Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-07-15 / 13. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 hogy “nem azé, aki fut és nem azé aki akar, hanem a könyörülő Istené.” Kétségtelen, hogy az első harminckét esztendőben rejlik a másodiknak a magyarázata. Azért közöltük annak az első, az embert-for- máló harminckét esztendőnek az egészen rövid, de mégis sokat megmagyarázó adatait, hogy olvasóink ezekben kereshessék meg ennek a sikeres életnek a titkát. Mi pedig áldást rá megint csak Urunktól kérünk, aki önmagán mutatta meg az elsőség kiváltságának a kötelezettségét: “Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közt az utolsó és mindenkinek a szolgája.” NÁNDORFEHÉRVÁR Ahogy katonai, magyar nemzeti és egyetemes keresztyén jelentőségét a félezer év távolságából látjuk A hadviselés történelmének kétségkívül egyik legfényesebb lapjára tarthat örök igényt. Egyfelől helyzeti adottságok, aminők a földrajzi fekvés és az egymással szemben álló hadi erők roppant különbsége, másfelől a várvívás és várvédelem lefolyásának módjai és részletei minden idők egyik legkiemelkedőbb haditényé- vé tették ezt a háromhetes küzdelmet, amely csaknem hét évtizeddel későbbre tudta kitolni Magyarországnak a török hatalom által való megszállását. Nándorfehérvár — a mai Belgrád — akkor Magyarország legerősebb vára volt. A Szávának a Dunába ömlésénél feküdt és pedig olyanképpen, hogy a két folyó félkörben összefolyása három oldalról védte a magaslaton épült várat, mit Kritovoulos, Mohammed szultán életrajzírója, részben e természeti fekvése miatt, részben jól megépített erődítményei — magas kettős fala és mély várárkai — miatt “csaknem bevehetetlennek” nevezett. Fel is készült ostromára Mohammed szultán egész télen át; hatalmas ágyúkat és kőhajító gépeket százszámra készíttetett, kétszáz erős hajót szerelt fel, és úgy vonúlt fel a vár ellen másfélszázezer emberből álló hadseregével 1456 júniusában. Julius 3.-án kezdődött az ostrom:: a háromszáz ágyú és a tömérdek ostromgép éjjel-nappal lőtte a falakat, ám Szilágyi Mihály, Hunyadi Jánosnak vitéz és erélyes sógora, a maga hétezer főnyi őrségével erősen tartotta magát. Julius 14.-én érkezett meg végre a felmentő sereg, Hunyadi János és Kapisztrán János szerzetes vezetése alatt. Hunyadi csapatai mintegy 40,000 vitézt számláltak, míg a Kapisztrán által gyűjtött “keresztes had” emberszáma felényi volt, nagyrészt “kézművesek, pórok, szegény emberek, papok, diákok, koldúló barátok és ezekhez hasonló bűnbánók; a legtöbben karddal, parittyával, íjjal voltak felfegyverkezve; lándzsája és puskája kevésnek volt; lovasok éppen nem voltak köztük”, mondja a krónika. A Duna vizén pedig kétszáz kis sajkán evezett le Hunyadi vitézeinek egy része, akik Zimony alatt bátran megtámadták az erős török 'hajóhadat; Nándorfehérvárból is jött negyven sajka a segítségükre, a partról Hunyadi ágyúi segítették őket. Öt órai kemény harc után három török gálya elsülyedt, négy a magyarok kezébe került, a többi megfutamodott. Nagy örömöt keltett a magyarokban ez a vízi diadal, mely megnyitotta az útat az ostromlott várba, hová be is vonúlt Hunyadi a maga vitézeivel. A falak rombolása állandóan folyt; az ágyúk és hajítógépek olyan pusztítást vittek véghez, hogy a hely inkább nyílt mezőhöz, mint várhoz hasonlított — amint ezt maga Hunyadi irta. Julius 21.-én hajnalban indúlt meg a véglegesnek tervezett általános roham. A törökök aznap háromszor benyomúltak a várba, de az őrség emberfeletti küzdelemmel mindannyiszor visszaszorította őket. A vár egyik tornyára felkapaszkodott török vitéz már a félholdas zászlót akarta kitűzni; Dugovics Titusz önfeláldozó hősiességgel rántotta le magával a mélységbe. A vár falairól olajba és szurokba mártott égő rőzse-csomókat hajigáltak az ostromlókra, nagy pusztítást végezve soraikban. A törökök végre is abbahagyták a vár ostromát, sőt a várost is kiürítették és visszahúzódtak táborukba. Ekkor jöttek át a Száván a keresztesek és támadást indítottak a török tábor ellen. Olyan sikerrel nyomúltak előre, hogy Hunyadi a várból kirohanva, a másik oldalról támadta meg a tábort. Rettentő viadal következett, amiben a szultán maga is megsebesült, serege pedig úgy felbomlott, hogy végre is fölgyuj- tották a tábort és az éjszaka védelme alatt elvonúltak, ágyúikat és szertáraikat is martalékéi hagyva. Sokat vesztettek a magyarok is; legnagyobb veszteségük két hős vezérük volt, A rothadó tetemek ezreitől megmételyezett légkörben Hunyadi beteg lett, Zimonyba vitték és ott augusztus 11.-én meghalt; harmadfél hónappal később, október 23.-án rendjének újlaki zárdájában követte őt az örökkévalóságba Kapisztrán János is.
