Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-06-01 / 11. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Official Organ of ihe Evangelical and Reformed Church . . . Member of the Associated Church Press Published semi-monthly (monthly in July and Aug.) for the Evangelical and Reformed Church by the Board of Business Management, the following members constituting the Church Papers Committee: William C. Mingle, Chairman; Carl J. Bender, Edward Dirks, Henry I. Stahr, Norman C. Zulauf and Robert C. Kienle, President of the Board, ex officio. Send all correspondence and subscriptions to: Alexander Tóth, Editor and Manager 55 N. West End Ave. Lancaster, Pa. Subscription rates: $2.50 per year everywhere; single copies, 15 cents. Remittances should be by check, draft or money order, made payable to the REFORMÁTUSOK LAPJA. — Changes of address can be effected three weeks after receipt of both old and new addresses. Entered as second class mail matter January 11, 1944, at the Post Office in Lancaster, Pa., under the Act of March 3, 1879. Additional entry at the Post Office in Pittsburgh, Pa. Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938. TÁRSADALMI FELELŐSSÉGEINK MEGNÖVEKEDTEK és ezért kell ELŐBBRE HALADNIA Egyházunknak, hogy azoknak megfelelhessen Irta: Dr. Huber F. Klemme, a Keresztyén Társadalmi Tevékenység Bizottmányának főtitkára Missziói munkával foglalkozó egyházi körök mostanában komoly tanúlmányokat folytatnak arról, hogy mennyire megváltozott a keresztyén misszió sorsa a mai forradalmi világban. Azok a forradalmi változások, amelyeken korábban mozdulatlanéi élő országok átmennek, mindnyájunkat nagyon mélyen érdekelnek. Sőt a mi saját társadalmunk is folyton gyorsuló változásokon megy át. Ezek a tényezők súlyosbítják azt a nyomást, amit mint egyének érzünk és azt a felelősséget, amivel szembe kerülünk. — Gyülekezeti életünkben viszont ezek uj alkalmat és uj kötelezettséget jelentenek: alkalmat arra, hogy lelki forrásokat kereső férfiakat és nőket kiszolgálhassunk és felelősséget arra nézve, hogy eljuttassuk hozzájuk annak a keresztyén feleletnek teljes mértékét, amit Isten kegyelmére és a világ szükségletére nézve adhatunk. Akárhogy is van a dolog, azoknak, akik komolyan vizsgálják a világ sorsának menetét és abban a saját helyzetüket, joguk van arra, hogy az egyházhoz for dúljanak és annak a segítségét kérjék ahoz, hogy feleletet találjanak az ilyen kérdésekre: Hogyan tudunk eleget tenni annak a kötelezettségünknek, hogy jó felebarátok legyünk a mi rétegeződött társadalmunkban? Hogy tudjuk betölteni keresztyéni hivatásunkat mindennapi munkánkban: olyan problémákkal szemben, amilyenek a gépekkel való dolgoztatás, a terményfölöslegek és az éhínségek, a nagy ipari szervezetek, vetélkedő hatalmi csoportok? Mik a mi polgári kötelezettségeink és hogyan tudjuk azokat eredményesen betölteni? Mit tehetünk fájdalmasan kettévágott világunk sebének begyógyítására? Lelkiismeretes lelkészek és vezető egyháztagok tisztán látják, hogy gyülekezeteinknek, amikben a keresztyén közösségi élet valósággá válik, csakugyan segíteniük kell abban, hogy tagjaik megoldást találjanak az ilyen problémákra. Az is természetes, hogy felekezetűk központi hatóságaihoz fordulnak, hogy ezek segítsenek ellátni őket azokkal az adatokkal, amikre szükségük van. A mi Evangéliumi és Református Egyházunkban a Keresztyén Társadalmi Tevékenység Bizottmánya az a központi szerv, amelyiknek az a feladata, hogy segítségére álljon a lelkészeknek és gyülekezeteknek azáltal, hogy az Evangélium világosságát vetítse rá az egyéni és társadalmi élet nehéz problémáira. Alig múlik el egyetlen nap is anélkül, hogy a Bizottmánynak valamelyik tisztviselője vagy alkalmazottja ne kapna legalább egyet az ilyen tudakozódások közűi: Mit tehetnénk a fiatalkorú bűnözők dolgában? Hogyan nyújthatnánk gyakorlati támogatást a négereknek az igazságtalan megkülönböztetések elleni küzdelmükben? Mit tehet az a lelkiismeretének kényszerítése szerint tiltakozó (conscientious objector), akit a sorozó-hatóság nem akar ilyen gyanánt elismerni? Hogyan dönthetjük meg az elzárkózottságnak politikáját és hogyan fejleszthetjük ki a nemzetközi felelősség érzetét? És bizony ezek az egyházak elég gyakran kérnek — mert joguk van hozzá, hogy kérjenek — olyan technikai információkat is, amilyeneket ez a Bizottmány, a maga korlátolt személyzetével és felszerelésével nem tud megadni. Azoknak a segítségeknek a kérése az Egyház kötelezettségének mérlegmutatója. Másfelől azonban maga az a tény, hogy egyes egyházközségek sohasem kérnek ilyen segítséget, szintén komoly szükségletnek a jele: azé a hiányosságé, hogy ott nem ismerik fel a szükségletet, vagy pedig nem is tudnak arról, hogy kaphatnának is ilyen segítséget. Egyik
