Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-07-15 / 13. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 az őt védő kegyelem mentette meg — nem avégre, hogy félreálljon és úgy szemlélje az eseményeket, hanem avégre, hogy a világnak világossága és a földnek sava legyen. Minden emberi nyomorúsága dacára is az Úr még ma is ezzel a megbízatással küldi ki. Az Ó-Testamentom Egyháza, a maga engedetlenségében, behúzódott a zsinagógákba. Azt gondolta, hogy úgy mentheti meg az életét, ha begubózza azt. Az Uj-Testamentum Egyháza, ez elzárkózás helyett, ezt a parancsolatot kapta: “Menjetek a föld kerekségének minden határára!” Az Egyháznak ezt a szolgálatát a bibliai eschatológia szent reménységében és valóságában kell végrehajtania. Az Egyház életének és munkájának minden olyan előfeltétele, ami nem nyugodott az Írásokon, szemeink láttára omlott össze. A világ- történelem roppant nyomása alatt kaptuk azt az áldott tanítást, hogy az Egyháznak minden idegszálával bele kell kapaszkodnia az Isten Igéjébe. Csak az az Egyház lesz áldás az emberi társadalomra nézve, amelyik tisztán látja a különbséget az ISTENI SZÓ meg az EMBERI SZÓ között. Csak az olyan Egyház lehet igazi Egyház, amelyik tisztán látja és megvallja, hogy “kezdetben volt az Ige” (János 1:1) “és az Ige testté lett” (János 1:14). Az egyedül valóságos Egyház az, amelyik sohasem feledkezik meg a Szent írásoknak legutolsó szavairól, amik az Egyháznak a mindennapos imádsága kell hogy legyenek: “Bizony, jöjj Úr Jézus!” (Jel. 22:20.) Minden Egyház felelős azért, hogy az írásoknak ez a három parancsolata tisztán kisú- gározzék igehirdetéseiből és tükröződjék mindennapos életében! EGYESÜLETÜNK KONVENCIÓJA Amikor az utas, hosszú és fáradságos útja végén, hegytetőre ér fel, az a jutalma, hogy onnan felülről messzebbre láthat. Hasonlóképpen vagyunk az idővel is: aki sokáig élt ugyanabban a környezetben, jobban megismeri annak részleteit, megérti történéseit, átlát azoknak indokain és következményein. A különbség talán akkor ütközik ki legjobban, mikor a távoli terek áttekintésére teleszkópot használunk, ami megnagyítja és közelebb hozza a messzeséget — míg az idő már letűnt szakaszainak áttekintésénél mintha megfordítanék távcsövünket: állandóan kisebbnek látszik minden esemény és annak mindegyik szereplője. Keresztyén embernek egyenesen kötelessége is az, hogy mindent “az örökkévalóság szemszögéből” vizsgáljon; csak így kerülheti el az emberi szemmérték oly állandóan fenyegető megtévedéseit. E sorok írója immár negyvennégy esztendő óta figyeli belülről Egyesületünk életét és kormányzását. Tagjai között senki sincsen, aki több konvención vett volna részt, vagy hosz- szabb időt töltött volna vezértestűletében. — Kormányzásában való tényleges részvétele régen megszűnt; megfigyelő szerepe azonban e lap szerkesztésével együttjáró kötelessége maradt. Ez az Egyesület a mi egyházaink alkotása és erkölcsileg azoknak a tulajdona és birtoka. Az egyházaink közvéleményét képviselő lapok e kötelezettség alól ezért nem térhetnek ki. Volt idő, amikor hibásan ítélt üzleti szempontok miatt el akarták választani Egyesületünket ettől a szoros egyházi kapcsolattól: sürgették, hogy hagyjuk ki nevéből a terjeszkedését korlátozó “magyar” és “református” szavakat, sőt esetleg egészen uj nevet válasszunk neki. Kemény vitába került ennek a megakadályozása; egészen odáig kellett elmennünk ebben a küzdelemben, hogy felajánlottuk az ellentábornak: ám menjen, aki ezt akarja, mi azonban megmaradunk az eredeti név és szabadalomlevél mellett. Őszinte személyes öröm és nem csekély elégtétel volt számunkra e mostani konvenciónak az a nagy lelkesedéssel elfogadott határozata, hogy nevében a “magyar” és “református” szavakat föltétlenül meg akarja tartani. Ez évi hirdetésünk is öntudatosan hivatkozik arra a tényre, hogy hatvan esztendő után is azok vagyunk, aminek indúltunk és amit nevünk jelez. Rajtunk kívül álló események és tények különös jelentőséget adtak ez elvhűségünknek: szemmel láthatóvá lett, hogy mekkora előny és érték az, amit akkor néhányan hátránynak és koloncnak hittek, amitől szaba- dúlni kell. Ha már most a konvenció végzett munkája fölött tekintünk át, habozás nélkül meg lehet állapítanunk, hogy a demokratikus kormányzási mód drága dolog és sok pénzbe kerül, de még sem tudunk helyébe jobbat ajánlani, különben is törvények teszik kötelezővé a testvérsegítő biztosító társúlatok konvencióit. Mert bár a látszat szerint a hivatalok fölűlvizs- gálása egészen szükségtelen dolog amiatt, mert azt az állami hatóságok amúgy is és sokkal alaposabban elvégzik — és bár a konvenció elébe hozott ügyek legnagyobb részét más módon is el lehetne intézni: a választott delegátusoknak mégis jobban esik, ha személyes döntésüknek tekinthetik azt, amit tulajdonképpen már készen tett eléjük a vezértestűlet. Ez utóbbi állításunkat igazolja az a tény is, hogy az egész konvenció alatt nem volt egyetlenegy vita sem. A konvenció előkészítésével alapszabályok szerint megbízott tisztviselők gondo-
