Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-01-15 / 2. szám

EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH

Volume LVL, Number 2. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., Jan. 15, 1956.

A NEMZETKÖZI MISSZIÓ HÓNAPJA

Irta:

Dr. Dobbs F. Ehlman

Nemzetközi Missziói Tanácsunk főtitkára.

“A keresztyén közösség a történelem legnagyobb csodája és a pokloknak kapui sem dönthetik azt meg.” Dr. Brunner Emil a japán keresztyén egyetem tanári kathedráján tette ezt a kijelentést. Szavainak igazságát nemcsak ott az egyetem területén tapasztaljuk, ahol ez a csoda oly döntő befolyással van a lélek és elme növekedésére, hanem mindenütt, amerre Egyházunk missziói hivatása Istentiszteletre és közös munkára gyűjti össze népünket.

A Szentírásban sok olyan helyet találunk, amelyik a missziói munka alapelveire vonatkozik és azt kötelezővé teszi az Egyház életében. Korunkban, amikor ősrégi kultúrák és most születő nemzetek társadalmi élete oly gyorsan változik, Mesterünknek ez a szava a legfontosabb: “Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet az asszony vett és belekeverte három mérce lisztbe, míg az egész megkelt tőle.”^ Hinnünk kell a Kovászban és bíznunk az Ó megváltói erejében. Ez az elv egymagában véve is elégséges, hogy minden akadály és nehézség között is fenntartsuk a keresztyén misszió munkáját.

Az Egyházak Világianácsának központi hivatala Géniben. — Már régóta nem férnek benne; most kezdik az uj központ építését . . . 800,000 dollár költséggel.

Az 1955-56.-ik években egyházaink gyülekezetei ezt a kérdést tanúlmányozzák: “A keresztyén misszió ebben a forradalmi világban.” A nyugati civilizációtól elfordúltak a népek a legtöbb missziói területen, de a Krisztusban való hitközösség átjár minden kultúrát és megváltoztat minden életmódot, amivel érintkezésbe jön. E közösség nem köti egyes vidékekhez a maga reménységét és érdeklődési körét. És nem is marad mozdulatlan. Hogy pontosabban fejezzük ki: az életet reformációval és nem re- volúcióval (forradalommal) akarja megváltoztatni. A forradalom jobban bízik az erőszakban, mint a szeretetben; a reformáció népe pedig tudja, hogy aki szeret és mindig csak szeret, az marad fölül.

Az egyházközség olyan helyi gyülekezet, amelybe Isten helyezte be az egyetemes közösség szellemét. “Minden személy, aki az egyházközség tagjává lesz, meg kell hogy érezze, hogy ő ebbe a közösségbe lépett bele, és egy egész világra kiható szervezet tagsági felelősségét vállalta magára. Ez a világszervezet a Krisztus teste. A világmisszió, akár otthon, akár külföldön, ma már nem néhány felvilágosodott egyénnek a tetszésétől és választásától függő érdeklődési tárgy, hanem olyan kezdeti kötelezettség, ami alól Krisztus Egyházának egyetlen tagja sem térhet ki.”

Az Evangéliumi és Református Egyház misz- sziói területei alatt rendesen azt a hét különböző országban fekvő missziói mezőt értjük, amely a mi közvetlen felelősségünk. Ez helyes és szükséges, de nem elégséges, meghatározás, mert az Egyházak Világtanácsa valamint a Nemzetközi Missziói Tanács tagságával uj ösz- szeköttetésekbe és viszonylatokba léptünk, amik a mi szolgálatunknak és bizonyságtételünknek folyton újabb mezőit nyitják meg számunkra.