Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-01-15 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 zetekben bibliaórát tarthattam, de Istentiszteletre eddig hiába küldtem ki meghívókat, mert nyolcán, tizen jelentek meg. A jövőbeni kilátások kedvezően alakulnak részben személyi kapcsolataim, részben pedig az újonnan létesült Magyar Otthon megszervezésével. Az Agnes Str. 44. szám alatt a “Haus der Bewegung”-ban egy igen jól felszerelt otthonra találtak a vasfüggöny mögött élő nemzetek menekült fiai. Ide szívesebben eljönnek, mert szórakozási lehetőségeik vannak, filmelőadásokkal kiegészítve. Újabban más szállási lehetőségem is adódott Hamburgban a Heimatlose Lagerdienst vezetője révén, aki evangéliumi lelkülettel rendelkező férfi, át- érezte nehézségeimet és a szállásadással ő is segítségemre lesz a jövőben. Hamburgban éppen az ugyancsak nagy szétszóró- dottság miatt más világi közösségi élet sem volt feltalálható. Évenként a március 15,-e, vagy Szent István napja hozza össze a közel ezer főnyi magyarságot. A régebbi menekültek nagyrésze már beilleszkedett a német élettérbe és megfelelő irányitó és vezetőerők hiányában nem volt, aki összetartsa őket. Megjegyezni kivárnom, hogy Códor István róm. kath. lelkész személyében katholikus honfitársainknak évek óta állandó lelkipásztoruk van, de az ő Istentiszteletére is csak kevesen mennek el a nagy távolság miatt.” Aki ezt a részletes jelentést figyelmesen elolvasta, minden kétséget kizárólag megállapíthatta, hogy Dr. Jakó Károly szép, komoly, keresztyén és szinte emberfeletti munkát végez. Adja Isten, hogy a nagy felelősség és nehéz munka alatt össze ne roskadjon! Ebből a jelentésből mi is sokat tanulhatunk. Először is világosan kell meglátnunk azt, hogy a mostani menekültek között végzendő egyházi munka más, mint az Óhazában, vagy itt Amerikában az első magyar bevándorlók között volt. Az Egyház egy egészen uj probléma előtt áll és ezt a problémát az Egyháznak meg kell oldania, különben sok veszteséget fog szenvedni. Aztán látnunk kell azt is, hogy más nemzetek és egyházak törődnek a magyar menekültekkel, segítik őket és áldozatot hoznak értük. Igaz, hogy a Church World Service-n keresztül a Magyar Egyházkerület is sok segítséget nyújtott menekült magyar testvéreinknek, akik Európa különböző országaiban szétszórva élnek, mert hát szó sincs arról, hogy mi, a mi híveink adományát csak a “polinéziai, vagy koreai, vagy indo-kinai missziókra” adtuk volna. Hála Istennek, adtunk mi azoknak is, mert mi nemcsak névlegesen vagyunk eleitől fogva a World Council of Churches, a Church World Service és a többi hasonló világorganizációk tagjai, hanem anyagilag is teljesítjük kötelességeinket és a világon szétszórva élő magyar református testvéreinket is segítjük. — Hogy mennyivel segítettük magyar református testvéreinket szerte a világon, majd erről is pontos számadatokat fogok közölni cikkeimben. Mi őszintén valljuk, hogy a “szabadföldön élő magyarságunkra egy súlyos és felelősségteljes kötelesség hárul.” És nem akarunk megfeledkezni arról sem, “hogy minden áldozat vállalásával és meghozatalával nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy a szabad világban szétszórtságban élő magyarok megmaradjanak magyaroknak és a felszabadítás nehéz munkáját vállvetve” kell végeznünk. Tudjuk azt is, hogy “egy tiz milliós és élni akaró nemzet, magyar nemzetünk szeme rajtunk van és tőlünk várja felszabadulását.” Éppen ezért mondjuk mi is, hogy “cselekedjünk az összefogás jegyében, amig nem késő.” Az csak természetes, hogy “súlyos erkölcsi felelősség hárul reánk, ha az összefogott munka megkezdését kicsinyeskedéssel, egymás iránti meg nem értéssel halogatjuk.” Most nincs időnk arra, hogy széthúzzunk, ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak! Egy megcsonkított és rabságban élő nemzet és annak a világra szerte-szét-szórt fiai, uj eget és földet várnak és sóvárogva és nyögve várják az Isten fiainak megjelenését! KALLÓS ÁRPÁD OLASZORSZÁGI MUNKÁJÁRÓL A római menekültek szép bizonyságot tesznek kiküldöttünk mellett Az a levél, mit alább közlünk, szépen beleillik ebbe a lapszámunkba, amelyben Egyházunk külországi missziói munkájáról ^ való ismertetésünket folytatjuk. Mert Kallós Árpád ifjú lelkészünket is Evangéliumi és Református Egyházunk küldötte át Európába, hogy ott az olaszországi menekült magyarok között végezzen vigasztaló és bátorító pásztori munkát. Hogy miképpen végezte, arról számol be ez a levél, mit őszinte örömmel közlünk le. Egyben közöljük azt a szép fényképet is, amely Kallós Árpádot valóban ritka nevezetes helyen ábrá-
