Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-07-15 / 13. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 Szántó Sándor gondnok vezetése alatt nagyon szép munkát végeztek. Ha kissé késve is, de boldogan küldjük legjobb kívánságainkat a szépen haladó gyülekezetnek és lelkészének! GARY (ER) Lelkész: Molnár Lajos Az idei Apák Napja ünneplésnek különös jelentőségei voltak. Mrs. John Chizer elnök a Nőegylet nevében tizenegy vadonatúj asztalt adott át az egyháznak. Asszonyaink ügyességére vall, hogy ezeket az asztalokat egyetlenegy megelőző ebéd, az ú. n. Holbrook Luncheon tiszta hasznából vásárolták. (Mrs. Holbrook tartott előadást az általuk készített és hirdetett ételek értékéről.) Az egyháztanács tagjai közül id. Szúnyog Imre és Bazin János tb. presbiterek és az egyház alapító tagjai, Gary város ötven éves jubileumára tekintettel, egyházunk alapításáról emlékeztek meg beszédeikben, míg Baráth Imre főgondnok meleg szavakkal köszöntötte Molnár lelkészt 37.-ik születésnapja alkalmából. — Szépen halad a vasárnapi iskola munkája is, melynek lelkes vezetője Mrs. Ignatz Gall szuperintendens. Most szereztek be uj filmvetítő gépet és egyik szép vallásos képet a másik után mutatják be a gyermekeknek. Az iskola felsőbbiskolás tagjait szép vallásos könyvekkel, mindnyájukat Bibliákkal is ellátják. Külön gyermek-istentiszteleteket is tartanak; ezeken sokszor a nagyobb leányok vezetik az éneklést, Mrs. John Smenyák orgonista igazgatása alatt. Mrs. Andrew Káplár ösztönzésére nemrégen a Baráti Kör leányszervezete gyanánt külön csoport alakúit fiatalabb asszonyokból és leányokból Friendship Circle néven. Ezek is, mint a Márta Kör, bensőéges családlátogatási alapon folytatják munkájukat. Kéthetenként felváltva tartanak családi áhítatokat tagjaik otthonában. — A férfiak is megtalálták testvéri közösségüket. Dart Ball csaptuk John Skalku parancsnok vezetésével az egészéven át minden kedden este részt vett Gary város és környéke protestáns egyházainak hasonló csapataival folytatott versenyekben és szépen megállotta helyét. Remélhető, hogy ez a csoport is izmosodni fog lelkiekben és magva lehet a Churchmen Brotherhood jövőben ki- alakúló intézményének. INDIANA HARBOR (ER) Lelkész: Dr. Nyáry Miklós Mindnyájunk számára kedves hír, hogy Dr. Nyáry lelkészünket, aki pedig csak négy évvel ezelőtt jött indiana - harbori egyházunkba, az East Chicagóban és környékén működő több mint hatvan protestáns egyház lelkészeinek egyesülete elnökévé választotta. Gratulálunk! LACKAWANNA (PR) Lelkész: Dr. Molnár Jenő Itt pedig a legmélyebb részvéttel jövünk, hogy átöleljük kedves barátunkat és igaz szívvel osztozzunk mélységes gyászában, ami nemcsak neki és gyülekezetének, hanem mindnyájunknak is nagy vesztesége. — Mindnyájunkkal szabados Urunk, a kegyelmes Isten, hazaszólította lelkészünk nagy művészi tehetségű és lelkületű hitvesét, Waltman Rózsikét, aki mindegyik gyülekezetben, amerre szolgáltak, hűségesen végezte az orgonista tisztét. Csodálatos zongorázó képességeit a budapesti zene- akadémián Liszt Ferenc egyik nagyhírű tanítványának vezetése alatt fejlesztette ki, később pedig maga is tanított ez előkelő iskolában. •—■ Váratlan és korai távozását mindnyájan mélyen fájlaljuk és Isten irgalmasságáért esedezünk, Aki egyedül adhat erőt a magára maradt férjnek bánata elviselérése. LOS ANGELES (ER) Lelkészek: Szabó Antal és Juhász (Shepherd) Ferenc Gyönyörű szép ünneplésben részesítették Szabó Antal lelkészünket nemcsak egyházának tagjai, hanem az egész város magyarsága, abból az alkalomból, hogy immár tíz év óta vezeti ezt a virágzás magas fokára emelkedett gyülekezetünket. Az alkalmi Istentisztelet után, amelyen Hady Albert, az egyház első lelkésze prédikált, nagyszabású bankett volt a Kossuth teremben, amelyen megjelentek a California egyházkerület és a los-angelesi Lelkész- egyesület képviselői is; úgy ők, mint az egyháztanács és az egyházi szervezetek vezetői mind beszédeket mondtak és szép ajándékokkal kedveskedtek az ünnepelt lelkésznek és nejének. Juhász (Shepherd) Ferenc ifjúsági lelkész vezette le, ügyesen és szellemesen, a művészi ízléssel összeállított műsort. Lelkész és neje meghatottan köszönték meg a szép ünneplést, amihez ha megkésve is és ha nagyon messziről is, mégis elküldjük a mi szerény jókívánságainkat is. Jó volt találkozni a ligonieri konvención — még jobb volna egyszer már találkozni ott a napsugaras Californiában! Most legújabban abban reménykedünk, hogy hátha a lancasteri zsinat elfogadja Lodi californiai egyház meghívását és 1959-ben odamegyünk gyűlésezni. RACINE (ER) Lelkészi állás üresedésben Az idei esztendő megint tömeges lelkészváltozásnak az ideje. Értesülésünk szerint Leslie Carey lelkész elfogadta a manvillei egyház meghívását és oda költözött át. Szívünkből kívánjuk, hogy ez a kicsiny, de áldozatkész gyülekezetünk hamarosan kapjon hasonlóan áldozatkész buzgó lelkészt. SAN BERNARDINO (ER) Lelkész: Dr. Herczegh József Hónapokon keresztül, sőt talán egy évnél is tovább tartott nagy válságon ment át ez a gyülekezetünk, melynek sorsáról nem mertünk írni az egymásnak ellentmondó híradások alapján. Most aztán megírhatjuk, hogy a California egyházkerület jóváhagyásával az egyház- község visszahívta korábban lemondott lelkészét, Dr. Herczegh Józsefet, akinek időközben való betegségéről részvéttel értesültünk. Az egyháztanács a következő tagokból áll: főgondnok William Gaither, gondnok Várady Lajos, jegyző Mrs. Joseph Broda, pénztáros Mrs. Várady Róza, ellenőrök Sedlák Sándor és Henry Tippel. Presbiterek: Sneider András, Hilgert János és Mrs. Kecskés. Tiszteletbeli főgondnok Dr. Jankay, ifj. Szőnyi József pedig örökös presbiter. Reménykedünk, hogy a nagy háborgások után megint békés vizeken haladhat a gyülekezet hajója. YOUNGSTOWN (Ön) Lelkész: Marton Sándor Hónapok óta vártunk részletesebb tudósítást arról a szép ünnepélyről, amikor ez az egyházközség fennállásának harmincadik évfordúlóját tartotta és ugyanakkor ők is elégették utolsó adósságlevelüket. Az igehirdetést az egyháznak nyolc éven át volt lelkésze, Borshy Kerekes György egyesületi titkár végezte és reá várt az a kedves alkalom is, hogy az ő ideje alatt szerzett adósságnak a kifizetését azzal ünnepelje, hogy elégethette az adóslevelet. A szép ünnepély alatt meleg szeretetét mutatta ki a gyülekezet mostani lelkésze iránt is, akit értékes amerikai papi palásttal, feleségét pedig ezüst evőeszköz-készlettel ajándékozták meg. Az Istentisztelet után 450 terítékes nagy banketten részt vett a város polgármestere és a környék valamennyi lelkésze. Az egyházközségnek 445 lelket számláló gyülekezete és mintegy százezer dollárt kitevő ingatlan vagyona van. Szívből küldjük mi is legjobb kívánságainkat!