Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 istenessé tenni! Az élet minden területén felbukkanó bün-kelevényeket kioperáló gyógyitó- kés alkalmazása nyomán olyan vallásos élet támadt, olyan virágzó társadalmi és kereskedelmi élet, amilyet egy más evangélikus egyház sem tudott felmutatni! Presbitérium hatása egykor és ma Kálvin számára a presbitérium volt az a műhely, hol faragta az egyéni és vallásos puritán jellemeket, a társadalom és a haza emberértékeit, nagyjait, hőseit. így volt ez minden országban, hol a kálvinizmus elterjedt, így volt ez hazánkban is; gondoljunk csak egy Bocskaira, Bethlenre, Rákóczira és megannyi magyar jellemre, névtelen hősre! Nem hiába mondták reánk gúnyból az igazságot: vastag- nyakú kálvinista! Vagyis becsületes, jellemes ember! Milyen jó volna, ha a református egyház presbitériuma az ősök és Kálvin nyomán járna, mert ma is a jó presbitérium: idege, szive az egyháznak Isten dicsőségére! Makár János lelkész CSODÁLATOS ÉLET Irta: Dr. Nádosy Ferenc (Második közlemény) III. Valami rettenetes átok űl az egész emberi nemen. Ez az átok a bűn. Mi a bűn? Bűn a hazugság, lopás, kapzsiság, emberölés, részegeskedés, az érzéki vétkek sokasága és még sok más. Amíg elégedetten ezt mondod: “Én rendes ember vagyok, jó ember vagyok, nem vagyok bűnös” — addig elveszett ember vagy. Amikor felismered bűnös voltodat és égetni kezd a bűntudat, akkor léptél rá a jó útra. Amíg ezen Krisztushoz el nem érsz és Őt el nem ismered, mindaddig halálos veszedelemben forogsz. Nagyobb veszedelemben, mintha atombombát dobtak volna a fejed fölé. Azt hiszed, hogy számodra a halállal vége mindennek? Az élő Krisztus ismerői tudják: nincs vége! Hanem élni fogsz tovább: a lélek kínzó gyötrelmében vagy boldog örömében. Választhatsz. ★ ★ ★ Dénes is “vígan élte világát”, míg aztán idős korában megütötte a guta és lelkileg is igen sötét állapotba került. Őérette is igen sok ima szállt Istenhez. Számára Isten nagyobb ajándékot tartogatott, mint Acél Teréz számára. Mert bár bé- núlásából nem gyógyúlt meg, azonban lelkileg csodálatos átalakúlásón ment keresztül. És ez a nagyobb csoda! Mert megtalálta Krisztust. Most már békésen és nyugodtan készült Dénes a nagy útra. Tudta, hogy a halállal leveti testét, mint valami ócska, szakadt ruhát és őmaga tovább megy a boldog öröklétbe. 1953 őszén harmadmagammal meglátogattam Dénest Cegléden: akkor ez a nagy átalakúlás már megkezdődött benne. Kedves háziasszonyunknak, az agg Ida néninek asztala körűi ültünk: búcsúztunk tőle és Ceglédtől. Az asztal közepén japán fémtál vonta magára figyelmemet. — Honnan került ide ez a különös tál? — kérdeztem. — Molnár Máriától kaptam ajándékba, amikor itt járt nálunk Cegléden — világosított fel Ida néni. Homályosan felrémlett bennem, hogy Molnár Máriának hívtak valami magyar hittérítőnőt, aki a távoli szigetvilágban a vadak között élt és talán életét is vesztette ott. Nem éreztem, hogy közöm lenne a történethez és hamarosan el is feledkeztem az egészről. IV. 1954 szeptemberének egyik reggelén a Badacsony oldalában álltam öreg barátommal, Malmos Győzővel. A melegen tűző nap egyszerre elhomályosúlt és hirtelen köd szállt le. Nem tompa, fakó köd volt, hanem olyan, a- melyben benne csillogtak a nap sugarai. A napfénytől sugárzó fényes felhő teljesen beborított minket. Ezen a csodálatos reggelen az öreg Malmos, távolbanéző szemmel, mintha túllátna a csillogó ködön, különös elbeszélésbe fogott. Amit mondott, az teljesen váratlanúl ért és láthatáromat hatalmasan kiszélesítette. — A Badacsony hirtelen eltűnt a ködben. És egyszerre megjelent előttem Ausztrália és Uj- Guinea. Ettől északkeletre pedig az Admirá- litás - szigetek bontakoztak ki lelki szemeim előtt. A szigetek egyike egészen kicsiny. Pápuák lakják, akik pár évtized előtt még emberevők voltak. A kis sziget neve Pitilu. Pálmafák hajladoznak rajta a trópusi szélben és az óceán hullámai dörögve törnek meg partjain. — Ide jött Magyarországról 1928-ban Molnár Mária, hogy Krisztus erejével átformálja
