Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-01-15 / 2. szám

Szent Péternek, az Egyedüli Főpásztornak az aklába; január 19.-én az összes keleti elszaka- dottak térjenek vissza az Apostoli Szék kebelé­be; január 20.-án, hogy az anglikánok vessék alá magukat a Krisztus Helytartója főhatóságá­nak; január 21.-én, hogy a lutheránusok és a többi európai protestánsok találják meg az Anya- szentegyházba visszavezető útat; január 22.-én, hogy az összes amerikai keresztyének mind kö­zösségre lépjenek Péter egyházával; január 23.- án, hogy a római egyházat elhagyottak mind visszatérjenek a sákramentomokhoz; január 24.- én a zsidók megtéréséért és január 25.-én Krisz­tus világmissziójának győzelméért imádkozzanak. Mi protestánsok hálásak vagyunk azért, ha értünk is imádkoznak, mert mi tudjuk, hogy szükségünk van Isten kegyelmére. Ennek a kegyelemnek felőlünk való végzéseiben meg­bízunk, mert bár nem ismerjük azokat, kétel­kedés nélkül való meggyőződésünk, hogy azok javunkra vannak. Ellenben azt nem tartjuk megengedhetőnek, hogy mi írjuk elő imádsá­gainkban Isten teendőit. És emiatt nem fogunk azért imádkozni, hogy ilyen Rómával egyesít­sen minket Isten SzentLelke. EGYESÜLETÜNK JUBILEUMÁHOZ Fordíts, Tesvér, lapunk utolsó oldalára. Lel­ketemelő szép képet látsz ott. Hívatott művészi kéz ábrázolta ki és tette szemmel is érzékelhető­vé az amerikai magyarság legszebb teljesítmé­nyét. Hatvan esztendő alatt Egyesületünk úgy nőtt, erősödött, mint valami sudárodó jegenyefa. Taglétszáma a parányi kezdetből immár har­mincötezer tagra, ezzel együtt vagyona a szinte semmiből hét és fél millió dollárra növekedett. A teremtés csodája ismétlődött itt is, mint min­den fának az életében. Jézus példázata jut e- szünkbe: “Hasonló a mennyek országa a mus­tármaghoz, amelyet az ember vett és elvetette az ő földjébe. Ez valamennyi magnál kisebb ugyan, de amikor felnő, minden kerti vetemény- nél nagyobb és szinte fává lesz, úgyannyira, hogy eljönnek az égi madarak és fészket raknak az ágai között.” Szebb és igazabb szentígét nem lehetne ta­lálni textus gyanánt ahoz a prédikációhoz, amit Isten kegyelme írt bele az Egyesület történetébe. Csakugyan kisebb volt minden más magnál és mégis nagyobb lett a mi kertünk minden vete- ményénél, annyira, hogy az ágai közt fészket raktak az ég madarai: árva gyermekeink, elag­gott öregeink. Lapunk egyetlen hirdetésében, ott a hátlap okos és szép képében, megolvashatod az okát is ennek a haladásnak. Megmagyarázza két épület és az ezeket jelző két szó az Egyesület nevében. 4 Az egyik épület az Isten háza, ami minden re­formátus telepünknek az első és főgondja volt itt az uj hazában. A másik Egyesületünk szék­háza, ami az Amerikába bujdosott magyarok legnagyobbikának a nevét viseli: Kossuth Ház. Tehát csakugyan igaz, amit e szép uj hirdeté­sünk állít: “Működésűnk hatvanadik esztende­jében is azok vagyunk, aminek indúltunk s amit nevünk jelez.” MAGYAR és REFORMÁTUS. Két név, amit nem könnyű viselni, kivált ilyen biztosító-inté­zet homlokán. Mindegyik név megszorítást, megkötést jelent. Korlátozza, talán akadályozza is a tovább-terjeszkedést. Aminthogy be is lát­ták ezt a többi magyar nagyegyletek és kény- szerűségből feladták a magyar nevet. Nem is tehettek máskép. Náluk hiányzott a másik név, amelyik jelenti a Megtartót. Csak e két névnek az együtteséből származik az a mi hitünk, hogy megtartásra való nép vagyunk. És azért tartjuk meg e két nevet, mert e kettőben együtt van a megtartásunk. A többi testületnél a név nem jelentett belső erőt, elhívatást, elkötelezettséget. Nálunk ezt jelenti. Mert mi nem vagyunk a magunkéi. És ezért nem adhatjuk fel azt sem, amit Attól kaptunk, Akié vagyunk. Sáfársági bizománybán bízta reánk ezt a kincsét. “Ezért mi is kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret, feltekintve hitünk megalapítójára és bevégzőjére: Jézusra.” Köszönet Nagy Lajos esperesnek Nagy Lajos esperes prédikációit olvasom s kibeszélhetetlen örömet érzek, amint zengve ragyogva, magasságokat átölelően szavakká, gon­dolatokká lesznek előttem a betűk. Egy másod­generációs magyar üzenete a világ legmegver- tebb s legmegáldottabb népéhez, az ő fajtáját égőn szerető lelkületén keresztül, több jelentő­séggel bir, mint azt az első percben meg is gondoljuk. Bizonyságtétel arról, hogy az annyi­szor lekicsinyelt, megcsúfolt magyar pionér papok vetése nem volt hiábavaló a magyar lelkek ugarában. Nagy Lajos esperes Ameriká­ban született s írása, hite úgy hordozza a gá­lyarabok leszármazottainak minden más lelki- pásztortól eltérő, színeiben szebb a mélységei­ben végtelenebb hitét, mint szikrázó gyémánt a nap tüzét. Akik ilyen másodgenerációs magyart tudtak nevelni nekünk, ott és akkor, amikor a magyar hárfák húrjai már-már megnémulnak s a ma­gyar nyelv királyi kócsagjai kezdenek eltűnni az amerikai égről, bebizonyították, hogy szór­ták, adták, tékozolták s megégett életük utolsó erejével beleásták minden kincsüket az itteni magyar élet ugarába, halálig, hűségesen. El­némult magyar harangok, megszűnt gyülekeze­tek, pusztuló egyházak tanúi, hogy sokszor REFORMÁTUSOK LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom