Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-01 / 19. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA amely ha elmarad, a felelősség nem terhelheti többé Egyházkerületünket. Egyben megbízza Dr. Szabó Istvánt és Fodor Józsefet, hogy a Független Egyházkerület közgyűlésén jelenjenek meg és ha szükséges, az egyesülés kérdésében adjanak megfelelő felvilágosítást.” Ezt a két bizottság által aláirt és Egyház- kerület által jóváhagyott alapszabályt a megegyezés szerint az 1949 szeptemberében tartott Független Egyházkerületnek kellett volna hasonlóképen tárgyalni és jóváhagyni. Szerencsétlenségre azonban közvetlenül a kitűzött gyűlés előtt jelentette a Főesperes az Egyházkerületi Elnöknek, hogy a Független Egyházkerület nem fogja tárgyalni az ügyet: nem kívánatos a kiküldöttek megegyezés szerinti; megjelenése. Milyen gyönyörű indulás volt, milyen közel voltunk a célhoz! De közbelépett az átkos örökség. Megtorpant az egység. Jégbefagyott az álom. Milyen fájdalmas tévedése amerikai magyar református életünknek?! Ezért pedig azután igazán mi állunk meg a történelem itélőszéke előtt! Azóta tiz esztendő telt el. A United Church of Christ a megvalósulás utolsó fejezetéhez érkezett. Ma már együttesen benne lehetnénk az uj Egyháztestben, mint külön Magyar Református Egyház saját külön alkotmányunkkal. Talán életünkben először és minden bizonnyal életünkben legutoljára előttünk az alkalom a múlt tévedéseinek gyors jóvátételére. Milyen Isten átok, hogy pontosan ebben a történelmi pillanatban oly miazma gombákkal teljes a mi saját kis magyar református légkörünk egyetlen messze kis egyházi közösség miatt. Nem kellene-e minden ősi átkot most félre tenni?! Micsoda mérhetetlen magyar tragédia! Valami hihetetlenül nagy és gyors lélek- változásra, hirtelen felelősségre ébredésre van most szükségünk. Isten adjon közöttünk csodát! De bármi legyen is sorsunk, jövőnk avagy tragédiánk: egyet Isten távolitson el tőlünk. Annak a lehetőségét, hogy úgy távozzunk el most a ligonieri dombról, mint Marburgban Luther Zwinglitől: kézfogás nélkül, annak mor- molásával: “Tibennetek más lélek lakik.” Mi- bennünk egy lélek lakik, az ősi, szent, áldott magyar református Lélek. Egy Lélek hordozói: meddig jártok külön és ellenutakon?! Egy Lélek hordozói: vájjon az utolsó órában megtanuljátok-e, annyi történelmi balga és bűnös tévedéseitek árán, hogy ha a Lélek egy, az ut is csak egy lehet!! EGYHÁZI HÍREK “Az egyház küldetése és mondanivalója“ (Beszámoló a dunkirki evangelizációs konferenciáról) Ez volt a témája annak a konferenciának, a- melyet Krisztus Egyesült Egyháza rendezett szeptember 15-17. napjain dunkirki konferenciai telepünkön. A konferencia rendkivülisége abban volt, hogy most találkoztak először az Egyesült Egyház evangelizációs bizottságainak a vezetői, a kongregácionálista közösségből vagy 60-an, a mi Evangéliumi és Református Egyházunkból pedig vagy 40-en. Sokónknak ez volt az első alkalma komolyan szemébe nézni a kérdésnek: életképes-e Egyesült Egyházunk az Evangélium hathatósabb szolgálatára? Kíváncsian, kissé feszélye- zeíten indultam hát el erre a találkozóra. Mi történt? Eleddig ez volt a legnívósabb konferencia az evangelizáció vonalán, amelyen én idekint részt vehettem. Pedig részt vettem egy jó páron már. Be is számoltam róluk és nem rejtettem véka alá csalódásomat. Ezen a dunkirki megbeszélésen azonban otthon éreztem magamat, mert amit idáig nagyon hiányoltam a mi közegyházunk evangelizációs konferenciáin, azt kongregácionálista atyafiaink erőteljesen kipótolták most. Hadd magyarázzam ezt meg egy kissé három szemszögből. A megelőző evangelizációs konferenciákon, amelyeket a mi Evangéliumi és Református Közegyházunk rendezett, nem mertek az evangelizáció elvi, theológiai, tartalmi kérdéseinek a mélyére nézni. Valahogyan ezt gyakorlatiatlan időtöltésnek gondolták. Ha néha-néha mégis tartottak előadásokat az “Evangelizáció The- ológiájá”-ról, a résztvevők unták a dolgot. Hanem amikor valaki az evangelizáció gyakorlati kérdéseiről szólott — amelyen evangelizációs technikát kell érteni! — bezzeg működtek a ceruzák. Irtuk az újabb módszereket, a legfrissebb fogásokat, a mágikus segédeszközöket. Mit, hogyan kell megszervezni: erről folyt a beszéd a leghevesebben, s bennem sokszor szomorodott meg a Lélek, hogy mennyire megelégszünk mi a felületes dolgokkal. Nos, ezen a konferencián, amit Dunkirkben tartott Krisztus Egyesült Egyháza, a helyzet más volt. A rendelkezésünkre álló időnek legalább egyharmadát arra szenteltük, hogy egy rendszeres theológiát tanitó professzorunknak, Dr. A. O. Millernek az előadásait próbáltuk megérteni hitünk súlyos tételeiről: Evangélium, Szövetség, Bűn, Váltság, Bálványok, a Szolgáló Ur, a Szolgáló Egyház, Ke- resztség, Konfirmáció, stb. Az első este elmúlt 11 óra, s még mindig folytak az eszmecserék. Rájöttünk arra, hogy ezek az elvontnak látszó kérdések az egyház leggyakorlatibb problémái, azaz hogy “gyakorla- tiaskodni” ezek nélkül szemfényvesztés és öncsalás. Nos ez volt az én első örömöm: mertünk az alapvető theológiai kérdésekkel viaskodni kierkegaardi koncepciókban, s nem elégített ki bennünket olcsó mód- szeresdi. A másik meglepő újság ezen a konferencián az volt, hogy Board-ok emberei nem akarták lenyeletni velünk legújabb találmányaikat, hanem engedték, hogy a gyülekezeti vonalon nyert tapasztalatainkat kicseréljük velük és egymás között. Megint ennek a ténynek a boldogító újság jellegét csak akkor tudjuk
