Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-05-01 / 9. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA gyogás tíz percig tartott. Mi tudjuk, hogy a fény energiát jelent. A tudósok szerint most már csak idő kérdése, hogy mikor és hogyan tudják hajtóerővé átvarázsolni ezt a fényt, mely- lyel tele van a világmindenség, és amellyel hajtják majd azokat az űrhajókat, mikkel már a mi generációnkban elindul az ember, hogy elérje Istennek azon gyermekeit, akik más na­pok alatt más bolygókon laknak, melyekről szólt a Krisztus, amikor azt mondotta, hogy “más juhaim is vannak nékem”. A tény az, hogy a napnak ereje szabadul fel és lesz használhatóvá az ionospherában ak­kor, amikor két oxygen-atom egymással egyesül. Azonban a nitric-oxid csak akkor használ­ható fel, amikor erős nyomás alatt van. Mi Istennek hasonló eszközei vagyunk. Mi, akik a világosságnak eszközei, sőt alkotó-részei vagyunk, mi is akkor érvényesülhetünk leg­jobban, amikor szent nyomás alatt vagyunk. Fogadjuk ezért szivesen életünknek szent kompressziumát. Körülményeinknek, problémá­inknak, újabb és újabb feladatainknak, az Isten mindig nagyobb szolgálatokra késztető lelkének nyomása alatt leszünk igazán hasznavehetőkké. A khinai közmondás szerint a krízis veszedel­mes alkalmat jelent. Veszedelmes annyiban, amennyiben nem örvendezünk neki és nem használjuk fel az alkalmat. Szent és áldott nyomásoknak vagyunk ki­téve napról-napra. Ez az egyházkerületi köz­gyűlésünk is sok szép krízist kellett, hogy meg­tárgyaljon: nyelvi, kulturális, adminisztrációs krí­zist. De ez a szent nyomás az, amely ben­nünket egységesebbé tett, mint valaha. Ez az az áldott kompresszió, mely áthevít bennünket, hogy hazatérve készséges éltet adó szeretetatom- jai lehessünk az Istennek, kik boldogan keresünk más szeretetatomokat, hogy azokkal egyesülve és újabb szeretetmolekulákká válva felszabadít­hassuk Istennek bennünk lakozó erejét annak a Lelke által, Aki ezt mondotta: “Én vagyok a világ világossága!” Hisszük azt, hogy a mi világosságunk nem pislákoló, kialvó mécsecske, hanem inkább po­tenciális üstökösfény, mely által Isten még so­kak életét fogja bevilágítani. AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL Csillagfény vagy mécsvilág a francia éjszakában? — Amióta a nemzet legjobbjait, a huguenottá- kat, megölte vagy kiüldözte ez a szerencsétlen nemzet, sorsa folyton lefelé haladt. A nagy forradalom­ban kiirtotta egész főnemességét és nemességének nagy részét, a napó­leoni háborúk alatt mégis a “dicső­ség” ábrándját kergette. Sőt még ma is nagyhatalmi álmok lidérc­nyomása gyötri és ezért ragaszkodik oly csökönyösen afrikai gyarmatai­hoz olyan korban, amelyben ezt a régi kizsákmányoló rendszert többé semmi hatalommal fenntartani nem lehet. Belpolitikája pedig úgy meg­romlott, hogy a háború óta több mint húsz ízbeni változtatta kormá­nyát, legújabban pedig olyan párt alakúlása álmélkodtatta el a világot, amelynek nincsen más Programm ja, mint minden eddigi alkotmányos rendjüknek a lerombolása. Nagyon beteg ez a nemzet, úgy rázkódik, mint az iránytűjét és kormányát elveszített hajó. Néha kapunk csak vigasztaló hírt felőle. Pár évvel ez­előtt római katholikus papok indúl­tak el a gyárakba, beállottak a munkások közé és úgy próbálták hirdetni nekik az evangéliumot. —■ Korunk egyik legjelentősebb kísér­lete volt ez a római egyház részé­ről; a pápai szék azonban betiltotta ennek folytatását és e tilalommal hiába dacoltak még egy kis ideig a merészebb papok. Most még bizta­tóbb sugárfény ért el idáig. A mun­kásszervezetek szövetsége nemrég Párisban tartotta gyűlését, e jelszó alatt, mit a 90.-ik zsoltár végéről vettek: “Uram, tedd állandóvá a mi kezeink munkáját!” 18 és 30 év közötti fiatal protestánsok a tagjai ennek a szervezetnek, melynek be­állási nyilatkozata a következő: “Jé­zus Krisztus az Ura és Megváltója minden embernek. Engem hív, hogy hirdessem ezt a tényt. Parancsolja, hogy Isten segítségével szolgáljak másoknak, akár egyedül, akár mint ennek a csoportnak a tagja.” Ez a szervezet alkalmat ad tagjainak arra, hogy személyes felelősségük alatt kisebb vállalkozásokat elvégezhes­senek, együtt imádkozhassanak és elmélkedhessenek és kortársaik evan- gélizálására is kimehessenek. Nem az egyházaktól különálló szervezet akar ez lenni, sem valami külön ifjúsági párt, hanem együtt műkö­dik az egyházakkal s minden tag­jától kívánja, hogy ezek munkájá­ban részt vegyenek. Gyűlésükön kijelentették, hogy készen állanak a francia nemzetet pusztító problé­mák megoldásának keresésére. “Az evangélium azt tanítja, hogy mi egyek vagyunk mindazokkal, akik szenvednek és küzdenek a szabad­ságért, igazságért és békességért, legyenek bár hívők vagy hitetlenek” — és e meggyőződésükben néznek szembe a munkások és inasok iránt tanúsított embertelen bánásmóddal, a diákok képtelenül rossz lakás- viszonyaival, az alkohol sok millió áldozatának tragédiájával, a politi­kai élet botrányaival, a gyarmato- sítási kérdéssel és egyebekkel. — Csillagfény lesz-é ez vagy csak mécs­világ a francia éjszakában? . . . Uj Zélandban is harc indúl az iskolák körűi. — És a harc ott is ugyanaz, ami itt mi nálunk. A ró­mai egyház azt mondja, hogy tag­jait az állam megadóztatja azoknak a nyilvános elemi iskoláknak a fenn­tartása érdekében, amiket ők nem használnak a maguk gyermekei ré­szére; illő és méltányos tehát, hogy az állam is j árúi jón hozzá azoknak az elemi iskoláknak a fenntartásá­hoz, amiket a római katholikusok tartanak fenn a maguk gyermekei számára. Amire a protestánsok ott is azt felelik, amit itt kell hogy feleljünk mi is: “Ha bármelyik fe­lekezet külön iskolákat akar fenn­tartani a maga saját dogmáinak és a többeikétől eltérő felfogásának ta­nítására: tegye azt a saját költsé­gén. A nyilvános elemi iskolák nyitva vannak a katholikus gyer­mekek számára is.” A római egy­ház a parlament elé készül vinni a kérdést, ami ellen az iskolaszékek szövetsége a leghatározottabban ál­lást foglalt. Ez idő szerint az állam nem ad segélyt felekezeti vagy ma­gán iskoláknak, bizonyos egészség- ügyi és könyvtári szolgálatokat ki- (Folytatás a 12.-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom