Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-01-15 / 2. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA Az életben úgy járunk, mint idegen földön. Akik eligazítanak, azok a merész úttörők. Neki vágnak a nagy ismeretlennek. Ábrahám “ki- méne, nem tudván, hová megy”, nyomában aztán nemzedékek haladtak. Florence Nightingale előítéletek és részvétlenség sivár pusztaságán ment keresztül, de nyomdokain mennek most a Vörös Kereszt jelvényével sorsüldözött magyarok megmentésére. Edison rengeteg kísérletének első eredménye egy parányi vörös fénypont volt, de ma eget-földet bevilágító fényszórók mutatják az útat az indúló és érkező repülőknek. A legnagyobb úttörő Keresztelő János volt. Egy az Út. Szó kiáltott a pusztában: “Készítsétek az Úrnak útát!” Évszázadok múlva a próféta szavát megismételte a pusztai prédikátor, Az Egyetlen Útról letért a nép és benőtte a gaz. Már alig látszott az Út. Sok mindent el kellett takarítani az útból. Végre eljött Jézus és így szólt: “Példát adtam nék- tek, kövessetek engem.” Nem a vallás kitérképezését adta nehéz theológiai formulákban, hitcikkekben. Nem egy magas talapzaton álló, hanem az életben járó Istent mutatott be nekik, saját életében. “A názáreti Jézus széjjel járt, jót tévén mert az Isten volt vele és mi vagyunk bizonyságai”, mondotta Péter. Nem tért ki a nehézségek elől. “Samárián kell vala átalmennie.” Nem geográfiai kényszerből, mert kikerülhette volna, hogy megkímélje magát a faji barátságtalanság kellemetlenségeitől; de Ő végre szembe akart nézni ezzel a kényes kérdéssel, hogy megoldhassa. Példát adott, de némely állami tisztviselők ma sem követik, dacolva saját államuk döntésével is. Jézus azzal kezdte, hogy szembe nézett a kisértővel, mikor “viteték a Lélektől a pusztába”, és azzal végezte, hogy szembe nézett önként a kínos halállal. Ő az egyetlen Út, mert Ő az Élet és az Igazság. Mikor a pusztai kiáltó kezdte sürgetni az út-készitést Jézus számára, némelyek kifogásolták: Mire való ez az izgatás, itt vannak a római útak, ezeknél jobbakat sehol senki nem csinált . . . Nem akarták elismerni, hogy az ember-csinálta kőútak nem elegendők. Ezek még nem vezetnek el az igazság, irgalom, testvériség állapotába. “Én vagyok az Út. Példát adtam. Kövessetek engem.” Már a kis gyermek életében az utánzásnak van legfőbb szerepe. Hogy figyeli a felnőttek minden kézmozdulatát, lépését, szavait! Játékait akkor szereti, ha azok a nagyok vonatának, bárányának, autójának a lekicsinyített másai. És a kultúra legmagasabb fokán is a példa, a mintakép, az életforma befolyása, rányomása játssza a leghatásosabb szerepet. Kövessetek engem — egyik kézzel Isten kezét, másikkal az emberét fogva. Ideológiák távol tartják egymástól az embereket, a nemzeteket; vas- és bambusznád függönyök, és olaj folyamok viszálykodó ellenségekké teszik; de Jézussal haladva se nemzet, se faj, se bőr- szin, de még hitvallás sem támaszthat különleges igényt együvé tartozásunkkal szemben. Kezdjük hát az újévet Jézussal, figyelve biztató szavára: “Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” “KÖVESSETEK ENGEM!” “Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm.” (Máté 3:17, Márk 1:11, Luk. 3:22.) Jézus megkeresztelkedése után hangzottak az égből az Atya szavai. A Jézus és János körül levők hallották e KIJELENTÉST. Isten az ó- szövetségi időkben csak a pátriárkákon és prófétákon keresztül közölte akaratát. Személyesen nem beszélt a néphez. Sőt Mózes (II., 20:19) szerint maga a választott nép kérte Mózest, hogy “te beszélj velünk és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.” Ott az Isten villámlások, mennydörgések, trombitaszó harsogása mellett beszélt Mózeshez; — itt megnyílt az ég és csodálatos muzsikához hasonlóan hangzott el a KIJELENTÉS. Ha nem hivő szívvel értelmezzük is a fenti szavakat, akkor is valami csodálatos szépség, valami lágy, mégis határozott muzsika van benne. Élet, ritmus, öröm, mindent betöltő szeretet. Próbáljuk meg beleképzelni magunkat egy olyan szülőnek a helyébe, aki boldogan mutat rá gyermekére, mert benne minden szép álmát megvalósúlva látja: “ez az én szerelmes fiam, akiben megvan minden gyönyörűségem.” Az Atya minden örömét teljesülve látta Fiában. Jézus azokat a nagy dolgokat, amiket Isten várt Tőle, százszázalékig teljesítette. Nem végzett félmunkát, nem húzta ki magát alóla, nem állt félre, pedig Ő előre látta és tudta, hogy mi vár rá. Elvégezte a rábízott feladatot. Az eltorzult Isten-arcot megtisztította, visszaformálta, s azután az újjá lett embernek megmutatta, hogy hogyan őrizheti meg a szépséget, a tisztaságot, az alázatosságot és Isten véghetetlen szeretetét. A fogat fogért, szemet szemért helyett plántálgatta az emberi szívbe az uj szövetség kimondhatatlan nagy szeretetét, az Isten legnagyobb kegyelmi ajándékát, hogy az újjászületett ember részese lehessen az Ő dicsőségének: “ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” Pétereknek, Jakaboknak, Jánosoknak és a többieknek szól a KIJELENTÉS:
