Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 AZ ÉLET HAJÓJÁN Irta: Szabóné Lévay Margit Ragyogó hajó úszik a tengeren. Kényelemmel berendezett ölén meg se érezve viszi úta- sait. Gazdagokat, szegényeket, az élet minden rangú rendjéből. Egyik kikötőből ki, a másikba be szállitja a föld vándorait, hol napfényben ringó enyhe hullámokon, hol égbe csapkodó hullám-óriások közt, jobbra-balra dűlöngőzve, küzdve hasítja az előre-útat. Este van. A Nap szerte szóródott tűz- rózsáit rég magába ölelte a tenger . . . De az éjféltől azért még messzebb vannak, mint az előttük mindig közelebbről fénylő kikötőtől. Az útasok a hajó hátán szorongva néznek a közeledő kikötő felé. Felcsillan szemükben a fényárban tündöklő város. S a hajó korlátjához dőlve keresi mindegyik a maga fényét. Megszólal az egyik: Az a fény ottan egy kocsmát világít; mihelyt kikötünk, azonnal oda megyek. Már csak leiszom magamat a megérkezés örömére. Egy még erősebb fényre mutat a másik: Az ott egy híres mulatónak a fénye; a hajóról egyenesen oda megyek s hajnalig meg sem állok a mulatásban. Csendesen, mintha csak magához beszélne, mondja egy harmadik: Én ebben a városban lakom. S amott távol, túl a neon fényeken, a sok-sok villanylámpa közűi egy az én otthonom ablakából sugárzik. Én egyenesen haza megyek. — Rengeteg fény ragyog az élet tengerének kikötőiben. Mindegyik hívogat, kecsegtet, csalogat. De az, aki a rengeteg csalogató, kecsegtető, hívogató fény között is meg tudja látni és felismeri lelkének a fényét, az mindig haza érkezik. Colorádóban, a denveri állatkertben van a világnak talán legnagyobb sas-állománya. — Ötven-hatvan közötti a számuk. Hatalmas nagy szárnyasok, még a kevésbbé nagyok is bámulatot keltők. Méreteiknek megfelelő kalitkába vannak zárva. Szomorú látvány azoknak, akik nemcsak mint óriás madarat nézik, hanem meglátják a sas-szemek folyton a magasba sóvárgó tekintetét is. Repülnének hatalmas szárnyaikon a beláthatatlan magasságba . . . Versenyt szállnának a vitorlázó fellegekkel . . . De kalitkába zárva gubbasztanak a bámuló és bámészkodó, a zsivajgó és vihogó jövő-menők láttán. Ilyen kalitkába zárt sas a hit nélküli lélek. Repülne, mint a szabad sas, a hit szárnyán a minden fénynél tündöklőbb örökfényhez: Krisztushoz; de remény-vesztetten gubbaszt a hitetlenség kalitkájában, mert kalitkájának őrét elkápráztatja a mulatók, a csapszékek csalogató, kecsegtető fénye és nem látja a Haza vezető fénysugárt: a léleknek örökéletet adó Világosságot. És a lélek gubbaszt, mint a szabadságától megfosztott sas. Két szembetűnő út vezet az élet tengerén. S kétféle hajón közlekednek rajta a sokfajú és sokfajta útasok. Azonban sok fajú- és faj- taságuk, rangjuk, rendjük mellett is csak két csoportra osztályozhatók: Saul és Pál lelküle- tűekre. A Saulokban nem csupán az Úr Jézus Krisztust követők üldözőit értelmezem, de Iz- ráel első királyának, Saulnak a lelkületét is. Bosszúálló, önző, zsarnok uralkodó volt Saul király. Minden vágyát kielégítette. Szíve keményebb volt királyi pálcájánál. Nemcsak ellenségeit verte le, irtotta ki, alatvalóival is ellenségként . bánt; aki önkényes hatalmának útjába állt, tűzzel-vassal kipusztította. És mégis — vagy éppen ezért — dicstelen halállal múlt ki. Saját kardjába dőlve ölte meg magát. Még szolgája sem vállalkozott, királyi parancsára sem, a meggyilkolására. Nem számos példa bizonyítja-e végig a történelmen egészen napjainkig, hogy a Saul- lelkületűek minden időben dicstelen halállal múlnak ki. Mert az Önzés, a Nagyravágyás, a Bosszúállás, a Kevélység, az Irigység, járjanak bár arany, ezüst szőttesben, tündököljenek ékszereik csillogásában, a lelkűk kalitkába zárt gubbasztó sas. Élve is holtak. Fényüket vagy díszes mulatókban, vagy a züllés csapszékeiben keresik és ottan élik ki is. Csak a Pál-lelkületűek járják az élet tengerét magasba szárnyaló lélekkel. Semmivel •nem gondolva, még az életük sem drága, csak hogy elvégezhessék az ő futásukat örömmel és azt a szolgálatot, melyet vettek az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyenek az Isten kegyelmének evangéliumáról. Azért, ha egy-egy kikötőhöz — sorsod egy-egy újabb fordulatához — érve semmiféle hiábavalóságra csábítgató, kecsegtető fény nem bírja figyelmedet eltéríteni a világ Világosságának fényétől: akkor minden kikötőben boldog otthonra találsz. — Haza érsz. Csak figyeld a Fényt. Lásd meg, a pazar ragyogásokon túl, az otthonba hívogató fénysugárt: áldott ablakait az örök Világosságnak. Bárhová viszen életed útja, folt nélkül ragyogjon hited — e legszebb, legszen- teltebb krisztusi palást — s akkor visszapattannak rólad a rosszat akarók, a képmutatók bilincsei. Mert csak akkor teher a megélhetés gondja, aggodalma, ha csak az önmagad boldogságát, jólétét munkálod. De ha az Ő útjának követéséért fáradozol, a te terhed könnyű és igád gyönyörűséges. Ekkor és csakis ekkor mondhatod el te is, ha majd életed hajója a végső kikötőhöz közeleg: Ott, túl a neon fényeken, egy fényes sugár az én otthonomból sugárzik futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Én Haza megyek.
