Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-11-15 / 20. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA nak, szentebbnek nem látjuk, mint amilyen a világ. Csontoknak nagyobb tisztességet soha nem tettek, mint mikor Péter állítólagos tetemei számára olyan lakóhelyet kezdtek építeni, mint az a páratlanúl álló csodaalkotás Rómában. Sok pénzre volt szükség. A cél szentesítette az eszközöket — a bűnbocsátó cédulákat is. Az ágens Tetzel hangja magasan kiemelkedett a vásári lárma felett, akárcsak az egyházi bingón. (A világi törvény mindenkit eltilt már ettől, csak az egyháznak engedi meg sok helyen.) “Valahányszor a pénz csendül a vasdobozban, a cédula-vásárló bocsánatot nyer, szabad a bűntől!” — harsogta az ágens. Az egyháznak hatalma volt a bűnöket megbocsátani — még az olyanokat is, amiket csak akkor terveztek. De még ennél is többre volt hatalma Róma egyházának. A Biblia magyarázásának jogát kizárólag az egyház számára foglalták le. Az egyház neve alatt pedig nem Krisztus testét, nem Isten előtt egyenlők társaságát értették, hanem papokra és világiakra osztott szervezetet, melyben az utóbbiakat felmentették a gondolkozás alól vallási kérdésekben. Az egész világszervezet fölött pedig abszolút tekintélyt igényelt magának a pápa. De még ennél is többet. Nem elégedett meg azzal, hogy “Roma locuta est, causa finita est” — Róma beszélt, az ügy véget ért. Vagyis hogy csak egyet lehet tenni: meghajolni a döntő szó előtt. Róma azonban még tovább ment: azonosította Isten Országát egy földi intézménnyel, amelynek feje olyan fejedelem, akinek uralma kiterjed az élet minden területére. “Tudd meg — hangzik felé koronázásakor — hogy fejedelmek és királyok Atyja vagy, a föld Ura, Megváltó Jézus Krisztusunk képviselője e világban.” Nem jön-e zavarba, aki látja Jézust, amint maga köré gyűjti tanítványait, akik között semmi rangkülönbséget nem ismert el, kivéve a szolgálatban való elsőséget? “Tudjátok, hogy a pogány ok fejedelmei uralkodnak azokon, de ne így legyen közöttetek, hanem aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok.” Aztán, amennyire szívesebben hallom, amikor az amerikai egyszerűen “Father”-nek szólítja papját, mint “Nagy”- és “Fö-tiszteletű”-zi, any- nyira komolyan kellene vennie a földi egyház fejének koronázásakor: “Ti mindnyájan testvérek vagytok, ne hívjatok atyátoknak senkit e földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.” Annak sincs semmi nyoma, hogy Jézus világuralmat akart volna felállítani, vallási és politikai hatáskörrel, és uralkodóval, akit diplomáciai kar vesz körűi. Egyik new- yorki magyar konzúl, aki valamikor a Vatikánban szolgált, mondotta e sorok írójának, hogy “a Vatikánnak van a világon a legtökéletesebb diplomáciai kara”. Lehet, hogy ilyen nyugtalan időkben ez nagy konzerváló erőt jelent, de akadályt is az emberiség gyorsabb haladásában. “Ecclesia semper reformari debet” — az egyházat mindig reformálni kell. Ha nem mer kiállni a mai protestáns egyház, ennek csak egy magyarázata lehet: maga sem akar az Ige ítélete alá állani. Pedig csak ebből származhat bűnbánat. És HIT, amely meggyőzi a világot. A győzelmet harc előzi meg, amely áldozattal jár. Mi pedig nem áldozó, hanem élvező egyház szeretünk lenni. Szónokolunk gályarabokról, vértanúkról, akik nagyon ráfizettek arra, hogy keresztyének akartak lenni — de mi csak addig akarunk, amíg ez kifizetődik. Ébredjünk és ébresszünk, mert nagy, féltett érdekeink forognak kockán, ha vallásos életünk közhelyekben, elkoptatott beszédekben merül ki. A reformációban nincs megállás. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HÍREIBŐL Újrakezdések? ■—- Bereczky Albert püspök, a konvent elnöke, német- országi útja alatt súlyos szívrohamot kapott és heteken át feküdt betegen Brémában. Végre szeptember utolján hazamehetett Budapestre, ahol azonban folytatják gyógykezelését. Betegsége és távolléte alatt feltűnő volt, hogy Péter János püspök, aki a galyatetői világgyűlés alatt egyetlenegyszer sem szólalt fel, mélyen hallgatott a lapokban is. Annál több figyelmet érdemel hát, hogy az Út legutóbbi számában egész oldalas hosszú cikkben szólal meg — éppen a lengyel politikai forrongás előestéién — e sokat sej- . tető cím alatt: “Újrakezdések idején’’. A cikk hallgatását is magyarázza — két hónapig ő is távolt volt, külföldi útakon — de a kommunista kormányzat alatt sajátossá vált szóáradatából egyebeket is ki lehet olvasni. Minden külön magyarázat nélkül pusztán kiszakítunk érdekesebb idézeteket: “Bizonyosságban és reménységben vallom, hogy az újrakezdések lehetőségének idejét éljük. Előjeleit már jóval előbb lehetett látni. Az általános tüneteken túl bent az egyházban valami sajátosan egyházi történik. A nemzetközi helyzetnek jelentős megváltozása, hazánkban és a hasonló társadalmi rendszerű többi országban az uj társadalom építésének demokraiikusabbá tétele, az általános emberi együttélés egész területén az eddigi eredmények alapján sok jó újrakezdés emberi lehetőségeit nyitotta meg. Megujúlást kereső és ígérő megnyilatkozások jönnek, lényegüket tekintve két csoportra oszthatóan: az egyház misz- sziói feladataival és az egyházigazgatás zsinat-presbiteri elveivel kapcsolatban. A jó tünetek mellett vannak rosszak is: engedetlenségben fogant tervek, zugolyában folytatott akciók. A múlt esztendők során elkerülhetetlenül rendkívüli fegyelemben kellett az egyháznak élnie. — Itthon és külföldön különböző formában esik szó most már hónapok
