Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-15 / 4. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA És mi történt? A bűn gyalázatot hozott Izráelre. Szeretői ellene fordúltak. Hiába próbálta lefizetni Egyiptomot, Asszíriát, azok feljöttek újból meg újból ellene, rabolva, pusztítva, gyilkolva. Elvitték a templom ékességeit, lerombolták Jeruzsálem falait, fiait és leányait kardélre hányták vagy pedig láncra verve fogságba hurcolták . . . “Jaj, de árván űl a nagynépű város!” — zokogja a próféta — olyanná lön, mint az özvegyasszony. Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony! Robotossá lön! Sírván sír éjjelente s könny borítja az orcáját! Senki sincs, aki vigasztalná azok közűi, akik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek!” (Jer. Sir. 1:1-2.) De hallgasd csak! Léptek hallatszanak a romok között. “Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” — így szó az Úr. “Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe magzatán? És ha elfeledkezhetnek is ezek: én te rólad el nem feledkezem . . .” Igen: Isten léptei hallatszanak. Ő jön a történelem legmeglepőbb fordúlatában az uj szövetség ígéretével: “íme, eljönnek a napok, azt mondja az Úr, és uj szövetséget kötök az Izráel házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök: törvényemet az ő belsejükbe helyezem és az ő szívökbe írom be . . . mert megbocsátom az ő bűneiket és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” És mi tudjuk, hogy ez nem maradt üres ígéret. Hallgasd csak az uj eljegyzés fogadalmi szövegét: “Ez az én vérem, az uj szövetség vére, mely sokakért kiontatik a bűnöknek bocsánatjára. Igyatok ebből mindnyájan!” — Igen, így fogadta vissza magához az Úr a hűtlen Izráelt . . . Nézz a keresztre és csodálkozzál rajta, milyen árat hajlandó fizetni az Isten azért, hogy visszanyerje magának elidegenedett, parázna feleségét . . . Mert örökkévaló az Úr szerelme és végéremehetetlen az Ő irgalmassága! Bizonyára látod most már, Testvér, hogy ez a történet nekünk is szól. Hiszen az Uj- testamentum nagyon sok helyen beszél arról, hogy az egyház Krisztus menyasszonya s olyan egyénekből tevődik össze, akik hajdan pogányok voltak, pusztulásra ítéltek és a halál biztos martalékai. Isten azonban az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, megtartott bennünket, megmosott vérünkből, eljegyzett a maga számára és elhalmozott minden testi-lelki ajándékkal a Krisztus Jézusban. Csak gondoljatok arra, hogy titeket, amerikai magyarokat, mennyi ajándékkal halmozott el! Kis faluknak zsellér életéből a leggazdagabb ország Kanaánf oldj éré vezetett át, itt nemcsak testi jóléttel, de lelki lehetőségek mérhetetlen ajándékaival is elhalmozott. Templomokat építhettetek, ahol magya- rúl énekelhettek, hallhatjátok az Igét; magyar lelkipásztorok szolgálatait vehetitek igénybe, akik az átlagos képzettségnél magasabb felkészültséggel készek elégni, hogy Krisztus evangéliuma eljusson a szívetekbe! — Én népem, amerikai magyar reformátusság, gondold csak végig, mennyi kiváltság részesévé tett téged itt az Isten! És mégis hányszor következik be a hihetetlen: hátat fordítunk az Úrnak, Akinek életünket, megtartatásunkat, megváltásunkat köszönhetjük! — Legkisebb dolgunk is nagyobb annál, hogy Hozzá hűségesek legyünk. Választunk magunknak irányító, életszabó parancsolókat Rajta kívül. Engedjük, hogy pogány szokások, hitetlen szenvedélyek, nem keresztyén világias gyakorlatok burjánzanak még az egyházon belül is. Sőt hajlandók vagyunk még fizetni is szeretőink szolgálataiért, és amit az Úrtól kaptunk, hogy az Ő dicsőségére éljünk vele, mi gond- talanúl elfecséreljük a magunk kívánságainak teljesítésére. Igen gyakran gyermekeinket is, akik pedig az Úr ajándékai, készek vagyunk a nemtörődömség és lelki üresség moloch-szájába taszítani. Egyszóval: az egyház is igen gyakran teljesen elfeledkezik arról, hogy kicsoda volna Isten nélkül és hogy mit tett az Isten érte, és engedi, hogy a világi lelkűlet legyen úrrá felette. A Biblia lelki paráznaságnak nevezi ezt: “Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz!” (Jakab 4:4.) Az elvilágiasodott egyház azonban mindig elveszti a világ becsületét is, mint a királyné elvesztette szeretői becsületét vagy Izráel elvesztette Asszíria és Babilon becsületét. Amikor az egyház teljesen hozzáidomúl a világhoz, a világ tönkreteszi, kirabolja, földre tapossa, Példáúl mi lett az eredménye annak, hogy a múlt század végén a theológia hátat fordított a Bibliának és az emberi észnek hódolt csak! Az, hogy a századfordulón a vallás nevetség tárgyává lett s elindult a kommunizmus, hogy a vallásnak még az irmagját is kiirtsa a földről. Ne felejtsük azért el, hogy amikor a Jézus Krisztus egyházát társadalmi egyesületté akarjuk süllyeszteni, akkor mindig a saját sírunkat ássuk vele. Ez az egyik oka annak, hogy olyan tragikusan súlyos helyzetbe került az egyház odahaza. Az Úr azonban kegyelmes ítéletében is. Ha a szívünk összetörik, ha a romokon felismerjük a magunk tévedéseit, akkor meghalljuk mi is az Ő csendes lépteinek zaját. Nincs annál megrendítőbb, mint amikor egy bűnbánó szívhez lehajlik az Isten és elmondja azt, hogy hajlandó ui szövetséget kötni velünk. “Én még mindig szeretlek” — súgja a szívünkbe — “te elhagytál, megszegted a frigyet; én hű marad-
