Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-08-15 / 14. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 ÜJ KERESZTESHÁBORÜ Irta: Dr. Takaró Géza New York városában és környékén nagy falragaszok hetek óta hívogattak egy “Crusade”- ra, toboroztak egy uj “kereszteshadjáratra”. Ennek a szónak van valami kellemetlen mellékzöngéje, és bizonyos, hogy akik ismerik a történelemnek ezt a szakaszát, azokban komoly gondolatokat, talán aggodalmakat ébreszt ez a toborzás. Mielőtt azonban véleményt nyilvánítunk e különös uj mozgalomról, vessünk egy pillantást a régire. I. — Deus vult! Isten akarja! — tört ki mint egy orkán a clermonti gyűlés tagjaiból, akik végig hallgatták II. Orbán beszédét. A francia születésű pápa köveket is megindító ékesszólással irta le a Szentföld állapotát, rikító színekkel festette le az európai zarándokok szenvedéseit. Veszélyben a keresztyénség! Expedíciót kell szervezni a pogányság ellen! Főcél a Szentföld, vagy legalább is a szentsir visszaszerzése. Ezért a szolgálatért a jutalom a teljes bűnbocsánattal járó örök, mennyei boldogság. Az elragadtatás első pillanataiban sokan azonnal felvarrták ruhájukra a vörös posztóból kivágott keresztet. Fogadalmuk jele volt ez, hogy készek elmenni és vérüket ontani a legszentebb célért és jutalomért. S mert a seregszervezés késett — egy évnél tovább eltartott — a türelmetlenek nem várva be az indulásra kitűzött időt (1096 augusztus 15.), előre siettek és megkezdték a hadjáratot. Harcias szellemű nemes lovagok, nyomorúságból szabadulni kívánó jobbágyok, a francia földön pusztító éhínség és ragály elől menekülök, romantikus rajongók, kalandorok, anyagi érdekektől vagy babonás érzésektől hajtott emberek tömegéből öt divízió alakult (a “pauper”-ek), de egyetlen lélek se jutott el belőlük a Szentföldre. Remete Péter állott az élükre. Két divíziót először is a rajnamenti városok zsidó lakossága ellen vezetett. Tízezer szerencsétlen embert megöltek. Ez volt a történelemben híressé vált “Judenhetz”. A felháborodott lakosság mind a két divíziót pozdorjává törte. A harmadik divíziót garázdálkodása miatt Kálmán magyar király verte szót. A két utolsó divízió sok szenvedés után eljutott Konstantinápolyig, de ott az utolsó szálig kiirtották őket. Mikor a derékhad, mellyel az első számú hadjárat megindult, odaért, már csak egy nagy, fehér csonthalmazt talált. Ez a sereg a pápai legátus fővezérletével s a francia, burgundi, normandiai nemesség virágának lelkesítő példája nyomán indult el; csupán egy német főur volt közöttük, Buillon Gottfried. Ma már a legapróbb részletekig ismerjük úgy ennek, mint az utána következő másik hét nagyobb és több kisebb hadjáratnak az eseményeit. Egyes katonák naplót vezettek (Itineraria), mig az otthon maradt szerzetesek, történetírók a kapott híreket vették pennájukra. Egész könyvtárt kitesznek ezek a tudósítások francia, német, latin, görög, örmény és arab források nyomán, melyeket még ma is csak mély megrendüléssel lehet olvasni.. Kétszáz éven keresztül verejték, könny és vér öntözte Európa, Kisázsia és Palesztina földjét. Egyik legmegrázóbb fejezete az, ami 1212- ben történt. Egy István nevű pásztorfiu toppant hirtelen a francia nyilvánosság elé. Szekéren indult el a tengerpart felé, azt Ígérve követőinek, hogy száraz lábbal vezeti át őket a vizen. A német Kölnben pedig egy gyerek, Miklós, állott elő és valami húszezer fiatal keresztesnek tette ugyanezt az Ígéretét. István gyermek-seregét rabszolgakereskedők rabolták el és eladták Egyiptomban; Miklósé semmi nyomot nem hagyott maga után, csupán egy távoli visszhangot a hárlemi patkányfogó legendájában. De még az ilyen katasztrófák se riasztották el az embertömegeket a kockázatos vállalkozástól. Ellenkezőleg. “Maguk a gyermekek szégyenitenek meg bennünket — mig mi alszunk, ők örömmel mennek a -Szentföld meghódítására”, irta III. Innocent pápa s a pislákolni kezdő tüzet újra felszította. Csoda-é, hogy a józanabbak végre is meg- sokalták a dolgot? Kérdezgetni kezdték önmagukban, majd egymás között: Valóban Deus vult? Isten akarata-é az, hogy az egyház legszentebb érdekei a Hohenstaufen-ellenes politikának legyenek alárendelve? Vagy hogy Krisztus keresztje a fejedelmek dinasztikus ambícióinak legyen megtévesztő jelvénye? Vagy hogy velencei és génuai hajótulajdonosok és kereskedők keresztesvitézek szállításából tömjék meg amúgy is duzzadt zsebeiket? Akik az életüket áldozó vitézek háta mögött az ellenséggel kötnek szerződéseket, mikből újabb jövedelmeket húznak. A becsületes emberek már előre rettegtek a kikerülhetlen kudarctól. Nem a keresztyén nyugat hódította meg a pogány közel- keletet, hanem a mohamedán kelet nyomult be mélyen nyugatra. A keresztesháborúk kezdetén még Kisázsiában (Niceában) voltak a törökök, a végén a Dunánál állottak. Ez lett az eredménye annak, hogy az evangéliumi lelkűletet és missziói tevékenységet felváltotta az erőszak a “szentháború” jeligéje alatt. Szent Ferenc meglátogatta az egyiptomi szultánt és ez a kis magvetés száz év alatt terjedelmes mezővé lett, melyen Perzsiától Pekingig, a Dniepertől Tibetig számos püspök szolgált. — De kereszteshad és misszió nem lehetnek munkatársak. A félhold
