Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-10-15 / 18. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA elég volt az a tudomány, amit Luther meg a többiek tártak fel előttük. Hiszen kézhez kapták azt a könyvet, amiben ott van Istennek teljes kijelentése. Meglátták, hogy miért zárták el ezt a forrást előlük: mert nem akarták, hogy az igazság napvilágra jöjjön. Ennek a könyvnek a birtokában mindenük megvolt, ami nemzetük felvilágosításához, lelki megmentéséhez kellett. Amikor e külföldi iskolákról hazatértek — mint legnagyobb egyháztörténészünk, drága tanárunk, oly szépen mondotta: “tudománnyal és hittel vértezve, apostoli lelkesűlt- séggel, vértanúi kitartással és nemzeti nyelven tett tanításukkal az alsóbb és felsőbb rendűek szívét meghódították a reformációnak.” (Dr. Balogh Ferenc.) A MAGYAR REFORMÁTOROK Luther 1517-ben lépett fel, Kálvin csak két évtizeddel később, 1536-ban és akkor is egy tudományos mű kiadásával, nem pedig olyan — ahogy ma mondanánk — szenzációs események egész sorozatában, amik Luthert egyszerre a kor legnagyobb hírességévé tették. Természetes volt hát, hogy először mindenütt a Luther iránya terjedt el. így történt ez Magyarországon is, ahol, mint már említettük, a német nyelv is nagyon lényeges eszközévé vált e terjeszkedésnek. De a magyarok között is ugyanolyan serénységgel folyt a hittani felvilágosítás; ezek aztán később, amint a Kálvin fejtegetéseit megismerték, ugyanolyan fejlődési fokon mentek keresztül, mint maga Kálvin is, akit szintén Luther könyvei indítottak el az evangéliumi igazság megismerése felé. A fenti okból nekünk magyaroknak egyforma tiszteletben és szeretetben kell tartanunk mind a Luther, mind a Kálvin tanítását követő reformátorainkat; az alábbi rövid megemlékezésben nem is igen teszünk közöttük ily szempontból megkülönböztetéseket. Számos reformátorunk, aki Luther tanítása után indúlt, ment még messzebre, amikor megismerte a Kálvin tanítását is. Érdekes adatot mondanak erre példáúl egyik legnagyobb reformátorunkról, Dévai Bíró Mátyásról, aki e történet szerint Wittenbergben Luther otthonában lakott és ott étkezett vele egy asztalnál, hallgatva Luther híres asztali beszélgetéseit, amiknek legnagyobb része szintén mindig hittani tárgyak körűi forgott. Ennek dacára későbbi éveiben Kálvin felé hajlott és az Úrvacsorát is ez utóbbinak értelmezése szerint magyarázta és gyakorolta. Amikor ezért panaszt tettek barátai Luther előtt, a nagy reformátor levelében csak azt válaszolta: Dévai az Úrvacsoráról való tanítását nem tőlem tanúlta. Időrendben elsőként a német városok, a szepességi meg az erdélyi szászok között tűnnek fel az “uj tan” tanítói. Nagyszebenben már 1524-ben királyi biztosok kobozzák el és égetik meg Luther iratait, több polgárt kire- kesztenek az egyházból, az újító papokat törvényszék elé idézik. György barát vakmerőén tanítja, hogy emberi leleményeknek nem kell hinni és engedelmeskedni; Mária tiszteletét mellőzik, az egyházi átkot semmibe sem veszik: A király el is rendelte, hogy a szászok grófja nyomja el a föltámadt eretnekséget — de közbejött a törökök támadása; 1529-ben aztán a szebeniek kiutasították városukból papjaikat, elfoglalták a templomokat és teljességre juttatták népük reformációját. (Akárcsak a svájci vagy a német városok.) Hasonlóképpen jártak el, de sokkal kisebb szerencsével, a szepességi német városok is, Késmárk, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Kisszeben. Az akkori zivataros időkben a feljegyzéseknek igen nagy része megsemmisült. De még így is tudjuk, hogy olyan városokban is, mint Gyöngyös, sőt még Egerben is, ezen a nagy püspöki székhelyen is, szépen terjedt a reformáció a huszas években. A harmincas évek elején pedig ugyancsak ezen a vidéken már számos reformátorunk működik. Sárospatak hatalmas ura, Perényi Péter abauji főispán, udvarában prédikál szigorú erkölcsöket követelve Siklósi Mihály; az 1531-ben felállított iskolának pedig első tanára a reformáció egyik legelső lelkes bajnoka, Kopácsi István volt ferencrendi főnök, aki szintén járt Wittenbergben. Az erdődi zsinaton (1555) ő elnökölt. Gálszécsen Gálszécsi István tanít már 1536-ban; ő írta az első protestáns énekeskönyvet; egy kátét is adott ki Krakkóban (1538). Az ő tanítványa volt Batízi András, jeles én ekés tankönyv-szerző, aki Kassán, Szikszón tanítói, Sátoraljaújhelyen és Tokajban lelkészi hivatalt viselt; ő is járt Wittenbergben. A Tiszántúl működött Ozorai Imre, Békés reformátora, aki Krisztusról és az Antikrisztus- ról írt latinnyelvű művében (mit Krakóban nyomtak ki 1535-ben) először mutatta ki a római és a protestáns egyházak között fennálló lényeges hittani különbségeket. A Dunántúl Nádasdi Tamás nádor volt a reformáció legbuzgóbb híve és leghatalmasabb pártfogója. Nagyon gazdag nagybirtokos, tudományos látókörű főúr, Ferdinánd király kedves tanácsosa és követe a speyeri birodalmi gyűlésen. Hiába sürgette az esztergomi érsek, hogy térjen vissza a római egyház kebelébe; ő mindhalálig (1562) hű és állhatatos maradt evangéliumi hitéhez, melyért nagy áldozatokat is hozott. Nejét sürgette, hogy hallgassa a prédikátorokat, Ferenc fiát protestáns lelkésszel neveltette. Sárvár mellett, Ujszigeten, előbb
