Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-04-15 / 8. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 gyógyszer, megérezteti, nem vagyunk árvák és újra életkedvet, erőt, reménységet ad.” Egy másik Írja: “Sokszor eszembe jut a költő szava: Neked két hazát adott végzeted. Nekünk csak egy volt, az is elveszett . . . De Istenben bízva, tengerentúli testvéreink együttérző szeretetét látva, bízunk: lesz még feltámadás a halálból ... A sötétségből napfényre vezet Istenünk.” A feltámadott Jézus él! Vígasztal, erőt ad. Nem hagylak titeket árvákúl! Bízzunk Benne! És ha szereted Őt: menj . . . legeltesd az én juhaimat! Én tiveletek vagyok mindennap! Mennyi szív itt, Uram! Minden szíven van valami teher. Feltámadott, élő Jézus! Vedd le a terhet. Adj erőt, hogy követeid, tanúid lehessünk. Ámen. ÚJJÁSZÜLETÉS Irta: Szabóné Lévay Margit “Ami testtől született, test az; és ami lélektől született, lélek az.” (Ján. 3:6.) Jézus feltámadása két drága kincset jelent a keresztyén lélek számára: az újjászületés és a feltámadás lelki kincseit. Csak az a lélek lesz úrrá még a halál felett is, aki az újjászületés, a hit által, már életében fel tudott támadni. Mert a hit által való újjászületés is semmi más, mint lelki feltámadás. A különbség, hogy az első, az újjászületés, a földi életet szépíti és gazdagítja meg; a második, a feltámadás, a mennyei boldogságot nyeri el. De a másodikat csakis az elsőnek a birtokában nyerheti el minden lélek. Ezért drága adománya Jézusnak részünkre az újjászületés lehetősége. Mikor megszületünk a testtől, az öröm nem a miénk, akik megszülettünk, hanem azé, aki verejtékes fájdalmak között életre szült: az anyáé. Az anya szíve van csordúltig örömmel és az apa boldogsága dagad büszkeséggé. A gyerek bár ficánkol, mint szárazra pattant aranyhal, de az a visító ficánkolás nem az öröm, hanem az élet jele. Az élet igazi örömét csak akkor érezzük meg, mikor eljutottunk a Lélektől való megszületéshez; mikor megérezzük, hogy nem csupán testtől született test vagyunk, hanem Lélektől született lélek is. Mert bár Isten belénk lehellet szikrájával lépünk be az életbe, de az életet jelentő szikra csak mint örökmécs pislog bennünk mindaddig, mig az újjászületés Lelke világossággá nem gyújtja. Igaz, milliók járnak közöttünk ezzel a pislogó mécsvilággal és sírba szállnak anélkül, hogy lélek - mécsesükből életirányító világítótorony lett volna. Mert lehet élni csak azzal az útra kelt szikraméccsel is, mint ahogy nagyanyáink is szőttek, varrtak, olvastak és munkálkodtak csak mécsvilág vagy gyertyafény mellett. De milyen újjáéledés lett anyáink kora, amikor gyertyavilág helyett petrolem-lámpa, későbben meg gázfény világította be nemcsak asztalukat, de az egész szobát is. A mi korunk estéit pedig még a gáznál is világítóbb villanyfény teszi nappallá. Ilyen sorozatosan tökéletesedő világosság a lélek számára az újjászületés. “Aki engem követ — mondja Jézus — nem járhat a sötétségben.” Esti útainkon a villanylámpák szétsugárzó fénye vezet még éjjel is nappali világosságban. Ilyen élet-irányító fény a Lélektől való újjászületés: vezet a bűn sikátorain is az erkölcs fényével. Amilyen szükséges mindennapi munkánk elvégzéséhez a sötétség megvilágítása, olyan szükséges szellemi életünk meggazdagftására a lelki világosság. Kitől szerezhetjük meg azt a drága villanykörtét, amellyel nemcsak lelkünket, de szívünket is ragyogó fénybe öltöztethetjük? A világ Világosságától: Jézustól. Aki eljött e világba, hogy megvilágítson minden embert. Aki “a világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.” Fájdalom, még ma sem ismeri az egész világ, és bár “a világosság a sötétségben fénylik”, még mindig van földünknek olyan sötét része, ami nem fogadta be a Világosságot. Ezek az ember-dzsungelek. Van ahol egész államokat alkotnak és vannak, akik magukba süllyedve itt imbolyognak közöttünk. Őrizkedni kell tőlük, mert mágikus erejükkel egymagukban is árnyat tudnak vetni a fényre. Bár az újjászületni vágyó léleknek nem kell félni kisértő árnytól, mert veszélyhárító rajta a benne munkálkodó vágy, amelyből lassanként mindent legyőző akarat lesz. Ez az örökké szomjas vágy a belénk lehellt élet-szikra, mely mindig lobogóbb lánggal akar égni. Boldog az az ember, aki ezt az akaratot megérzi és nem megoltja, de erőre lobbantja önmagában, mert akkor elérkezett a Nikodémus útjára. Még éjjel van mikor Jézushoz megy, de Tőle visszajövet már felgyúlt lelkében a világosság és vezeti azelőtt soha nem látott életszépségek, soha nem hallott lelki gazdagságok felé: az újjászületés, az örökélet felé.
