyházkerületünk évi gyűlése május 2-5 közölt lesz Washington, D. C.-ben. Dr. Szabó István elnök márciusban körlevelet küldött ki a lelkipásztorokhoz, s rajtuk keresztül gyülekezeteinkhez, amelyben hangsúlyozza az idei gyűlés mindannyiunkat érintő rendkivüli fontosságát. Az Egyházkerületi Tanácsban, a közelmúltban hozott, gyülekezeteink jövője szempontjából döntő jelentőségű határozatok kerülnek részletes tárgyalások alá. Feltétlenül szükséges és kívánatos, hogy minden egyházból legalább egy világi képviselő is legyen jelen a lelkipásztoron kívül. Készüljünk a washingtoni gyűlés-napokra, érezzük át a döntésekre váró kérdések fontosságát. Kérjük az Úristen segítségét. Ő legyen az, aki megérteti és megérezteti külön-külön minden delegátussal, hogy gyülekezeteink és egyházkerületünk problémáit őszintén szivünkön viselnünk, előmenetele ügyében becsületesen és jóindulattal együitmunkálkodnunk egyik legszebb keresztyén kötelességünk. sylvaniai tárnák mélyén — “édesanyám ilyenkor hársfateát főzött” — futott át agyán. És, ha az aranyásó a húst sütötte a parázson — “édesanyám Yorkshire puddingot csinált hozzá” — dobbant a szivébe. És, ha az újgazdag első gépkocsiján hajtott vasárnap a templom elé — “édesanyám, otthon, templomba menet most fordult be a Fő-utca sarkán, jaj, ha látna” — villant az eszébe. És, ha az uj asszony vajúdott az erdőszéli gerendaházban — “édesanyám most hivná a bábát” — remegett a félelem az életadás fájdalmas örömébe. De sok hajó hagyta el Fiúmét, Brémát, Hamburgot — zempléni, abauji, nyiri fiukkal, leányokkal, akik hozták a kisládát, a nagy bánatot, a kis pénzt, a nagy reménységet — és hagyták otthon az öreg szülét. Ebből az anyátlanságból, ebből a nagy hiányérzetből sarjadt ki, fakadt ki az anyák napja, melyet ma már az egész világ ünnepel. Mint a forrásviz, az életetadó, olyan az édesanya, az életetadó. Amig van, amig kéznél van — ki törődik vele? Ki imádkozik, hogy “Istenem, köszönöm, hogy nitrogént és oxigént vegyitettél, hogy legyen levegőm?” Az ember, gyarló ember, balgán gondolkozik az édesanyjáról. De, mikor már késő, mikor már visszavonhatatlanul elmúlt az alkalom, hogy megmutassa szeretetét, akkor felsir, felzokog — és, ha költő, vers lesz a zokogásból: "nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő, szürke haja lebben az égen, kékiíől old az ég vizében." (József Attila: Mama) A felnőtt, otthonából távolszakadt gyermek, mire maga is anya, vagy apa lett, tanulja csak meg igazán, hogy mi az édesanya. A messziről, fáradtan megtérő vándor gyermek ugyanúgy, mint a jobb körülmények közé, magasabbra jutott, kegyeletből, szeretetből hazalátogató egyformán érez: "Miért aggódol, lelkem, jó anyám. Hogy kenyeretek barna, e miatt? Hisz meglehet, ha nincs idehaza, ' A Tán fejérebb kenyérrel él fiad. De semmi az! Csak add elém, anyám. Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobb izü énnekem A fekete, mint máshol a fejér." ? •• ' • " ' •' T. V (Petőfi: Fekete kenyér) Az öröm, a megelégedettség, a béke, bármennyire is az édesanyának, a csendes családi otthon melegének, a tervek, vágyak beteljesülésének köszönhető, nem hozza soha olyan közel
