Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-01-15 / 2. szám
JÖVŐNK ISKOLÁINKBAN ÉPÜL Nagyfontosságú gyűlések fordítják a közfigyelmet a köznevelés ügye felé Az elmúlt év vége felé országszerte rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg iskoláink és köznevelésünk iránt. Bizonyára nagy része volt ebben annak az előző nélkül álló páratlanúl nagy adománynak, amikor a világ leggazdagabb közalapja, a Ford-család alapítványi tőkéje, félbillió dollárt osztott ki kollégiumaink és egyetemeink között. E közép- és felsőiskolák népességének nagy szaporodása, a tanítás színvonalának és követelményeinek roppant emelkedése és több más körülmény bizony olyan helyzetbe juttatta e tanintézeteket, hogy e rendkívüli segélyre tényleg a legnagyobb szükség volt mindenütt. A köznevelésnek azonban még fontosabb, mert alapvető és általános egyetemességű tényezője az elemi iskola, aminek fontosságát és létkérdéseit bizony túlságosan sokáig háttérbe szorították ennek a csodálatos gyorsasággal fejlődött nemzetnek látszólago sürgősebb problémái: közgazdasági, ipari és kereskedelmi, technikai és politikai problémák. Amikor ez elhanyagolásnak a következményei már a közerkölcsiség rovására is jelenkeznek, végre eljutunk annak felismerésére, hogy hiába próbálunk felhőkarcolókat építeni gyönge fundamentumra. Newyork óriási épületeit Manhattan kősziklája hordozza. Elemi iskoláinknak azonban mindig jobban kitetszenek nagy fogyatkozásai. Legjobban szembeötlő ezek között éppen a felszerelésének hiányossága, holott ezen a téren hittük eddig legerősebbnek. A nemzet népességének rohamos fejlődése azonban elégtelenné tette a tantermek és tanítók számát. A hivatalos statisztika szerint az idei tanévre beiratkozott 39 és fél millió tanúló száma másfél millióval több, mint az előző esztendőben, és a szaporodás az elemi iskolákban a legnagyobb. Ez a szaporodás már tizenegy év óta állandó. Ha harminc gyermeket számítunk egy-egy osztályba, akkor ez a növendék-szaporúlat már az idén 52,000 iskolateremmel kíván többet, mint tavaly; osztályonként 25 gyermek pedig 62,300 uj iskolatermet igényelne. Ami természetesen ugyaneny- nyi tanítót is jelent. És bár építenek is ennyi uj tantermet és az idén is kikerült ennyi uj tanító a szakiskolákból: még sem elég egyik sem a szükség pótlására, mert a tantermek egy részét állandóan pusztítja a tűz vagy víz vagy csak maga az idő is, viszont a tanítóknak egy részét mindig lefoglalják igazgatói, felügyelői, könyvtárosi és egyéb hivatalokra. Hogy pedig miért nem mennek többen a tanítói és tanári pályára, annak egyik legnagyobb okát ez életpályák alacsony fizetésében és társadalmi megbecsülésében kereshetjük. (Az elemi iskolai taREFORMÁTUSOK LAPJA nítói fizetés átlag $3,600, a középiskolaié $4,700, a kollégiumi tanáré $6,900, — de mindegyik csoportban túlsokan kapnak az átlagosnál kisebb fizetést. Ezekkel szembeállíthatjuk a hivatalos kimutatás szerinti más átlagokat: a gyári munkásoké $4,000, a teherkocsi-haj toké $5,000, a mozdonyvezetőké $7,200. Természetesen ezek közt is vannak, akik ez átlagos fizetésnél kevesebbet keresnek.) A felszerelési hiányosságnál azonban még sokkal nagyobbak az elemi iskolai tanításnak a szellemi és erkölcsi fogyatkozásai. Pontosan ezeknek a megvizsgálása érdekében kezdte el országunk elnöke azt a mozgalmat, ami a november 28 és december 1 között Washingtonban tartott országos konferencia megtartását eredményezte, aminek költségeire a kongresszus meg is szavazott 1,300,000 dollárt. Nagyszabású előkészítési munka folyt országszerte. Több mint négyezer gyűlésen válogatták ki azt az 1,400 képviselőt, akiknek a 48 állam népe adott megbízatást, míg a további 400 képviselőt részben a kormány, részben az iskolák és részben az egyházak küldték a gyűlésbe. (Az egyházak képviseleti jogosúltságát statisztikai alapon állapították meg: 34 protestáns, 16 római katho- likus, 7 zsidó és egy Christian Scientist arányban.) Eisenhower elnök nevezte ki a 34 tagú előkészítő bizottságot, mely nagyszerű munkát végzett; ők állapították meg azt a hat kérdés- csoportot, amelyet a konferencián tárgyaltak meg, és pedig 166 asztal körűi ülő tizenegyes csoportban, akik aztán eredményeiket a közgyűlés elé terjesztették, amely egyik kérdésben sem “döntött” szavazással, minthogy — nagyon helyesen — az egész gyűlést “munkáskonferenciának” tekintették, ahol tényleg nem lett volna helye vagy értelme a szavazásnak. A kérdések ilyenek voltak: milyen célokat vagy eredményeket kell elérnie iskoláinknak? hogyan tudnánk iskoláink szervezetét eredményesebbé és gazdaságosabbá tenni? milyenek a szükségeink tantermek tekintetében? (összesen 375,000 tanteremről van szó!) hogyan kaphatunk jó tanítókat és hogyan tarthatjuk meg őket? hogyan biztosíthatjuk iskoláink költségvetését, úgy épületek, mint fenntartás tekintetében? hogyan ébreszthetjük fel irányukban a közvéleményt? A szakértők nagy mértékben meg voltak elégedve a konferencia eredményeivel. Nem kis jelentőségű volt az erős protestáns többségnek békességes együtt-tárgyalása a jelenvolt harminc katholikus pappal, a munkásképviselők együttműködése a nagyipar képviselőivel, és így tovább. Az országos kereskedelmi kamara elnöke okosan arra mutatott rá, hogy a nemzet érdeklődése újra visszatért az elemi iskolákhoz. “Mikor nemzetünk még fiatal volt, mindenki elment fákat vágni, hogy iskolákat építhessenek, ahol gyermekeiket neveltethetik. Később 7
