Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)

1959-08-15 / 14. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Képünk e vendégeknek csak egy csoportját mutatja, amint boldogan üdvözlik a felesége és leánya között álló uj doktort. Az avatás után a magyarok együtt ebédeltek, később pe­dig az uj doktor szállásán (lapunk távollévő szerkesztőjének otthonában) értekezletet is tar­tottak a Magyar Egyházkerület tanácsának jelen­volt tagjai. Külön is felhívjuk olvasóink figyel­mét lapunk uj szerkesztőjének e számunkban közölt cikkére, miben lancasteri benyomásairól számol be. Másik képünkön pedig az akkor felavatott uj doktoroknak és a kollégium el­nökének csoportjában mutatjuk be a mi Egy­házkerületünk volt elnökét, aki akkor még a magyar lelkészek tiszteletes palástját viseli vállán. Ezzel kapcsolatban készséggel közöljük Csia Kálmán lelkészünknek az egyházkerűleti elnök távozásakort írt szép méltató sorait: Az Evangéliumi és Református Egyház Magyar Egyházkerületének közgyűlésén mondott le Nt. Böszörményi István egyházkerületi el­nöki tisztségéről, ahová másod Ízben hivta el az amerikai magyar protestántizmus legnagyobb közösségének bizalma. Elnöksége azokra az idők­re esett, amikor a legnagyobb dolgok történtek világtörténelmi vonatkozásban is. Magyar vo­natkozásban pedig tagadhatatlanul döntő tör­ténelmi események zajlottak le. Gondoljunk az 1956-os szabadságharcra. Mikor a magyar szabadságot állati bestiáli- tással és kegyetlenséggel eltaposták Nt. Böször­ményi István egyházkerületi elnök úgy dolgo­zott, fellebezett, gyűjtött, zörgetett, sirt, ösztö­kélte munkára pásztorait, hogy annyi pénz, ruha, kötőszer, élelem érkezett innen a vértől áztatott magyar földre, hogy annak nagyságát fel se lehetne férni. Az ő elnöksége alatt történt, hogy köz­egyházunk 30,000 dolláros segélyt küldött az első argentínai magyar református egyház templomának felépítésére. Ugyanakkor az óha­zából ide érkezett lelkipásztorok szintén igen nagy anyagi segítséget vittek haza szegény testvéreinknek. Tiszta szívvel mondhatjuk, hogy ezek a nagy adományok is azért eszközöltet­tek, mert Nt. Böszörményi István nem szűnt meg kopogtatni a szivek ajtaján. Közben egyházunk életében is nagy dolgok történnek utjai nyomán. A kalamazooi két magyar református egyház egyesül. Az east- chicagoi nagy múltú gyülekezet uj templom helyet vásárol óriási pénzen a jövője biztosí­tása érdekében, elnökünk személyes látogatása után, az ő sugalmazása nyomán. Máshol is szép rendben haladt az egyházak élete az ő felügyelete és útmutatása nyomán. Nem is lehet egy kis írásban összefoglalni azt a sok­féle munkát s feladatot, amit ő végzett Isten dicsőségére mi közöttünk. Csupán azt kell itt még megírjuk, hogy mind azt a hitet, nagyszerű és sokféle tapasz­talatot, pásztori prudenciát és emberi megértő jóakaratot, amit Nt. Böszörményi István nagy feladata betöltésében Istentől kapott, szívtől vitte, szivekhez szívesen. Csia Kálmán Gondolatképek Lancasterben Valahányszor ünnepélyes iskolai évzárón ve­szek részt itt Amerikában, gondolataim vissza­térnek a sárospataki főiskola imatermébe, hol oly ünnepélyesen hangzott el minden iskola év végén a feketébe öltözött közigazgató ajkáról: “Főtiszteletü és méltóságos püspök ur, Nagy- tiszteletü és tekintetes tanári kar, Mélyen tisz­telt közönség, Nemes tanuló ifjúság! A sáros­pataki református főiskola négyszáz ......-ik isko­lai esztendejét az Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök igaz Isten nevében be­zárom!” A közönség részéről megadott illedel­mes tapsot tulharsogta a pecurok, mendurok örömüvöltése, akik alig várták, hogy a szállásra s utána az állomásra jussanak. ★ ★ ★ A sárospataki főiskola tisztelet­beli magántaná­rát, a Magyar Egyházkerület el­nökét, Nt. Böször­ményi M. Istvánt a theológiai tudo­mányok tisztelet­beli doktorává avatta a lancas­teri kollégium junius 8.-án le­zajlott évzáró ünnepségén. — Szép, választékos nyelven történt bemutatását a mintegy 40 főnyi magyar csoport büszkeség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom