Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-07-15 / 13. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 izgasson. Részt vesz a birodalmi gyűléseken, eredményt azonban nem tud elérni. így jön el Magyarországba, hogy tömegeket gyűjtsön a keresztes háborúra. Itt bezzeg nem beszél hiába: húszezer elszánt szegény magyar megy utána Pétervárad és Zimony felé. Hát ezeket mi fűti? A római egyházat mennek menteni? Vagy Nyugat-Európát? Azokat, akiktől üres ígéreteken kívül egyebet nem kaptak? Erősen kételkedünk benne. Sokkal inkább azt hisszük, hogy a saját veszedelembe jutott hazájuk szerelme vitte őket Kapisztrán után, mikor ennek lelkében megérezték az őszinte lelkesedést és önfeláldozásra kész hitet. Ez vonzott mellé Dél-Németországból is néhány hasonlóan eszményi gondolkozású követőt, köztük azt a hatszáz bécsi diákot is, akik a nándorfehérvári harcban különösen kitüntették magukat. És a déli harangszó? Rómának ez a legszebb szereplése ebben a történetben, nem hiába teszik ezt most is papjai a nagy jubileum központjába. Harmadik Callixtus pápa, akinek a keresztes háború érdekében kifejtett törekvései egy hajóhadnál többet nem eredményeztek (és ez a hajóhad sem jelentett semmit az egész háborúban), végre megtalálta a keresztyén egyházhoz méltó eljárást. Junius 29.-én, amikor már Mohammed ágyúi javában lőtték Nándorfehérvár falait, kibocsátotta az Imádságok Bulláját, “és vele — mint az amerikai magyar katholikusok ligája mondja a pápához ez év tavaszán küldött memorandumában — ima-hadjáratot rendelt el a keresztyén Európában a török veszedelem ellen.” Ebben a bullában rendelte el a pápa, hogy minden templomban délben húzzák meg a harangot, amivel imádkozásra szólítsák fel a keresztyéneket. Három Miatyánkot és három Üdvözlégyet mondjanak el és úgy kérjék Istent a veszedelem elhárítására. Ennek a bullának a kihirdetésére Magyarországon nem került sor a nándorfehérvári győzelem előtt; főleg ez okozta, hogy az azóta eltelt századok alatt ezt a bullát mindig úgy tekintették (és tanították a magyar iskolákban), mintha a déli harangszót a nándorfehérvári győzelem emlékére rendelte volna el a pápa. Aki egyébiránt, amikor a diadalról augusztus 6.-án értesült, nemcsak élete legszerencsésebb eseményének nevezte azt, hanem kétség nélkül az egyetemes imádkozás hatásának és eredményes voltának tudta be a csodálatos győzelmet. Egy évvel később, amikor a vett jó hír évfor- dúlóját megünnepelték, annak emlékére rendelte el az “Urunk színe változása” ünnepének kötelező megtartását, amikor is az oltári szentséget arany tartóban, arany mennyezet alatt, tömjénfüstben, harangszó és csengettyűszó meg a hívek éneklése mellett ünnepélyes körmenetben hordozzák körül, és ebben vegyen részt minden pap, minden hívő és ahol csak van: a katonaság is. Ugyanekkor változtatták át az Üdvözlégy Mária imádiságát az Angelusra, ami még teljesebben útalja oda az egész segedelmet a Mária hatáskörébe. (Róma nem tagadhatta meg magát: okos keresztyén kezdeményezése itt is átment a hibás vonalra. Nem Magyarország védasszonyához könyörögtek és könyörögnek — hiszen Máriát nemcsak “Magyarország Pátrónájának” tartják, hanem minden egyes ország Pátrónájának; még az Egyesült Államokénak is: most épül Washingtonban az ezt kifejezni hívatott óriás székesegyház.) Mi is hálát adunk a mindenható Istennek, hogy ötszáz évvel ezelőtt még további kegyelmi időt engedett szegény szülőhazánknak és tiszta kegyelettel őrizzük Hunyadi és Kapisztrán, meg a többi névtelen hős emlékét. Ellenben azt is hisszük, hogy a keresztyénséget nem ők mentették meg, hanem akik utánuk jöttek és megtisztították Krisztus Urunk tanítását minden emberi találmánytól és odaadták az evangéliumot minden nép kezébe, elhárítva minden akadályt Krisztushoz vezető útjokból. Sajnos, a reformáció máig sem nyert teljességet: Róma megmaradt ugyanazon az úton, sőt a protes- tántizmusnak is sok még a javítanivalója. — Annyit azonban 500 év után már mégis meglátunk, hogy az összeütközéseket nem fegyverrel, hanem az annál is sokkal erősebb, az egész világon minden másnál erősebb hatalommal: az evangélium igéjével, Krisztus szeretetével és a SzentLélek vámsával és befogadásával kell megoldanunk. Hála Istennek, a mai igazi Kapiszt- ránok kezében már nincsen kard, csak egyedül kereszt. Ezért kívántuk, hogy az 500 éves évfordú- lót azzal ünnepelnénk mi amerikai magyar reformátusok, hogy templomot építenénk a régi Nándorfehérvárban most szervezkedő református magyarok számára. Ez lenne legméltóbb módja az evangéliumi keresztyének ünneplésének.
