Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 lan pillanatban akkorát ütöttek rájuk, hogy arról koldúltak. Mint orditó oroszlán úgy jár a Sátán, hogy elnyeljen. Ha a hajdú orditott volna, úgy elszaladok, soha nem ér utói. De a Sátán nesztelen is tud lenni, mint a macska. Sőt kedveskedik is. Szépeket és jókat mond és csak arra vár, hogy eljöjjön az óvatlan pillanat. Erre a hajdúra sokáig fájt a fogam. Mindenképpen vissza akartam adni neki a kölcsönt. Roppant izmos és erős fiatalember lett belőlem. Sok este leselkedtem ott lakása körül, hogy “leszámoljak” vele. Vártam én is az alkalomra, mert úgy helyben akartam hagyni, hogy vissza- kivánkozzék csecsszopó korára édesanyja mellére. Csakhogy valami közbejött. Mint tanonc Biblia-órára jártam a református kollégiumba. Egyik este az adós szolgát ismertette a vezető. Nem hétszer, hanem hetvenhétszer is meg kell EGYHÁZI HÍREK Fájó szívvel adunk hírt Dr. Herczegh József haláláról s amíg főbbel is írhatnánk róla, életrajzát közöljük: DR. HERCZEGH JÓZSEF ÉLETRAJZA Edelényi Dr. Herczegh József 1893 március 1.-én született Sárpilisen, Tolna vármegyében. A gimnáziumot Szekszárdon végezte el; majd a budapesti református theológián folytatta tanulmányait. Kétévre ösztöndíjat kapott a bázeli (Svájc) egyetemre. Onnan visszatérve Magyarországra, mint segédlelkész Nagyszékelyben — Tolna megyében — volt egy esztendeig, ahol magyarul és németül hirdette Isten Igéjét. Következő állomáshelye Szekszárd volt, ahol mint adminisztrátor szolgált egy évig. Ezután Budapestre kapta meg segédlelkészi kinevezését, a budai gyülekezetbe. Az első világháborúban önként jelentkezett tábori lelkésznek, s századosi rangban bevonult az osztrákmagyar hadseregbe. A harctéren megsebesült. A háború és szomorú összeomlás után ismét Budán lett segédlelkész. Ekkor beiratkozott a budapesti tudomány-egyetemre, s a jogi fakultáson nyerte el doktori diplomáját. Budáról indult el 1922 szeptemberében Amerikába: ösztöndíjat kapott a lancasteri szemináriumba egy évre. Mint legátus, karácsonykor kapott meghívásra a clevelandi Első Magyar Református Egyházban szolgált, s utána oda hívták meg lelkésznek. Ezt a nagy gyülekezetei közel 25 évig szolgálta hűséggel, becsülettel, s fejlesztette, még nagyobbá tette e nagy magyar egyházat. Az ő munkálkodása alatt kezdték meg az uj építkezést: a 79.-ik utcáról felmentek a Buckeye annak a hajdúnak bocsájtanom. Azt csak én tudom, mily nehezen nyugodtam ebbe bele. Mert lázongott bennem minden, de főleg az emberi 'gonoszság kétszíne és alattomossága. Még késem is bele tudtam volna vágni ebbe az emberbe. Egyedül Krisztus tudta velem megértetni, hogy ezt nem tehetem. Az Ő szenvedése több volt annál az ütésnél, amit én a hajdútól kaptam. Vére hullajtása, élete áldozata értem volt, a nyomorultért, aki bosszúállásért lihegett. A tüske aztán akkor hullt ki belőlem végképpen, mikor megtudtam, hogy egy karácsony alkalmából ez a goromba ember egy utcagyereket felöltöztetett. Ekkor már nem láttam benne a festettséget, csak azt, hogy ő is egy közönséges szürke veréb — gyarló ember, mint én. A jó és gonosz tudásának fájáról mind a ketten egyformán ettünk. Road és East Boulevard sarkára. Előbb csak a gyülekezeti terein és a nevelésügyi rész épült meg: a kapavágást a serény munka követte, majd a Bethlen- terem felavatása, adósságlevél égetése. Az uj templom már azután épült fel, miután eljött Clevelandból. 1929-30-ban megszakította e szolgálatát s hosszabb szabadságra ment szeretett hazájába: Magyarországra, elfogadva a meghívást a pápai református szeminárium gyakorlati theológiai székére. Tavasszal visszatért Cleve- landba s ott folytatta építő munkáját. 1933-ban szabadságot kapott egyházától s a Szentföldre ment; végigjárta azokat a helyeket, ahol Krisztus Urunk élt, tanított, s szenvedett. A Szentföldről hazalátogatott Magyarországra, a- honnan soha nem tudott elszakadni. Ekkor kötött házasságot Haypál Erzsébettel a szép budai templomban, 1933 november 18-án. A házasságból két gyermek született: Erzsébet Irma Olga (20 éves) és József Benő Péter (16 éves). 1947 júniusában telepedett le San Bernardino-ban, Californiában s itt elfogadta az itteni magyar egyház meghívását az akkor megüresedett lelkészi állásra. Több mint két éve betegeskedett: nagyon magas vérnyomása volt. 1955 februárjában, 62 éves korában kanyarót kapott, tüdőgyulladással. Ez lerombolta szervezetet. Mikor már a javulás útján volt, nagyhét szerdáján szélütés érte. Nagyon lassan indult meg a gyógyulási folyamat. A Mindenható segítségével 1956 februárjában, a gyülekezet kérésére ismét kezdhetett Igét hirdetni. Bár egészsége állandóan hanyatlott, nagy lelki erővel végezte a magára vállalt feladatot, s december 2.-án, Advent első vasárnapján még ő hirdette az Igét a szószékről. Hétfőn bement a kórházba, ahol napról-napra, óráról-órára fogyott az ereje. December 9-ikén, vasárnap, mig gyülekezetének imája szállt fel az Egek Urához, az ő lelke is búcsúzott e földi élettől: délután 2 órakor visszaadta nemes lelkét Teremtő Urának. Temetése 11-ikén, kedden délután 3 óra 30 perckor volt a templomból s kihűlt porsátorát a Mt. View temetőben helyezték örök pihenőre.
