Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-11-01 / 19. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA Álljon hát ott alakja az utánunk következő nemzedékek előtt is a tudásnak azon a fényes csúcsán, ahová elérkezett: a Magyar Pantheon- ban végre van valakink, aki betöltötte hivatását! Ezért marad emléke áldott. Tóth Sándor IMÁDSÁG Az Országos Presbiteri Szövetség ez év szeptemberében Ligonierban tartott évi gyűlésének bezárásakor elmondotta Harangi László pittsburghi lelkészünk Lelkűnknek legfőbb öröme és reménysége, mindenható és kegyelmes Isten! Egybegyüjtött nyájad, a n y a szent egy házadnak magyar presbiterei előtted állanak, hogy egy szívvel énekeljék a búcsúzsoltárt. Te áldottad meg e napokat kezed gazdagságéival, Te adtál nyugodalmat, enyhülést, baráti érzést, lelki örömöket e számunkra oly kedves helyen, szeretet-otthonunkban. Adj választott vezetőinknek ügyeink vitelére bölcsességet, a fáradozásban kitartást, a csiig- gedésben erőt, a szükségben segítséget, a veszedelemben oltalmat, az imádságban állhatatosságot. Velük együtt minket is vigyél vissza egészségben őrhelyeinkre, hogy az itt kapott fénnyel és biztatással öregbíthessük dicsőségedet, hogy annak ismeretével megteljék e föld, ahogy a folyamok megtöltik a tengert. Ki végtelen irgalmasságoddal kiszabtad az emberi életnek határát, engedd meg kegyelmesen, hogy esztendő múltán ismét egybegyülhessünk békességgel, egymás látásának örömével, megelégítve a Te kegyelmeddel. Nem tudunk eltávozni e helyről anélkül, hogy imádságunkban oltalmadba ne ajánljuk megpróbáltatásokban és gyötrelmek között élő szétszórt magyar református véreinket. A megaláztatásokban adj nekik benned nem csüggedő erős hitet s a kemény próbatételekben halk imádságot, mikor rajtuk van ostorod. Tenéked jutnak örökségül minden népek s közel van a Te szabadításod a Téged félőkhöz. Világoltasd a Te orcádat rajtuk, hogy dicsérhessenek még Téged az élők földén vigadozással, kévéiket emelve. Szent Fiad nevében kérünk, hallgass meg minket! Amen. “CSENDES CSODÁK” A megelőző nagy csendességgel szembeállítva, amerikai magyar irodalmunk csodálatosan föllendűlt. Mi pedig különösen annak örvendezünk, hogy ennek a megélénkülésnek legnagyobb bizonyságai a mi magyar református paróchiáinkról kerültek ki. Nagy része van ebben annak a meggazdagodásnak, amit Magyarországból kimenekült testvéreink jelentettek már-már szomorúan elhanyatlott életünkben. Olyan lett ez köztünk, mint most kint a természetben a már elindúlt őszbe hirtelen visszatért a drága meleg nyár. A félszázaddal ezelőtt idekerült és az akkor használt magyar beszédből kiszakadt és mind máig azon élő (sokszor csak élősködő) amerikai magyarnak olyan volt ez az újszerű, üde és friss magyar nyelv, amit most utánunk jött íróink hoztak magukkal, mintha Kazinczy Ferenc olvashatta volna valaha Ravasz László írásait vagy Petőfi Sándor az Ady Endre verseit. Nem volt hát csodálatos, hogy amikorra régebbi költőink vagy íróink már majdnem elnémúltak, Csia Kálmán, Nagy Lajos, Bütösi János, Vatai László, Ko- váts Margit, a Harangi házaspár és mások írásai olyan jelentős meggazdagodást hoztak a mai magyar irodalomtól erőszakosan elzárt életünkbe. Egymás után jelentek meg könyveik is; a régebbi írók közűi is újabb könyvek kerültek ki Szabó László és felesége meg Kecskeméthy László tolla alól, Takaró Géza és Szabó István is most dolgozik újabb köteteken, és még nem említettünk meg mindenkit, akinek ilyen szándékáról hallunk vagy akitől várunk ilynemű munkásságot. Hetvenöt éves történelmünkben még egyszer sem fordúlt elő ehez hasonló eset. Ennek az őszben virágzó tavasznak kedves újabb rügyfakadását jelentjük be, amikor hírt adunk Haranginé Juhász Antónia most megjelent uj könyvéről, aminek a címe: “Csendes Csodák” szinte ráillik erre az egész korszakra, íróját lapunk olvasói már jól ismerik: sok szép novellájában gyönyörködtek már. Hasonlóképpen jól ismerik Lorántfy Zsuzsánna regényünk írónőjét, Szentmihályiné Szabó Máriát, aki olyan Előszót írt Haranginé uj könyvéhez, hogy abból legalább egy részletet föltétlenül idéznünk kell, hogy megláthassák olvasóink, milyen nagyra becsüli a magyar regényírás e ma élő legnagyobb női alakja ennek az amerikai írónőnek a munkáját. Maga ez az Előszó is igazi értéket jelent számunkra: “. . . Sárospataki otthonában láttam először; ott, ahol valamikor olyan áhitatos lelkesedéssel kerestem Lorántffy Zsuzsanna áldott életének a nyomait. Megilletődve léptem be a Fellegvár udvarába. Magas, fiatal férfi szaladt lefelé a csigalépcsőn; utána — nehézkes lépésekkel — az első gyermeket váró anyák óvatosságával ifjú
