Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-01-01 / 1. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc “A PÁSZTOROK VISSZATÉRTEK” Édes Atyám! Az újév küszöbén Hozzád menekülök. Már egy évnek újra vége, elmúltak napjai, hetei, hónapjai, örömei, szomorúságai. Minden elmúlik. Véget ér majd mindenem, csak a Te szerelmed nem. Azért Hozzád jövök és jóságodért, testi-lelki áldásaidért, magasztallak. Áldalak a megpróbáltatásokért, csalódásért, tövisekért is, mert tudom, hogy azoknak, kik Téged szeretnek, mindenek egyformán javukra munkálnak. — Bocsásd meg azt, amiben ellened, embertársaim ellen, vétkeztem. Igéd által jelentsd meg akaratodat, hogy azt megismerve, ezzel indulhassak az újévre: “Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.'’ Erre segits, Jézusért, Ámen. Isten gondviselő szeretetének egyik bizonysága az, hogy az esztendő végén van Karácsony. Az év útját járva, megfáradva, megterhelve az út végére érünk, akkor hozzánk jön és a megdicsőülés hegyére vezet Atyánk. — Karácsony üzenetében újra megérezteti velünk: “Immánuel! Velünk az Isten! ... Ne féljetek, született nék- tek Megtartó, ki az Ur Jézus.” Újra megbiztat: “Bús szív, ne sírj, szeret az Úr.” Melegséget, reménységet, erőt ad. Ezt cselekedte most is. De mi történik ünnep után? A megdicsőülés hegyéről le kell jönni a hétköznapokba. Az angyalok elmennek. Mit tettek a pásztorok, mikor az angyalok elmentek és ők látták a Megváltót? “A pásztorok azután visszatértek, dicsérve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak . . Mivel térünk vissza a hétköznapokba? — Mivel indulunk az uj esztendőbe? A pásztorok visszatértek — dicsérve, magasztalva Istent! Lejőve a karácsonyi megdicsőülés hegyéről, azzal az elhatározással menjünk az újév útjára, hogy életünkkel Istent fogjuk dicsérni és magasztalni: “Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.” Dicsérjük Istent azzal, hogy hálát mutatunk Isten és emberek iránt. Alig van általánosabb bűn, mint a hálátlanság. Evanston környékén, a viharban, összetört egy hajó. A Northwestern University diákjai végezték a mentés munkáját. Egy Spencer nevű diák 17 embert mentett meg. Dr. Torrey, a hires evangélista, Los Angelesben prédikálva elmondta a mentés történetét. A hallgatóságból valaki jelentette, hogy Spencer jelen van. Torrey arra kérte, hogy menjen az emelvényre. Egy ősz hajú, idős ember ment fel a lépcsőkön. Torrey megkérdezte: Mi volt a legérdekesebb benyomása? . . . “Az hogy a 17 megmentett ember közül egy sem akadt, aki megköszönte élete megmentését.” Pedig nincs boldogitóbb, mint az elismerés, hála, köszönet. Felüdülést, áldást ad. Egy iskolai találkozón tanítóikról beszélgettek a volt diákok. Egyik megjegyzi, hogy örökké hálás tanítónőjének, hogy az irodalmat megkedveltette vele. “És megköszönted neki valamikor?” — kérdezte barátja. A férfi még aznap levelet irt volt tanítónőjének. Pár nap múlva ez a válasz érkezett: “Kedves Vilmos! Le nem írhatom, mit jelentett leveled. Nyolcvan éves vagyok. Kis szobában magam főzök, egyedül vagyok. Ötven évig tanítottam és te vagy az első, aki megemlékezett rólam. Borongós, hideg nap érkezett leveled, de szobám egyszerre napsugárral telt meg . . .” Az esztendő utján vigyünk magunkkal és mutassunk hálát, elismerést. Vigyünk hitet, reménységet. — A polgárháború idején egy washingtoni gyűlésen Frederick Douglas beszélt, mikor hire jött, hogy a csata elveszett. A hírre Douglas sírva fakadt. Mindenki szivét félelem dermesztette. A nagy csendben, a karzatról lekiáltott egy öreg néger asszony: “Frederick Douglas! Isten nem halt meg!” Az elkeseredésbe, kétségbeesésbe vigyünk hitet, reménységet. És vigyünk jóindulatot. A legenda szerint egy városban járva Jézus látta, hogy egy tömeg ember néz valamit. Odamegy és látja, hogy egy agyonvert kutyát néznek. Hallja a megjegyzéseket: Milyen utálatos, sáros . . . milyen véres . . . rossz ránézni . . . Egyszer megszólal Jézus: “Gyöngysorral vetekedik fogainak fehérsége ...” — Az emberek meglepődve néznek és azt mondják: “Ez nem lehet más, mint Jézus.” Vigyünk jóindulatot, próbáljuk meglátni a jót, szépet. Ne mindig a sötét oldalt nézzük. Az uj esztendőre induljunk Szent Ferenc imájával: “Uram, tégy engem a te békességed eszközévé, hogy vihessek a gyűlöletbe szeretetet, a haragba megbocsátást, az ellenségeskedésbe békességet, a tévedésbe igazságot, a kétségbe hitet, az elkeseredésbe reménységet, a sötétségbe világosságot, a szomorúságba örömet.” Az angyalok elmentek — a pásztorok visszatértek, dicsérve és magasztalva Istent. Elmúlt Karácsony — itt az újév. Induljunk ezzel: “Én mindenkor azokat cselekszem, melyek néki kedvesek.” URAM ISTEN, SIESS MINKET MEGSEGÍTENI
