Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 A KÜLMISSZIÓ HÓNAPJA Egyházunk az esztendő első hónapjában valamennyi tevékenysége közűi a külmissziót állítja a közérdeklődés központjába. Helyesen is teszi. Ezzel is azt akarja kifejezni, ami az életcélja: hogy az egyház nem önmagáért van, nem önmagának él. Nagy parancsolat alatt végzi pályafutását: “Menjetek el és tanítsatok minden népeket!” Krisztus tanítása már csodálatos magasságba emelte embervilágunknak azt a részét, amelyik elfogadta Őt Urának. De élhetünk-e ezen a magas színvonalon csak önnön magunknak? Nyugat-Berlin és az egész nyugati világ mostani bizonytalansága azonnal tagadó feleletet ád erre. Lám, ha a letűnt évszázadokban a keresztyén egyház úgy végezte volna a külmisszió munkáját, mint ahogy a legutóbbi egy vagy másfél évszázadban tette, most nem kellene folytonosan arra az élet-halál küzdelemre gondolnunk, amit a kommunizmus indít a keresz- tyénség ellen. Mert ha mindent egybevetünk, ide megy ki korunknak ez a nagy megoszlása. Ki legyen a Világ Ura? És hogy mit jelentsen ez a kérdés a te számodra, aki e sorokat olvasod? A kommunista-rendszer azt állítja, hogy mindent a te javadra akar csinálni — de közben habozás nélkül még meg is öl, ha nem engedelmeskedel vakon minden parancsának. A keresztyénség ellenben arra biztat, hogy ne önmagadat tekintsd életed céljának és központjának, hanem szenteld oda az életedet felebarátaid javára, mert annál boldogabb leszel, mennél többet adsz és mennél jobban szeretsz. Bizony ez a két felfogás homlokegyenest ellentétes egymással és nem is egyeztethető össze. Terjeszkedési és hódítási módszerük is éppen ilyen ellentétes. A kommunizmus erőszakkal, vitatkozást vagy tárgyalást meg nem engedő, ellentmondást nem tűrő kegyetlenséggel viszi keresztül rendeletéit; ellenkezés esetén nem egy életet, de milliót is könyörtelenül kiolt, egész nemzetet is kész kitörölni az élők sorából. A keresztyénség kizárólagos eszközei a rábeszélés, a megmagyarázás, a felvilágosítás és főképpen a példaadás. Semmiféle kényszerítést nem lehet használnia: engedélye sincsen rá, de nem is lehetne azt összeegyeztetni azzal a tanítással, amit képvisel és hirdet. Igaz, hogy a kommunizmus negyven év alatt mintegy nyolcszáz millió embert igázott le és tart zsarnoki elnyomása alatt, de ezeknek nagyobb tömege műveletlen vagy iskolázatlan népség, akik még soha nem ízlelték meg a tudás és a szabadság édességét. Erősségük a szörnyű fegyelem által biztosított egységes vezetés. Ezzel szemben a körűlbelől kilencszáz milliót kitevő keresztyén emberiség hittanilag és szervezetileg egyaránt megoszlott, sokfelé szakadt tábor, amelynek egységre hozatalára nézve ez idő szerint semmi kilátás nincsen. Annyit ugyan mégis elértünk, pontosan ugyanezen legutóbbi 40-50 év alatt, hogy az evangéliumi felekezeteket is most szedegetjük össze közös, egységes szervezetbe, az Egyházak Világtanácsának vezetése alatt. Már is hatalmas erőt képvisel ez a protestáns szervezkedés, azokon a területeken is, ahol a protestántizmus élete már több mint négyszáz esztendős. Az előtte álló feladat azonban hihetetlenül nagy. A kommunizmus fellépése előtt csak két irányban kellett küzdenie: egyfelől folytatni a római egyház által meghamisított keresztyénség megtisztító munkáját, másfelől terjeszteni az általunk képviselt megtisztított evangéliumi keresztyénséget azok között a népek és emberfajok között, ahová még nem jutott el a Krisztus tanítása. Küzdelméhez most egy harmadik irányból akadt halálos ellenfele, mellyel szemben egészen uj szempontok szerint és módszerkkel kell hadat viselnie: a kommunizmus olyan világuralmat akar magának biztosítani, amelyben nincsen hely semmiféle más hit vagy vallás számára. És mert hadjárata már is kiterjedt az egész föld kerekségére: ezzel a minden országban egyszerre megindított támadásával olyan felfokozott sürgősségre kényszerítette rá az evangéliumi hitterjesztést vagyis a külmissziót, amilyent eddig soha nem éreztünk. Megvolt pedig ez a sürgősség kétezer év óta, csak mi hárítottuk el magunktól kényszerítő parancsát. Ezért száll most a mai világválságnak az egész felelőssége a feladatát elhanyagolt keresztyénségre. Borzalmas szakadék szélére jutottunk — pedig az Egyház jól ismerte az egyedüli Útat. Talán ennyi is elég lesz annak meglátta- tására, hogy az Egyháznak valóban nincsen semmi fontosabb és semmi sürgősebb feladata a külmissziónál: ezért kezdi az évnek mindjárt az első hónapjában erre hívni fel valamennyi tagjának figyelmét. Éhez képest szenteljük oda mi is lapunknak ezt a két januári számát a külmisszió munkájának az ismertetésére, feladatának támogatására. Nagyon kérjük olvasóinkat: teljes figyelemmel és odaadással olvassák el e tárgyról szóló írásainkat, amikkel e célkitűzésnek igyekszünk megfelelni, már amennyire ezt lapunk terjedelme engedi. Egy cikkben nem lehet mindent elmondani, ezért kellett ennek a nagy tárgykörnek egyes részleteit külön-külön cikkben tárgyalnunk.
